Index Vakbarát Hírportál

Ennél meghatóbb jelenet kevés akad futballpályán – videó!

2022. március 5., szombat 22:01

Megvan az a jelenet, amikor meccs közben valaki a kelleténél erőszakosabban próbál meg szerelni, majd szabálytalanság után ráförmednénk az ellenfélre, hogy ezt ebben a formában mégis hogyan képzelte? No, valami ilyesmi játszódhatott le Brandon Williams fejében is, akit addig-addig rángatott riválisa, míg a földre került, és már készült volna alaposan beolvasni neki, amikor észrevette, hogy kiről van szó...

Merthogy a Premier League-ben szereplő Norwich Cityt erősítő 21 éves balhátvéd hamar konstatálta, hogy a Brentford túl vehemens játékosa nem más, mint Christian Eriksen, akinek az életéért tavaly az Európa-bajnokságon kis túlzással a fél világ aggódott, amikor a Dánia–Finnország-mérkőzés első félidejének hajrájában összeesett, és újra kellett éleszteni.

A 30 éves középpályás szerencsére túlélte az esetet, majd az Inter elhagyva (mivel Olaszországban beépített defibrillátorral nem játszhatott volna) a Brentfordhoz igazolt, és a múlt héten a pályára is visszatérhetett, a Newcastle ellen 38 perc jutott neki csereként.

Most a Norwich elleni siker során már kezdőként futhatott a gyepre, és végig is játszotta az összecsapást. Az első félidő hajrájában jött a már említett szabálytalanság, ami után ellenfele Eriksent meglátva azonnal lelkiállapotot váltott, az idegeskedés helyét mosolygás vette át, és megölelte ellenfelét.

Mert mit számít ilyen esetben egy kis szabálytalanság...

Immediately Brandon Williams realised it was Christian Eriksen that pulled him down

( @mrfc100) pic.twitter.com/93h26ocLyR

— Pulse Sports Nigeria (@PulseSportsNG) March 5, 2022

(Borítókép: Stephen Pond/Getty Images)

Rovatok