Ha bárki visszagondol az 1976-os Európa-bajnokságra, nagy valószínűséggel Antonín Panenka tizenegyesét idézi fel. Vagy éppen kicsit kibővítve, a Bohemians egyetlen lövéssel világhírűvé vált középpályásának legendás emelését és azt megelőzően Uli Hoeness hibáját.

Érthető: először dőlt el nagy torna tizenegyespárbajban, ráadásul egy emblematikussá lett lövéssel. Nem szólva arról, hogy a csehszlovákok győzelme 1976-ban körülbelül akkora meglepetést keltett, mint aztán 1992-ben a dánok vagy 2004-ben a görögök diadala.

Utóbbi igazolására elég csak felidézni, hogy az 1962-ben világbajnoki ezüstérmet nyert gárda a chilei Mundial és az 1980-as olaszországi Európa-bajnokság között – a számunkra feledhetetlen, 1969. decemberi, marseille-i vb-pótselejtezővel kivívott mexikói vb-szereplésen kívül – egyetlen nagy tornára jutott csak el: az 1976-os Eb négyes döntőjébe. Oda is különleges előzmények után.

A zólyomi születésű Václav Ježek 1972 nyarán vette át a válogatottat a Ladislav Novák, Kacsányi László edzőkettőstől. Utóbbiak leginkább abba buktak bele, hogy a válogatott rosszabb gólkülönbségével a románok mögött végzett az Eb-selejtezős csoportban, pedig ez nem is rajtuk múlott: az 1970-es vb-(le)szereplés sokkjában egy tulajdonképpeni B válogatott, még Antonín Rýgr irányításával, nem tudta megverni a nyitányon az akkor tényleg az európai futball törpéi közé tartozó finneket.

A szövetség már e szégyennek minősített döntetlen után haza akarta hívni az akkor a holland élvonalban nagy sikerrel dolgozó, az ADO-val az Ajax és a Feijenoord ellenében is a bajnoki címért harcoló edzőt. Ő volt egyébként az utolsó, akit – részben a prágai tavasz hatására – kiengedtek külföldre. Nem is akart hazatérni... Ám 1972 nyarán lejárt a hágai szerződése, az állami sportvezetés pedig nem járult hozzá sem az ő, sem más esetében, hogy akár játékosként, akár edzőként profi legyen Nyugaton.

Országunk politikai beállítottsága nem egyeztethető össze azzal, hogy Csehszlovákia sportolói pénzügyi előnyökért külföldre menjenek

– dörgött Oldřich Hradec, a sporthivatal első embere.

Václav Ježek 1972 nyarán kényszerűségből hazatért, és rögtön megkapta a válogatottat, amellyel elveszítette az első négy mérkőzését, majd lemaradtak az 1974-es vb-ről. Ám hirtelen – főleg hogy beérett az Ausztráliából hazatért Jozef Vengloš munkája a pozsonyi Slovannál – a válogatott „elfelejtett” kikapni. Pedig rosszul kezdődtek az 1976-os Eb-selejtezői (0–3 a Wembley-ben az angolok ellen), de utána megkezdődött egy hosszú veretlenségi sorozat, amelynek utolsó állomása a nyugatnémetek ellen megnyert döntő volt.

Ám senki sem gondolhatta érdemtelennek a diadalt egy olyan csapat esetében, amelyik az angolok előtt nyerte meg a csoportját, a szovjeteket ejtette ki a negyeddöntőben (ez volt az 1958-as vb-bemutatkozásuk óta az első alkalom, hogy a szovjetek nem jutottak ki egy nagy tornára, természetesen eltekintve a chileiek elleni, 1973-as, politikai alapú visszalépéstől), majd a négyes döntőben legyőzte az előző világbajnokság két sztárcsapatát, a hollandot és a nyugatnémetet.

Az 1976-os Európa-bajnokság negyeddöntőjébe öt (!) olyan gárda is szerepelhetett, amelyik nem vett részt két évvel korábban a világbajnokságon – következésképpen hárman maradtak az akkori tizenhatos mezőnyből: a jugoszlávok, valamint a két döntős, az NSZK és Hollandia csapata. A briteket egyedül a magyarok előtt csoportelső walesiek képviselték, akik nagyon reménykedtek abban – miután összesorsolták őket a jugoszlávokkal –, hogy 1958 után ismét részt vehetnek egy nagy tornán. Noha Belgrádban már az első percben kaptak egy gólt, aztán Danilo Popivoda még eggyel megtoldotta ezt a második félidőben, a walesiek reménykedtek abban, hogy Cardiffban fordítani tudnak.

