Bernd Strock távozása után a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége a belga Georges Leekenst nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányává. A döntést október 30-án jelentették be, de a 68 éves szakember csak a Luxemburg (1-2), illetve Costa Rica (1-0) ellen lejátszott barátságos mérkőzések után vette át hivatalosan is a csapat irányítását, ezen a két találkozón Szélesi Zoltán vezette megbízott edzőként a válogatottat.

Georges Leekens pénteken a válogatott telki edzőközpontjában adott interjút az Indexnek.

Hogyan emlékszik a Belgium–Magyarország mérkőzésre a 2016-os Európa-bajnokságról?

Bár 4-0 lett a vége, egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés Belgium számára, a magyarok jól zárták a területeket, sokáig kellett várni a második gólra. Azért érezni lehetett, hogy csak idő kérdése. A belga válogatottnak számtalan erőssége van, jól kontrázik, jók egy az egy elleni játékban, tele vannak egyéniségekkel. Kicsit túl erősek voltak a magyarok számára. A lehetőségeiket tekintve az önök csapata fantasztikusan szerepelt az Eb-n, és nagy sikert ér el. Hallottam róla, hogy az itthoni fogadtatása milyen csodálatos volt az eredményeknek, hogy tömegek ünnepelték a csapatot az utcán.

Ebből is látszik, hogy az emberek itt Magyarországon megőrülnek a futballért, akár negatív, akár pozitív dolgokról van szó, az embereknek fontos a futball, szükségük van rá. Ez is egyike azoknak a dolgoknak,

amit az önök miniszterelnöke, Orbán Viktor nagyon helyesen lát.

Az itteni embereknek nagyon fontos a labdarúgás, ahogy a miniszterelnöküknek is, aki rengeteget tesz érte, illetve a többi sportágért is. Néha szükség van olyan eredményekre is, mint az Európa-bajnokságon való részvétel, igaz hogy 24 csapatos volt a mezőny, de önök bejutottak a kieséses szakaszba. Az idei év viszont nagyon nehéz volt, ez tény, talán ennek is köszönhető, hogy itt vagyok.

Ön említette Orbán Viktort, találkozott, esetleg beszélt is már a miniszterelnökkel?

Igen, találkoztam vele a Costa Rica elleni mérkőzésen, és egy külön találkozóra is meghívtak. Nagyon örülök, hogy egy kicsit segíteni tudok a futballjukon, ehhez fontos egy kicsit többet tudnom arról, hogy működnek itt a dolgok, milyen támogatást kap a sport és azon belül a futball. Tudom, hogy egy új nemzeti stadiont kapunk, a mi dolgunk pedig az, hogy megtöltsük mind a 67 ezer helyet. A 2020-as Eb-re épül, csodálatos volna, ha meg tudnánk tölteni. Azt is tudom, hogy sok csapatnak épült új stadionja, hogy strukturálisan rendben vannak a dolgok, a szövetségnek is van egy kitűnő edzőközpontja, itt Telkiben, ezek fontosak.

Látja, bizonyos téren hátrányban van a futballjuk, másban meg Belgium előtt járnak. 

Azt gondolom, hogy bíznunk kell a két elnökben, Magyarország miniszterelnökében és az MLSZ elnökében,

hinnünk kell bennük, mert ők mindketten nagyszerű vezetők, és az önök országának, ahogy Belgiumnak is, ilyen nagyszerű vezetőkre van szüksége.

Adott esetleg önnek tanácsot is a miniszterelnök?

Mindössze a második mérkőzésem volt Magyarországon, ő pedig tudja, hogy amit elvállaltam, nem egyszerű feladat. Megköszönte nekem, hogy itt vagyok, ahogy én is

megköszöntem neki a felém kinyilvánított bizalmát.

