Georges Leekenst 2017. januárban küldték el Algériából, mert ötből egy meccset nyert. Csányi októberben őt tartotta a legalkalmasabbnak. Versenyeztünk érte, mert ő lenne a garancia a 2020-as Eb-részvételre. Ollózós öngóllal indított.
10 hónap alatt harmadszor kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott olyan ellenféltől, amelyik nem volt a legjobb százban a világranglistán. Hasonló nem fordult elő más országgal eddig talán az egész futballtörténelemben. Kazahsztán sokat tesz a futballért, de még a legalsó kaszthoz tartozik, ezért is volt ijesztő, amikor úgy egyérintőztek, hogy csak nyomoztuk a labdát.
Legyünk mazochisták, vegyük végig.
Idézzük vissza egy pillanatra a belga bemutatását, ha már azt hallhattuk, hogy az adatbázisban ő volt harminc közül az első helyen. Azt is megemlítették róla: ő rakta le a jelenlegi belga válogatott alapjait.
Leekens megítélésének van azonban egy másik olvasata, amit nem illik eltitkolni: ő is azon szakemberek közé tartozott, akik nagy kátyúba vitték egyszer a belga a focit, és onnan a Double Pass auditáló cég segítségével sikerült csak kihúzni.
A magyar futball kapcsolatrendszere mindazonáltal erre a szintre tud felkapaszkodni, tovább már nem. Mert mégis, ki jönne el mindent hátrahagyva ehhez a játékosminőséghez?
Jóllehet 2016-ban még az Európa-bajnoki csoportban első helyen végzett Magyarország, azóta masszív lejtmenet jött.
Az MLSZ nézeteit nem osztották Belgiumban, mert a kinevezésekor hangosan felröhögött a belga tévé szakértője (Philipp Albert) az egyik magazinműsorban:
szegény magyarok, azt hiszik, vele ki fognak jutni bárhová is.”
A játékosként BEK-döntős belga tréner nagyon büszkén elmondta, hogy Orbán Viktor külön fogadta őt, azonnal időt szakított rá. Azzal is eldicsekedett, Orbán hisz benne. Ez mondjuk nem akkora érdem, mert az önmagát csak futballokosnak nevező miniszterelnök Pintér Attilában is látta a megoldást, futballkérdésekben elvakult szurkoló, igaz rengeteg döntés rajta keresztül fut át.
Nagyon örülök, hogy egy kicsit segíteni tudok a futballjukon”
– mondta még novemberben Leekens.
Oltári nagy segítség volt valóban az első meccs, hiszen sok év után itthon alázott meg egy nevesincs ország. Amikor már nem hízelegni kellett, hanem felmutatni valamit, nem jött össze.
Sőt, Leekensnek összejött az a példátlan bravúr, hogy negyedóra alatt a közönség elfordult a csapattól, és a szurkolók előtt ennyi idő alatt ki tudta magát végezni. Ilyen teljesítményre még senki sem volt képes ezen a kispadon, noha Bozsik Péter is kegyetlenül indított a norvégokkal szemben Eb-selejtezőn (1-4) 2006-ban. Akkor az egyszerűen senkik vagytok rigmust szólt, most az: hol a szívetek.
Pedig inkább Leekensnek kellene elgondolkodnia, milyen következtetéseket vont le pár hónap alatt, amióta itt van.
Leekens persze mindent rákent a védőkre a meccs után, mert ajándékokat adtak, nem ébredtek fel. Ki kellett volna bikázni a labdákat, de nem tették, hiányzott a koncentráció.
Ezért is kérdeztem tőle a sajtótájékoztatón, neki mekkora a személyes felelőssége ebben a kudarcban.
„Utálok veszíteni. Rossz vesztes vagyok. Nem vagyok boldog. Vannak hiányzóink, ami nem mentség, de így van. Nem volt meg az egyensúly. De fejlődni fogunk. Másokat is kipróbálok a védelemben. Azt szeretem, ha nálunk van a labda, mi irányítunk, nem azt, ha fordítani kell. Tudtam, mit vállalok, vissza tudunk vágni a kazahoknak.”
És még sok-sok lózung jött ki belőle, egy pillanatra sem esett ki a szerepéből.
A legcsekélyebb önkritika nélkül válaszolt.
Pontosabban annyit azért elmondott, ha egyenlítünk, érdemtelenül tettük volna, mert az ellenfél jobb volt. Nem akarja kielemezni az ellenfelet, épp elég lesz neki a saját csapatával foglalkozni.
Konkrét felelősségvállalás nem hangzott el, hogy esetleg ő is vétkes az összeállításban, hogy kicsi szerepe azért neki is csak van abban, hogy nem élesen, hanem végtelenül tompán kezdtünk. Bár az is egy beismerő vallomás, hogy Botkát és Ugrait is lekapta a félidőben.