A már nyugdíjaskorban lévő akkori kulcsjátékosok még mindig úgy tartják: a keletnémet bíró, Rudi Glöckner vette el tőlük a lehetőséget. Az 1970-es vb-döntő játékvezetője addig nem volt hajlandó elkezdeni a mérkőzést a Ninian Parkban, amíg a rendezők fel nem húzták az NDK zászlóját. Eredetileg nem nagyon akarták, tekintve hogy az Egyesült Királyság nem ismerte el az országot. Aztán engedtek, de a játékosok szerint a vonakodásnak tudható be, hogy Glöckner az első adandó alkalommal, a 18. percben befújt egy tizenegyest a jugoszlávoknak. Josip Katalinski belőtte, ezzel el is döntötte a továbbjutást.

A hollandok az örök rivális belgák (5–0, 2–1), a nyugatnémetek pedig a Kubala László által irányított spanyolok (1–1, 2–0) ellen harcolták ki a legjobb négy közé jutást. Az már januárban, a negyeddöntők sorsolásán eldőlt, hogy ha a két óriás bejut a legjobb négybe, csak a fináléban találkozhat egymással.

Ám az Oranje nem jutott túl a csehszlovákokon. A zágrábi elődöntőben, a szakadó esőtől felázott pályán nem érvényesült a vb-ezüstérmesek sokpasszos totális futballja, amelyre egyébként az éveken át Hollandiában dolgozó Václav Ježek kitűnően felkészítette az övéit. A narancs mezesek nehezen viselték a helyzetet és saját nagyságukat, Clive Thomas, a mérkőzés walesi játékvezetője később úgy emlékezett vissza: a három legnagyobb sztár, Johan Cruyff, Johan Neeskens és Wim van Hanegem végig arrogánsan, pökhendien viselkedett, megpróbáltak uralkodni a bíró fölött. Nehezen viselték, hogy nem bírnak a csehszlovákokkal. (A harmadik helyért vívott meccset aztán megnyerték, mégpedig Cruyff, Van Hanegem és az elődöntőben kiállított Neeskens nélkül.)

Helmut Schön válogatottja – amely meggyengült a két évvel korábbi világbajnoki címnyerés óta, olyan csillagok mondtak búcsút a Nationalelfnek, mint Gerd Müller, Paul Breitner, Günter Netzer és Wolfgang Overath – ellenben valóban bejutott a döntőbe, miután 0–2-es hátrányból felállva, 120 perces csatában 4–2-re megverte a házigazda jugoszlávokat. Nem volt Gerd Müller, aki 1974-ben a vb-döntő után megsértődött azon, hogy a feleségeket nem hívták meg a bankettre, és ezért soha többé nem játszott a válogatottban, de ott volt helyette névrokona, Dieter Müller. Az akkor 22 éves kölni csatár csereként állt be Herbert Wimmer helyére a 79. percben, majd mesterhármast szerezve szinte egymaga vitte döntőbe a nyugatnémeteket.

A négyes döntő egyik mérkőzése sem dőlt el 90 perc alatt, így a finálé sem. A nyugatnémetek megint kétgólos hátrányba kerültek, érdekes, hogy a csehszlovákok első gólját az egyetlen olyan játékosuk szerezte, aki nem játszott az elődöntőben. Ján Švehlík a kiállítása miatt eltiltott kassai középpályás, Jaroslav Pollák helyett került a csapatba – már a 8. percben előnyhöz juttatta az övéit. Karol Dobiáš növelte az előnyt a 25. percben, s bár Dieter Müller gyorsan szépített, a 89. percben még vezetett Václav Ježek csapata. Bernd Hölzenbein akkor egyenlített, majd a hosszabbításban már nem esett gól.