Elmondtam, hogy nagyon büszke vagyok rá, hogy a válogatott edzője lehetek. Nagy kihívás, de hiszek benne, hogy jó döntést hoztam, miként abban is, hogy neki is igaza van, amikor hisz a futballban. Azért vagyok itt, mert hiszek benne, hogy a magyar futball képes magasabbra szintre lépni. Garanciát nem tudok rá vállalni, de az biztos, hogy az infrastruktúra jó, például olyan szép stadionok épültek, mint a Ferencvárosé, szóval a körülményekkel nem kell foglalkoznunk, nyugodtak lehetünk a jövőt illetően. A többi dologról is biztosan fogunk beszélni az említett találkozón, a szövetség elnökével, Csányi úrral pedig talán mondanom sem kell, hogy rendszeresen egyeztetünk majd.

Kérem, ne tekintse a kérdést sértőnek, de minek kellene ahhoz teljesülnie, hogy akár két-három évnél hosszabb ideig is magyar szövetségi kapitány legyen?

Ha ilyesmi kerül szóba, mindenki az eredményekre gondol, de nem ez a legfontosabb. Számomra a legfőbb, hogy tehessem a dolgomat, hogy az energiáimat az önök csapata, a mi csapatunk szolgálatába tudjam állítani, hogy visszaállítsam az emberek bizalmát a válogatottban, és megszüntessük a csapat körül kialakult negatív hangulatot. Ez nem helyi specialitás, amikor Belgium nem jutott ki a 2012-es Eb-re, mindenki azt gondolta, hogy ez a nagy generáció valójában a nagy vesztesek generációja, ezt sosem fogom elfelejteni. Aztán ez megváltozott, de ehhez kellett, hogy a játékosok is megváltozzanak.

Mi a véleménye a kritikákról?

Senki nem szereti a kritikát, pedig a bírálat erősebbé is tehet. Viszont azt is el kell fogadni, hogy a magyar válogatottnak nagyon nehéz éve volt, de ezen már túl vagyunk, most új fejezet kezdődik. El kell kezdenünk ismét építkezni. Lehet vitázni, lehet kritizálni, beszélgetni a dolgokról, de legfőképpen dolgozni kell. Keményebben és jobban kell dolgozni. Ha sikerül megvalósítani az elképzeléseimet, például a támadójátékról, a párharcokról, arról, hogy intelligensen kell játszanunk, és nem szabad ostoba módon eladnunk labdákat, szóval ha sikerül a képességeinket maximálisan kihasználni, akkor sikeresek lehetünk. Ez lehetséges, de ehhez mindenkinek egy irányba kell húznia.

Mit gondol a Luxemburg elleni mérkőzésről?

Lehet, hogy ez különösen hangzik, de azt gondolom, hogy néha egy kudarc többet érhet hosszú távon, mint egy siker. De természetesen nem örültem az eredménynek, ugyanakkor nem én irányítottam a csapatot. Az biztos, hogy hibáztunk, azt a meccset nem szabadott volna elveszíteni még tíz emberrel sem. Mindenkinek 120 százalékosan kell egy ilyen helyzetben koncentrálnia, nem szabad hibázni, hibázzon csak a másik csapat. Szerintem mindenki el tudja fogadni, hogy nem tartozunk a világ legjobb csapatai közé, de mindig mindent meg kell tennünk, amit csak lehet.

Egy belga kollégám a következőt mondta önről: „Szeret mindent irányítani, de ha nem követik az utasításait, az könnyen feldühíti”. Mennyire igaz önre ez a jellemzés?

Fogalmam sincs, kivel beszélt, de igazat mondott. Én nem az ön vagy bárki más két szép szeméért dolgozom itt, hanem az önök országáért. Tudom, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és azt is, hogy ez nem a könnyebbik út. Mindenki szeretne sikeres lenni, de ez magában nem elég, az élet nem így működik. Meg kell változtatni bizonyos dolgokat, például a hozzáállást. Igen, én szeretem, ha követnek. A szövetség elnöke hisz bennem,

még az önök miniszterelnöke is hisz bennem,

én pedig el akarom végezni a feladatomat, megtenni, amit szerintem kell.

Szeretek csapatban gondolkozni, együttműködni az orvosi, a technikai stábbal, a megfigyelőkkel vagy az utánpótlással. Figyeltem az U21-as és az U17-es csapatot. Szeretek dolgozni, de szeretném azt is, hogy tiszteljenek. Játékosként is mindig kivívtam a tiszteletet, pedig nem voltam egy Messi vagy Maradona, de csapatjátékos voltam, aki segíteni tudott a jó játékosoknak, hogy még jobbak lehessenek. Nincs abban semmi szégyen, hogy egy Ronaldónak, Messinek vagy Hazardnak segít az ember.

