A belga bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése az újonc Royal Antwerpen szereplése. Ötödik helyen állnak, amivel a belga bajnoki rájátszás résztvevői lehetnek – hatan kerülnek be a tavaszi playoffba –, bár még korai latolgatni, mert csak 18 fordulón vagyunk túl, és még 12 hátra van.

A klub 12 éves várakozás után jutott fel ismét az élvonalba, pedig a legrégebbi belga egyesületről van szó: 1860-ban már futballoztak a gyémántcsiszolásáról és kereskedéséről is ismert városban. Az Atwerp játszott KEK-döntőt is 1993-ban, a Parma ellen veszített egy kifejezetten izgalmas meccsen 3-1-re.

2017-ben az olasz sztármenedzser, Luciano D'Onofrio vette át az irányítást, akinek az előéletéről elég csak annyi, hogy az Internél kezdte a szakmát. 1987-ben pedig a Portóval BEK-győzelmet ünnepelhetett, akkor volt az a híres sarkazós gól Rabáh Mádzsertől a Bayern elleni döntőben.

Nyomot hagyott maga a Sporting Lisszabonnál, majd kisebb kihagyás után D'Onofrio a belga Standard Liege-nél már sportigazgató lett. Akkor találkozott először Bölöni Lászlóval – 2010-ben együtt lettek bajnokok –, és most a nyáron is őt kérte meg, hogy segítsen a biztos élvonalbeli tagság biztosításában. Merthogy időközben már az Antwerpennél kapta következő megbízatását.

Bölöni pedig vállalta, június 16-án jelentették be a szerződtetését. A közös múltjukra és a jövőbeni célokra való tekintettel miatt sem mondhatott nemet, és ráadásul még jó alapokat is kapott az elődtől.

„Ha egy olyan nagy tekintélyű menedzser, mint Luciano gondolt rám, jönnöm kellett. Mert tudom, ő nem fog engem elárulni.

A csapaépítés nem a jobbhátvédnél vagy szélsőnél kezdődik, hanem az elnök, igazgató és edző megbonthatatlan kapcsolatánál.

Ha ez a viszonyrendszer, ez a háromszög sérül valahol, akkor a baj előre látható és kódolható.”

Példával is érzékeltette Bölöni, mire gondol. A Monacónál nem volt meg az egység, az ellentétek feszítették a vezetőséget, de eközben mindenki ragaszkodott a pozíciójához, így természetesen az edzőtől szabadultak meg leggyorsabban, mert az a legcélszerűbb áldozat. A PAOK-nál hiába volt sikeres, és verték például az Európa Ligában idegenben a Tottenhamet, a pénzügyi gondokat nem lehetett kordában tartani, másfél évig alig jutottak fizetéshez.

A magyar válogatott június hetedikén égett le Andorrában, meg lehetett volna az esély, hogy teljesüljön egyik nagy vágya, a magyar tizenegy vezetése. Ám erre esélye sem lehetett, de erről majd később.

A 64 éves Bölöni tehát munkához kezdett a nyáron, és másfél millió euró jutott mindössze az erősítésre. Az összeg nagyságát jól jelzi, hogy olykor ennél a magyar klubok többet költenek, vagyis hazai viszonylatban is érzékelhető ez a korántsem csillagászati összeg. A bevásárlás és az erősítés, úgy tűnik, jól sikerült.

• Van Damme, a korábban Anderlechtet is megjárt védő Amerikából Antwerpenbe ért vissza, egy tunéziai válogatott, Ghandri is, rajtuk kívül a belga Arslanagic érkezett. 

Jól kezdték a szezont, az első két meccsen gólt sem kaptak, megragadtak a tabella első felében, a Standard elleni múlt heti idegenbeli döntetlen után a leghíresebb belga futballműsorban (Tribune) is vendégül látták a magyar edzőt.

• A belga futballt a liège-i edző, Ricardo Sá Pinto műesése tartotta lázban az előző hetekben, mert nyilvánvalóan nem találták el söröspohárral a nézők, de ő úgy fetrengett, mint halálos sebet kapott volna. Bölönit kérdezték erről az esetről is, akinek Sá Pinto a játékosa volt. Gondolkodott, elmeséljen-e egy régi történetet, de végül megtette. Azt mondta a Sporting elnöke a 2002-es bajnoki cím után, hogy azért is nyertek, mert Sá Pinto megsérült a szezon elején, és nem volt pályán a végül győzelemig jutó csapatban.