Az alaptaktika valami olyasmi lett volna amúgy, hogy hosszú labdákkal kihasználjuk Nikolics sebességét, de ez is inkább következtetés, mert az eredeti tervről sem mondott kézzelfogható információt. Miközben a védekezés nulla volt, ami neki, egykori védőnek különösen fájó.
Ha valamit, Dárdai alatt a védekezést összerakták. Hatméteres kötelekkel kötözte össze a játékosokat, hogy érezzék, mekkora távolságot tartsanak előre és oldalra. A mostani védelmi négyes többször állt V-alakban, olyan formációban, ami elképzelhetetlen a modern futballban.
Ha Leekens azt hitte, neki a védekezés összhangba hozásával nincs feladata, most kapott egy fájdalmas leckét. A legalapvetőbb helyezkedési szabályokkal sajnos a válogatottban is foglalkozni kell, különben szétcsúszik az egész. Nem tanították meg ugyanis a játékosoknak, mit kell tenniük, nincsenek automatizmusok, hiszen a magyar szakma ilyen aprósággal, miért is foglalkozott volna.
Akárhányszor nyilatkozott az edző, egyetlen szakmai észrevétel nélkül tette.
Dárdai világosan ismertette, 28 méteren fogunk védekezni, mert a védők sebessége ennek megfelelő.
Leekens még csak türelmet sem kért, noha egy formálódó válogatottnál ez lett volna az alaptétel. Mondta helyette az unalomig ismert közhelyeket, már nem szabad senkit lebecsülni, stb.
A kazahok bolgár kapitánya a meccs után azt mondta, nem nyűgözi le őt a kazah bajnokság színvonala, de hát ez van. Leekens még a hazai bajnokságot is dicsérte.
Az első félidő alatt egyszer valakinek mutatott valamit a mutatóujjával, egyébként nem égett a vonal mellett. Amikor Nikolicsot visszarántották, akkor volt egy hevesebb reakciója, a negyedik játékvezetővel perlekedett.
Az ember, aki utál veszíteni, nem gesztikulált.
De legalább cserélt jó sokat, és abba nem gabalyodott bele.
A szakvezető szeptemberig tervez, de ha kedden hasonló elképzelés nélküli futballt látunk a Costa Rica ellen hazai pályán vesztes skótokkal szemben, könnyen elképzelhető, hogy sokkal nagyobb kockázatot jelent az ittléte, mint a távozása.
Bár sajnos azt a kérdést időszerű lesz feltenni: több-e a magyar válogatott most annál, mint amit a bevezetőben említett három vesztes meccsen mutatott? Ki kellene egyszer mondani, hogy ez nem a fatális véletlen műve. Hiába érkeznek a milliárdok, önmagától, varázsütésre, nem fog meggyógyulni a rendszer. Nem értünk a képzéshez, be kellene vallani.
Szép a FIFA-alelnöki pozíciója Csányinak, ám eközben olyan spirálban vagyunk, ami riasztó, és talán tényleg nem voltunk lejjebb a három ominózus vereség töménysége miatt.
A meccs után feltette a kérdést egy taxira váró VIP-ből érkező szurkoló: nem unja még Csányi és Orbán a hasonló vereségeket? Mert ő már sokadmagával már nagyon. De csak nem történik semmi.
Azt a kérdést is időszerű feltenni, vajon milyen válaszokat adott a magyar szakma Andorra után, az edzőképzés, egyúttal az MLSZ, hogy ne fordulhasson elő hasonló égés még egyszer.
Jó-e az, ha azt mondják hajbókolva Orbánnak, amit hallani szeretne, hogy szemlátomást fejlődik a futball.
Mert a klubfoci kínos vereségei mellett a válogatottnak hellyel-közzel volt varázsa. Ez eltűnt. Ha a 11 magyart a soraiban tudó Paks játszott volna Andorrában, vagy épp péntek este, nem kizárt, hogy ezt a szerény képességű ellenfelet legyőzte volna.
Leekensnek most kellene valami vészmegoldást kitalálnia, és most kiderül, érti-e a nála 40 évvel fiatalabb játékosok nyelvét. Négy nap alatt megmutathatja, milyen edzői kvalitásai vannak. Érti-e azt, hogy egy játékrendszerben tudnak legbiztosabban mozogni a magyarok, és az nem a 4-4-2.
Vannak kételyeink, pláne, hogy az eredeti terve a három védős felállás lett volna, csak Kádár sérülése miatt erre nem volt lehetőség. Igaz az egy bonyolult szisztéma, könnyű rosszul helyezkedni benne, és ha nem értik meg, mit szeretne, akkor még nagyobb lesz a baj.
Sallai Roland eközben hálás lehet a sorsnak, hogy nem hívta meg, mert 20 éves korára elmondhatta volna önmagáról, hogy a magyar futball három legkínosabb meccsén rendre szerep jutott neki. Az Apoel BL-ben is bevetett szélsője a magyar futball egyik legnagyobb ígérete most. És már ilyen traumákon van túl.