Biztos sokan próbálnak súgni önnek.

Nem hagyom magam befolyásolni senkitől, sem menedzserektől, sem barátoktól, vagy akár a korábbi magyar játékostársaimtól sem, akik azóta edzők lettek. Mindenkinek meg kell értenie a válogatottban és a válogatott mellett, hogy mekkora felelősségünk van, például gazdasági szempontból vagy a médiával szemben. Jól kell képviselnünk a magyar futballt, hogy olyan tömegeket tudjunk mellé állítani, mint az Eb alatt, és olyan pozitív légkört teremtsünk, mint ami akkor volt. Ez pozitívan hatna vissza a csapatra is. Mindez egyben üzenet is a közönségnek: tudjuk, hogy mindent meg kell tennünk a pályán. Lehet rossz meccset játszani, de mindent ki kell adnunk magunkból.

Sokan úgy tartják, hogy a mostani magyar válogatott egyik legnagyobb baja, hogy hiányoznak belőle az igazi vezérek. Akik például beszélnek a pályán, irányítják a társaikat, elmondják a véleményüket. Ön mit gondol erről, illetve hogyan kezelné ezt a problémát?

Először is, aki túl sokat beszél, az keveset gondolkodik. Kell, hogy legyen eszed, és azt használnod is kell. Az intelligencia nagyon fontos tulajdonsága egy csapatnak. A vezér olyan valaki, aki képes felemelni a csapatot, de aki képes szenvedni is érte, ha arra van szükség. A vezér nem lehet egoista, és nem is mindig a legjobb játékos. A mentális erő gyakran fontosabb, amivel magával tudja ragadni a társakat, mint például Diego Simeone, akár játékosként, akár most edzőként. Ő egy igazi vezér. Egyébként a belga válogatottnak is voltak gondjai ezen a téren, például amikor hiányzott Kompany, ezért is mondom, hogy több vezérre van szükség. Mindenkinek bele kell tennie a magáét, át kell éreznie a felelősséget. Igen, ez felelősség kérdése. Felelősség azzal szemben,

amit az önök országa tesz a futballért, és amit a miniszterelnök, illetve a szövetség elnöke tesz érte.

Egészen fantasztikus, ami itt történt, de most itt az ideje, hogy valamit visszaadjunk. A klubcsapatok, a válogatott és az edzők is. Igen, nekünk edzőknek is vissza kell adnunk valamit cserébe, fejlődnünk kell, minden nap egyre jobb edzőknek kell lennünk. Ha valaki azt gondolja, hogy mindent tud, máris a múltban találja magát.

Tehát a felelősség közös?

Mindenki hozzá tudja tenni a magáét a fejlődéshez, a végén persze nekem kell meghozni a döntést. És ha nem követnek, akkor az azt jelenti, hogy nem tisztelnek. Ha így lesz, akkor abban a percben elköszönök. Láthatta a pályafutásomat, volt ahonnan hamar elmentem ilyen okokból, és az idő engem igazolt. Szeretnék sikeres lenni, de elsősorban nem magam miatt, hanem önökért. Persze, én is örülnék neki, ha pár év múlva – vagy amilyen későn csak lehet –, amikor majd valaki átveszi a helyemet, hasonlóan boldog lehetnék, mint amikor a belga válogatottat adtam át a segítőmnek, Wilmotsnak, úgy hogy éppen vezettük a világranglistát. Bevallom, akkor nagyon büszke voltam.

A magyar válogatottnál a jövőre készülünk, de ehhez most kell dolgoznunk. Rengeteg dologgal kell foglalkoznunk, leszámítva a stadionok helyzetét és a struktúrát, ami már most is kitűnő, illetve a vezetést,

mert az elnökünk egy igazi győztes.

Most rajtunk van a sor, hogy teljesítsünk.