A sokszoros belga válogatott, Philipp Albert dicsérte a csapatát, hogy hátrányban is próbált az eredeti tervnek megfelelően futballozni. A december 12-i fordulóban a Mouscront verték, és tárgyilagosan elismerte, ha nem ők szerzik az első gólt, nem tudja, tudtak volna-e egyenlíteni. Az ellenfél két kapufát is rúgott, a szerencse azonban most a csapata mellé állt.

„Luciano itt az atyaúristen, az ő kapcsolataival, az évek alatt felépített hitelességével olyan lehetőségek nyíltak meg, olyan játékosok is elérhetőek lettek, akik egyébként nem jönnének, mert olyan nagyon jól nem keresnek, a belga bajnokság mégsem topliga. Amikor a Standardnál együtt dolgoztunk, még három válogatott játékos volt a keretben. Ugyanez volt igaz az Anderlechtre is abban az időben, és a Bruges-ben is akadt egy.

Mindez csak azt jelzi, a bajnokság színvonala jobb volt, mert most nincs egy sem.

Azóta a legjobbak külföldön vannak, az angol, olasz, német csapatok elvitték a legjobb belgákat, mert jó áru a belga játékos. A bajnokságot vezető Bruges, ha kinyílik Európa ablaka, és fúj a szél, már nem esélyes, inkább vérszegény. De még itt is lehet fejlődnie egy fiatalnak.”

Az Antwerpennél nem igazolhat bárkit, mert ha téved, és valaki kispadra kerül, az nem vet jó fényt rá. Nem engedheti meg magának azt a tévedést, mint amit a Ferencvárosnál lát. Ami Dollnak belefér, neki nem, erre utalt egy korábbi interjúban.

Ugyanakkor nincs neki sem varázsgömbje, amibe ha belenéz, látja, mi fog történni, meddig juthat egy másik, beválik, vagy sem.

A magyar válogatott játékosát igyekezett megszerezni a nyáron – a nevét nem szerette volna elárulni –, de nem vitte oda, mert azt hallotta róla folyamatosan, hogy mentálisan nem lenne kész a belga élvonal kihívására.

Amikor az ambíciójáról kérdezem, és hogy 64 évesen még mindig kihívásokat keres, és azokra vágyik, távolabbról indított.

„15 éves korom óta benne vagyok a körforgásban, azóta játszom elég magas szinten. Azt hiszem, hiányozna, nem lenne teljes az életem. Vannak néha szükségszerű kihagyások. Én is ember vagyok, hibázok, nem mérem fel kellően a realitásokat. Megesik. Tavaly pihentem, feltöltődtem. 10 évet lehúztam Franciaországban, most visszatértem Belgiumba.

Nem vagyok már fiatal, Platini korosztálya már kezd kifutni, de azért fontos, hogy őt említem, mert én úgy találtam csapatot a franciáknál, hogy az Eb-győztes generáció kezdett el akkoriban dolgozni a szakmában, velem együtt.

Nem volt sok hely, de Nancyban csak akadt egy nekem 1994-ben. Voltam ott az akadémia igazgatója, közelről láttam a futball változásait. Szerencsére sem fizikailag, sem szellemileg nem érzem fáradtnak magam, lehet bennem még pár év, a játékot is csak 39 évesen fejeztem be.”

A román válogatottat is vezette, de amit mindig elmondanak róla, ő volt az első, aki a felnőtt csapatba állította Cristiano Ronaldót. Egy érdekes sztorit is elárult erről 2009-ben az időszakról. Az édesanyja aggódóan kérdezte tőle, mi lesz a gyerekéből. Mire mondta, ne féltse, nagy játékos lesz, de a saját érdekében negyedannyi zselét javasolna. (Ezt nem úgy tűnik, mintha megfogadta volna.)

Nemcsak Ronaldót indította el, hanem Pepét is a Sportingnál, Petr Cech is az ő felfedezettje, őt a Rennes-nél állította a kapuba. A most realos francia, Raphael Varane is hálás lehet neki, mert megadta neki az esélyt a Lens-nél.