Az első hét lövésnél senki sem hibázott, utána ellenben Uli Hoeness az égbe lőtte a labdát. Akkor jött a Kenguruknak becézett prágai Bohemians játékosa, Panenka. A játékostársai tudták, hogyan próbálgatja a lövéseket az edzéseken, és azt mondták, meg ne próbálja élesben is. Ježek ellenben bátorította, azt mondta, ha úgy érzi jónak, csinálja. És megcsinálta...

1980 (Olaszország)

1980-ban először rendeztek nyolccsapatos Eb-döntőt. Az előző torna első három helyezettje eljutott Olaszországba, sőt ott azonos csoportba került. Az Oranje számára az ottani szereplés jelentette az első nagy korszak lezárását, 1974 és 1980 között két vb-n volt ezüstérmes és két Eb-n elődöntős. A csehszlovákok – miután megesett velük az, ami korábban senkivel: Eb-címvédőként nem jutottak ki a következő világbajnokságra –, immár a korábbi segítő, Jozef Vengloš irányításával, visszatértek az európai elitbe. A nyugatnémetek is kapitányt váltottak, Helmut Schönt Jupp Derwall váltotta az argentínai Mundial kudarca után. Egy viszonylag könnyű csoportból (a törököket, a walesieket és a máltaiakat megelőzve) simán továbbjutottak, annak ellenére is, hogy sem Gzirában, sem Izmirben nem tudtak nyerni.

Az 1970 óta Schön segítőjeként dolgozó Derwall szinte teljesen átalakította az 1974-hez képest már amúgy is sokat változó csapatot, a világbajnoki címet nyerő keretből mindössze ketten (!), Rainer Bonhof és Bernd Cullmann kerültek be az 1980-as Eb nyolcas döntőjére benevezett keretbe. Ellenben olyan – viszonylag – fiatal játékosok vették át a stafétát, mint Toni Schumacher (26), Manfred Kaltz (27), Karlheinz Förster (21), Uli Stielike (25), Karl-Heinz Rummenigge (24 éves a torna idején), Bernd Schuster (20), Hansi Müller (22) és Klaus Allofs (23). Közülük Rummenigge, Kaltz és Hansi Müller játszott az argentínai Mundialon, a többiek újoncnak számítottak nagy tornákon. Miként a már 29 éves Horst Hrubesch is, aki aztán a torna nyerőembere lett.

A Nationalelf előbb a csehszlovákokat (1–0), majd a hollandokat (3–2) verte meg, utóbbiak ellen Klaus Allofs az Eb-k történetének első, a rendes játékidőben elért mesterhármasát jegyezte. Utána már belefért egy gól nélküli döntetlen is a nagy meglepetésre a nyolcas döntőbe jutó, a csoportszakaszban a magyarokat és a szovjeteket is megelőző görögök ellen.

A másik négyesben az angol, a spanyol és főleg a házigazda olasz csapat is esélyesebbnek számított a belgáknál, mégis Guy Thys kapitány Vörös Ördögei végeztek az élen. A Squadra Azzurra annak ellenére is csak a bronzmérkőzésen játszhatott (azt elbukta az újabb tizenegyespárbajt nyerő csehszlovákok ellen 9–8-ra), hogy a csoporttalálkozó 270 perce alatt Dino Zoff egyetlen gólt sem kapott. Ám Marco Tardelli az angoloknak rúgott, egy szál gólja kevés volt a fináléhoz.

A belgák a veterán Wilfried van Moer köré épített csapata előbb döntetlent játszott az angolokkal – arról is emlékezetes maradt a meccs, hogy az olasz rendőrök csak könnygáz alkalmazásával tudták megfékezni a torinói Stadio Comunale tribünjén az angol huligánokat –, majd megverte Kubala László spanyol válogatottját (2–1), s végül kihúzta gól nélkül az olaszok elleni tulajdonképpeni csoportdöntő 90 percét.

A fináléban, a nyugatnémetek ellen is jól tartották magukat, René Vandereycken a 72. percben, tizenegyesből kiegyenlítette az állást. Ám a 88. percben a mind a két kapott góljánál bizonytalankodó Jean-Marie Pfaff tehetetlennek bizonyult az eredeti szakmája szerint tetőfedő, a pénzét mindössze 27 éves kora óta fizetett futballistaként kereső Horst Hrubesch fejesével szemben.

(Borítókép:  Karl SchnÃrrer /  picture alliance / Getty Images Hungary)