Megkaptuk a felelősséget, amiből jut a játékosoknak és a szakmai stábom tagjainak is. És ha valaki nem követ engem, akár a stábomból, akár a játékosok közül, arra nincs szükségem.

Ezért is fontos, hogy Dzsudzsák sérülten is ott volt a csapattal. Sokan mondtak róla sok mindent mostanában, de ott volt velünk. Tudom, hogy sokat követelek meg a stábomtól és a játékosoktól, de azt is tudom, hogy mindenki hibázhat, mindenkinek lehetnek gondjai a magánéletében, hiszen emberek vagyunk, még a játékosok is azok, bár ezt sokan gyakran elfelejtik.

Az egyetlen dolog, amit nem viselek el, ha azt érzem, hogy nem hallgatnak rám. Nem is dühös vagyok ilyenkor, hanem csalódott. A dühös ez nem jó szó, mert ha valakire dühös az ember, azzal általában jó a viszonya. Ilyenkor viszont úgy érzem, hogy felesleges vagyok, hogy azt gondolják, nincs rám szükség. Tudom, hogy rengeteg negatív dolog veszi körbe a magyar futballt, a válogatottat, a klubokat és a kettő kapcsolatát. Én a pozitív szemlélet híve vagyok, nem szabad egymás ellen fordulni, együtt kell dolgoznunk, mert abból mindenki csak profitál.

A médiának milyen szerepe van a magyar futballban?

Természetesen a médiára is szükség van, önök nem az ellenségeim. Egy rossz mérkőzés után, mint például a Luxemburg elleni, persze mit lehet mondani? Rossz meccs volt, szörnyen játszottunk, rendben, de ezt is a helyén kell kezelnünk. Egy rossz meccse bárkinek lehet, igazán súlyos probléma akkor van, ha ez kétszer-háromszor megtörténik.

Elnézést, hogy közbeszólok, de idén már Andorrától is kikaptunk korábban.

Nem szeretnék arról beszélni, ami az érkezésem előtt történt. Az elődöm jó munkát végzett a csapattal, kijutottak az Eb-re, sőt tovább jutottak a csoportból is. Most az a legfontosabb dolgunk, hogy kivívjuk az emberek tiszteletét, hogy a játékosaim mindent megtegyenek ezért. Éjjel-nappal ezen dolgozom már most is, pozitív szemlélettel, hozzáállással, hogy elérjük, amit akarunk. Mindenki szeretne nyerni, de ez sokkal többről szól. A magyar válogatott az ország büszkesége. Nemcsak kritikára van szükség, de a pozitív megnyilvánulásokra is.

Nem az imént mondottakkal vitatkoznék, mégis meg kell kérdezzem, hogy mit gondol a következő „intelemről”, amit volt csapattársa, Magyari István fogalmazott meg az ön kinevezésekor: „Nem tudja, hogy egy sereg nagyképű futballista közé került, akikről nehéz eldönteni, hogy tehetségtelenebbek-e vagy lustábbak. Abban is biztos lehet, hogy a magyar edzők az első perctől kezdve fúrják majd, irigység veszi körül. Irgalmatlanul nehéz dolga lesz ebben a közegben.”

Igen, emlékszem rá, a Brugge-zsben játszottunk együtt. Ez az ő véleménye. De ön szerint idejöttem volna, ha lenne bennem bármi kétség afelől, hogy sikeres lehetek? Valószínűleg akkor máshol lennék. Ettől még másnak lehet más a véleménye, talán egy rossz tapasztalat miatt mondta ezt, talán azért beszélt így a válogatottról. Viszont rajtunk múlik, hogy bebizonyítsuk az ellenkezőjét. Ez minden edzőre vonatkozik, a magyarokra és a külföldiekre, az összes csapat edzőjére, a válogatott mellett dolgozó magyar, német vagy bármilyen más edzőkre. Sikeressé kell tennünk a válogatottat, ez a legfőbb feladatunk. Tudom, nem lesz könnyű, arra próbál figyelmeztetni ő is, hogy ez nem kis kihívás. De miért foglalkoznék könnyű kihívásokkal?