„Ronaldót mindig kérdezik tőlem, persze. Pedig vele könnyű dolgom volt. Ahogy szerintem minden edzőjének. Mondhatnék neveket, akikkel már nem annyira.

Cristiano mindig megcsinálta azt, amit mondtam neki, őt vissza kellett fogni,

másokkal, például Eliaquim Mangalával sokkal, de sokkal kellett dolgozni, mert nem volt annyira elszánt, és nem volt mindene a futball.”

A City védője a Standardnál volt a játékosa, most már Guardiolának kell formálnia, mert még mindig csak 26 éves.

de ezt az esélyt valószínűleg már nem kapja meg.

Ahogy az is elég valószínű, hogy a pályájába a magyar válogatott, vagy éppen a magyar futball bármelyik szintje már nem fér bele. Hiszi, hogy a magyar futballnak nem is a kapitányi poszton van a legnagyobb deficitje, hanem a sportigazgatói poszton. A futball nem a kapitány változtatja meg, hanem egy átfogó koncepció.

Úgy gondolja, hogy a sajtó egy része biztosan jobban szeretné, hogy szerepet vállaljon, mint a hazai futballban érdekelt vezetők. Ennek az okait nem részletezné, azt ellenben kimerítően elmesélte, miért gondolja úgy, hogy harangoztak a kapitányi kinevezésének. Miért ennyire biztos ebben? - kérdeztem tőle.

„Először is, amikor csapat nélkül voltam, magam kopogtam be az MLSZ-hez, itt vagyok, ha kellek bárhová, akkor számíthatnak rám. Akkor még Egervári Sándor volt a kapitány. Utána, amikor ő kapott egy nyolcast Amszterdamban, én már Katarban voltam. Akkor keresett meg Csányi Sándor elnök úr. Kezelhettem volna jobban a helyzetet, ez igaz. Nem választottam a legjobb utat. Húztam az időt, mert tudtam, ha még egyszer kikapok az al-Khorral, akkor el is bocsáthatnak, nem kell felmondani. Csányi ezt a magatartást személyes sértésnek vette. Az ő szintjén ez normális. Nekünk, erdélyi magyaroknak mindig hevesebben vert a szívünk, ha hívtak az anyaországból.

Amikor láttam a telefonom kijelzőjén, hogy magyar számról keresnek, majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

És ez nem vicc! Nekünk Magyarország egyenesen a mennyország, persze, hogy várakoztam, hátha úgy fordulnak a dolgok, hátha jöhetek. Mert szerettem volna kapitány lenni, ökölbe szorított kézzel a magyar Himnuszt hallgatni a kispadon, de időközben a katariakat sem hagyhattam cserben, nem elegáns élő szerződésből kibújni. Mert ha egy ajtó becsukódik, nem nyílik többé.”

Ennyi év távlatából már azt is tudja, hogy el kellett volna jönni a sikerei csúcsán – bajnokság és kupagyőzelem – a Sportingtól a 2001-02-es szezon végén, de akkor sem mert határozott nemet mondani. Bevállalt egy újabb szezont, amit nem kellett volna megtennie. Mert az nem sikerült jól, amire előzetesen számítani lehetett, mert nem kapta meg azokat az erősítéseket, amiket szeretett volna.

Sokat tanult Katarban, az Emirátusokban is, mert nemcsak a jó pap, hanem az edző is holtáig tanul. A statisztikákat folyamatosan nézi, okul belőle, de szerinte fontos, hogy nem kell mindent készpénznek venni, mert van, amikor nem segít feltétlenül, és az edzői megérzések is hasonlóan fontosak. Nem baj az, ha az egy edző rúgott labdába a pályán is.

Elmesélte, hogy a Rennes edzője volt épp, amikor a svácji Alexander Frei és a svéd Kim Kjällström volt a csapatban. Nézte a mutatóikat, a sprintek számát, és semmilyen adat nem indokolta, hogy a kezdőbe állítsa őket. Csakhogy veszítettek kétszer egymás után. Gondolt egyet, kipróbálta őket, és sorozatban hozták a meccset. 

Ha megtörlöm a szemüvegem, valahogy mindig tisztábban látok.

És az edzőség olyan, hogy még a törlés sem mindig segít” - összegzett.