Csütörtökön az Atletico Madrid és a spanyol válogatott csatársztárja, Fernando Torres szenvedett súlyos fejsérülést futballmeccsen, eszméletét vesztette, kórházba került, de már jól van. Legalábbis most, de később nem lesz következménye a fejét ért nagy ütésnek? Egy friss kutatás alapján arra lehet következtetni, hogy valamilyen formában szinte biztosan lesz.
Egy profi futballista feje több ezerszer találkozhat a labdával pályafutása során, de néhány évvel ezelőttig nem igazán merült fel, hogy ez bármilyen kockázatot jelentene hosszabb távon a játékosok egészségére.
Tavaly októberben a skóciai Stirling Egyetemnek már volt egy kutatása, ami rámutatott, hogy átmeneti memóriaromlást okozhatnak a fejelések. Tesztekkel kimutatták, hogy akik rövid időn belül hússzor fejeltek bele a nagy erővel érkező labdába, azoknak huszonnégy órán belül 41-67 százalékkal romlott a memóriateljesítményük a fejeléses nagy terhelés előtti teszteredményükhöz képest. Akkor az volt a tanulság, hogy huszonnégy órára van szükség a regenerációra, úgyhogy például vizsgák előtt nem érdemes felelőtlenül fejelgetni.
Aztán február elején publikálták egy brit kutatás eredményeit, melyek már sokkal aggasztóbb következményeket mutattak ki olyan elhunyt férfiaknál, akik korábban sokáig profi vagy amatőr futballisták voltak, és a fejjáték is erősségük volt.
Az Acta Neuropathologica című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint összesen tizennégy visszavonult futballistát követtek figyelemmel, átlagosan huszonhat évig tartott a pályafutásuk. Hatan szenvedtek agyrázkódást karrierjük alatt.
A krónikus traumatikus enkefalopátia az agyszövet kóros elváltozását eredményezi az agyrázkódások és a fejet érő sorozatos ütések miatt. Az agyat ugyanis a koponyában körülvevő folyadék nem védi meg attól, hogy a koponyához ütődjön, ez idővel az agyszövet károsodását eredményezi. A CTE diagnosztizálását nehezíti, hogy jelenleg csak halál után mutatható ki.
Tizenhárman profik voltak, egyikük amatőr szinten játszott. A visszavonulásuk után harminc éven át rendszeresen ellenőrizték az egészségügyi állapotukat, és hatuknál megkapták a hozzátartozók engedélyét az elhunyt sportolók halála utáni vizsgálathoz.
Arra következtettek, hogy a rendszeres fejelés és a más játékosokkal való ütközés vezetett a CTE kialakulásához, és igyekeztek rámutatni, hogy a futballisták ugyanannak a veszélynek vannak kitéve, mint az NFL-esek és a bokszolók.
A CTE-ről leginkább az amerikai futball kapcsán hallhattuk mostanában, több egykori NFL-esnél mutatták ki halála után. A Bostoni Egyetem 2016 novemberében publikált tanulmányában 94 volt játékos agyát vizsgálták meg, 90-nél bukkantak CTE-ere. Ezt diagnosztizáltak annál a Jovan Belchernél is, aki 2012-ben, 25 évesen előbb barátnőjével végzett, majd csapata, a Kansas City Chiefs központjába hajtva edzői szeme láttára lőtte fejbe magát.
4500-an perlik jelenleg is a ligát a fejsérülések maradandó hatásai miatt, ebben a perben volt érintett Benny Perrin korábbi NFL-es is, aki február elején lett öngyilkos.
Az NFL vezetői nagyon sokáig nem akarták elismerni, hogy a pályán elszenvedett ütközéseknek közük lehet a leépüléshez. Ezzel foglalkozott a Will Smith főszereplésével készült Sérülés című film is, ami Dr. Bennett Omalu kutatását dolgozza fel, illetve arról szól, hogy az NFL vezetői hogyan próbálták meg éveken át elbagatellizálni a problémát, miközben sorra mentek tönkre a visszavonult játékosok. Az áttörést egy Pittsburgh Steelers-ikon, Mike Webster esete hozta meg, aki élete utolsó éveit családjától elidegenedve, teljesen leépülve töltötte. Az egykori center 50 éves korában halt meg, a halála után Omalu bizonyította be, hogy CTE-ben szenvedett.