Teszem a dolgomat, sokat voltam itt Telkiben, és közben ideköltöztem Magyarországra, a jövő héten pedig meglátogat a feleségem is. Minden napot, minden percet ki kell használnom a munkára, hogy a válogatott magasabb szintre kerüljön. Nem a legmagasabb szintre, de egy jó szintre. Ehhez az edzőknek és a játékosoknak is hinniük kell magukban, sőt az egész országnak el kell hinnie, hogy ez lehetséges. Még ha ez most nem is olyan könnyű. Ezt szeretném kérni mindenkitől, nem segítséget. Segítséget soha nem kértem, ahhoz túl büszke vagyok. Vállalom, nagyon büszke ember vagyok, akinek ugyanakkor nagy a hite is.

Hiszek ebben a csapatban és ebben az országban.

Sok dolog van, amiről önnel nem beszéltem, mert a főnökömre vagy a környezetemre tartoznak, de azt elárulhatom, hogy sosem vagyok elégedett, és még folytatni szeretném a munkát egy jó ideig.

 Tudom, hogy sok a kérdőjel az edzői pályafutásommal kapcsolatban, de engem csak az érdekel, hogy jobb szintre kerüljünk, hogy Magyarország visszakerüljön a nemzetközi tornákra, hogy sikeresek legyünk.

Hogy látja a következő időszakot, az előttünk álló hónapok teendőit?

A játékosaimon, a csapatomon és persze rajtam múlik, hogy elérjük, amit szeretnénk. Én nagyon kemény vagyok másokkal, ahogy magammal is. Most nyolc-kilenc hónap felkészülés következik, közben jön a Nemzetek Ligája sorsolása, amin szintén sok múlik, de keményen kell dolgozni, és akkor általában a szerencse is segít. Én így látom a focit és az életet, ezért is ülök most itt.

Kiválasztotta már az edzői stáb tagjait?

Nem, még nem. Mindenki ezt kérdezi, de ezzel ugyanaz a helyzet, mint a csapattal. Jelenleg annyit tudok, hogy vannak dolgok, amikre támaszkodhatok, mint például a jó háttér vagy a jó szellemiség, amik segítenek, hogy elvégezhessem a szükséges változtatásokat. Az egoista gondolkodásmódnak viszont nincs helye nálam. Az „én karrierem”, az „én pozícióm”, ha túl sokat hallok ilyesmit, annak nem örülök. Nincs olyan, hogy „szeretnék játszani” vagy hogy „nekem játszanom kell”. Nem, nem, nem. Tegyél meg mindent, hogy itt lehess, legyél pozitív, játssz jól. Sok játékos van, akit még nem láttam korábban, de jó benyomást tettek rám. Például Varga József, aki nagyon jól teljesített, egyáltalán nem érződött rajta egy pillanatig sem, hogy utólag hívtuk be. Látja, nem feltétlenül a technikai tudás vagy a tehetség a legfontosabb. Varga megmutatta, hogy köztünk a helye, hogy győztes típus. És jó okot adott nekem, hogy bízhassak abban, hogy találni fogunk még embereket különböző posztokra, akár a fiatalok között is, akik között van pár tehetségesebb játékos. A tehetség persze önmagában semmire sem elég, ezt meg is mondtam nekik.

Ezek szerint már beszélt velük?

Persze, a szlovákok elleni meccs előtt. Nyertek 2-1-re, de nem volt egy jó meccs. Nekem nem az a legfontosabb, hogy győztek, hanem hogy legyen 3-4 olyan játékos, aki majd a felnőtteknél is megállja a helyét. Előbb az U17-ből fel tud lépni az U19-be, aztán az U21-be és aztán a nagyválogatotthoz. Az utánpótlásnál nem a győzelem a lényeg. A szellemiség a fontos, hogy nem önzően, egoistán játszanak, hogy nem csak az számít, hogy „én lőttem a gólt”, én, én, én. Miközben a dolog arról szól, hogy „mi”.

Akár játékosként, akár edzőként. Én segíteni tudok, és ha a játékosokat jobbá tettem, akkor ez sikerült is. Afelől viszont nincs kétségem, hogy erre képes vagyok.

Mondja el véleményét a Facebookon!