A mostani brit kutatást vezető Huw Morris, a University College London neurológiai intézetének kutatója is hangsúlyozta, hogy egyelőre csak nagyon kevés elhunyt futballistát tudtak megvizsgálni, mivel jó ideig fel sem merült, hogy egyáltalán kapcsolat lehet a fejelések és az agykárosodás között.
Első alany: középcsatárt játszott, 56 éves korában depresszió jelei jelentkeztek nála, egyre kevésbé volt érthető a beszéde, nehezen állt a lábán. 60 éves korára ingerlékeny és agresszív lett. 65 évesen korában halt meg
Második alany: tizenévesen lett profi futballista, pályafutása alatt volt egy súlyos fejsérülése: a levegőben ütközött, elvesztette az eszméletét, koponyasérülést szenvedett. 69 éves korában jelentkezett nála memóriaromlás, a viselkedése is megváltozott. 78 évesen halt meg.
Harmadik alany: középső védőt játszott húsz éven át, amatőr szinten krikettezett. Ő is elvesztette egyszer az eszméletét egy futballmeccsen elszenvedett ütközés miatt. 66 éves korára memóriazavarok jelentkeztek nála, ingerlékeny és agresszív lett, és az évek során a demencia előrehaladott stádiumát állapították meg nála. 74 évesen halt meg.
Negyedik alany: amatőr szinten futballozott védőként és támadóként is, egyszer vesztette el az eszméletét pályafutása során egy ütközés miatt. Amatőr szinten bokszolt is. 60 éves korában halt meg, élete utolsó öt évében memóriazavarokat tapasztaltak nála, ingerlékeny és agresszív lett, vizuális hallucinációkról számolt be.
Ötödik alany: profi futballista pályafutása több mint két évtizedig tartott. Egyszer ütközött a levegőben, ami miatt eltört az állkapcsa, de nem vesztette el az eszméletét. 63 éves korában jelentkeztek nála memóriaproblémák, impulzívabb lett, és a viselkedése is agresszívabbá vált. 72 éves korában halt meg.
Hatodik alany: egyszer vesztette el az eszméletét egy ütközés következtében egy angol bajnoki mérkőzésen. Élete utolsó hat évében memóriaromlást, agresszív viselkedést és emlékezetromlást figyeltek meg nála. 83 éves korában halt meg.
Ez változhat meg a következő években, ha többen is felajánlják, hogy haláluk után megvizsgálhatják őket. Így tett az amerikai női futballvilágbajnok, Brandi Chastain, aki tavaly ajánlotta fel, hogy halála után tanulmányozhatják az agyát orvosi célokból. Ő több agyrázkódást is elszenvedett pályafutása során.
Az angol futballszövetség a mostani eredményekkel kapcsolatban egyelőre óvatos, ami érthető is, szerintük több meggyőző eredményre lenne szükség. Igaz, az orvosi bizottság vezetője, Dr. Charlotte Cowie üdvözölte a kutatást, és azt mondta, hogy ki kell terjeszteni a vizsgálatokat.
Mások inkább amiatt értetlenkednek, hogy miért kellett erre ennyit várni. Egy korábbi válogatott angol csatár, Jeff Astle lánya volt az egyik, aki kikelt a mostani eredmények után. Jeff Astle közel húsz éven át futballozott, 2002-ben hunyt el egy degeneratív idegrendszeri betegségben. "Az én apámnak már túl késő, de ez a kutatás nagyon fontos az aktív és a leendő játékosok számára. Szerintem az a legfrusztrálóbb az egészben, hogy a futballszövetségek semmit nem tettek, hogy az ilyen kockázatokat kizárják, pedig az apám 15 éve meghalt már" - mondta Dawn Astle.
Azt tényleg nem lehet mondani, hogy a fejsérülések esetében tökéletesen működne a rendszer a futballban. Már a 2014-es világbajnokságon is nagy elégedetlenkedés volt abból, hogy a FIFA szabályai alkalmatlanok, hogy a fejsérülést szenvedett futballistákat megóvják. A tornán többen visszamehettek a pályára annak ellenére, hogy elég egyértelmű jelei voltak, nincsenek rendben. A legemlékezetesebb a német Cristoph Kramer esete volt, aki az argentinok elleni vb-döntőben térhetett vissza pályára egy brutális ütközés után, de utólag bevallotta, hogy azt sem tudta azokban a percekben, hol van.
Ennél is látványosabb felelőtlenség volt ugyanezen a vébén az uruguayi Alvaro Pereirát visszaengedni a pályára. Őt az angol Raheem Sterling találta fejen térddel, véletlenül, és a védő eszmélet vesztette a gyepen. Az uruguayi csapatorvos mutatta, le kell cserélni, de ő mindenkit ellökdösött maga körül, és visszaállt a meccsbe. A maradék félórát le is játszotta, és csak hónapokkal később vallotta be, egyáltalán nem érezte jól magát.
Egy évvel később a női világbajnokságon volt egy hasonló eset, akkor is egy német játékossal. A német–amerikai elődöntőben Alexandra Popp és Morgan Brian brutálisan összefejelt. Popp fejbőre felszakadt, ömlött belőle a vér, Brian pedig előbb láthatóan nem tudott önerőből felállni, majd az oldalvonalon is csak segítséggel tudott egyenesen járni. Mégis mindketten megkapták az engedélyt a gyors vizsgálat után, hogy visszatérjenek a pályára.
Az ilyen eseteknél a futballisták átesnek egy rutinvizsgálaton, feltesznek nekik néhány kérdést, például, mi a mérkőzés állása, milyen stadionban vannak, ki rúgta a gólt és így tovább, aztán döntik el a csapatorvosok, hogy visszaengedhetik-e a játékost.
Az ütközésekből származó súlyos fejsérülések szerencsére nem túl gyakoriak, bár nemrég volt egy horrorisztikus eset, amit a Hull City-futballista, Ryan Mason szenvedett el, akinek a Chelsea ellen be is tört a koponyája.
A fejelésekkel viszont már más a helyzet, védőként, támadóként elég gyakran találkozik a futballisták feje a labdával, kivenni a játékból elég nehéz lenne, alapvető eleme a sportágnak, rengeteg gólt is szereznek fejjel.
Amerikában azért próbálkoznak: már megtiltották bizonyos korosztályoknak a fejelést. 2015 novemberében az ottani szövetség hozott egy rendeletet, amely tiltja, hogy a 11 év alatti játékosok fejeljenek az edzéseken és a mérkőzéseken, és a 11 és 13 évesek között is limitálja a fejjel végzett gyakorlatokat.
Az tiszta sor, hogy fejelés nélküli futball nem létezhet, de nem lenne elképzelhetetlen egy olyan rendelet bevezetése a FIFA részéről, ami szabályozza, hogy egy héten hány edzésen lehet fejelni.
Az amerikaifutballban például az utóbbi években több olyan intézkedést hoztak, mellyel a játékosok épségét igyekeznek óvni. Előrébb vitték a kirúgások helyét, hogy a játékosok ne gyorsulhassanak fel annyira, limitálták az olyan edzések számát, ahol lehet kontakt közöttük, továbbá az agyrázkódást szenvedett játékosokat szigorúbban monitorozták, a sisak sisak elleni ütközésekért járó büntetéseket szigorították. Más kérdés, hogy ezek egy része kijátszható, vagy nem érte el a kívánt hatást.
Ha a jövőben több kutatás is bebizonyítja, hogy a CTE igenis reális kockázat, akkor arra a futball vezető szövetségeinek is lépniük kell.