Index Vakbarát Hírportál

27 válogatott már a katari vb-n, pénteken sorsolás

2022. március 30., szerda 17:02

Lezárult az afrikai selejtezősorozat, nagyjából az európai helyzet is körvonalazódott, pénteken pedig már sorsolják is a csoportokat az év végi katari labdarúgó-világbajnokságra, amelyre eddig a 32 lehetséges helyre 27-en kvalifikálták magukat. Kik jutottak ki eddig, hogyan lehet még biztosítani a részvételt, miképp néz majd ki a sorsolás és a torna lebonyolítása? Jönnek a válaszok!

A rendező: Katar

A 22. világbajnokságot 2022. november 21. és december 18. között Katarban rendezik meg. Ez lesz az első torna, amelyet az arab világban tartanak, és a 2002-es dél-koreai és japán közös rendezésű világbajnokság után a második, amelyre Ázsiában kerül sor. A rendkívül magas nyári hőmérséklet miatt kell a késő őszi, kora téli időpontban rendezni, ez lesz az első mundial, amelyet nem májusban, júniusban vagy júliusban játszanak le.

Utoljára 32 csapattal

Az első, 1930-as tornán még csak 13 csapat vett részt, 1934-ben már 16, ez a létszám pedig két kivételtől eltekintve egészen az 1978-as, argentínai viadalig állandósult. Négy évvel később, a spanyolországi rendezvényen képviseltette magát először 24 nemzet. Ez a formátum csupán négy kiírást élt meg, 1998-tól kezdve 32 válogatott mérhette össze az erejét.

A SZEREPLŐKET NYOLC, NÉGYCSAPATOS CSOPORTBA SORSOLJÁK, AZ ELSŐ ÉS A MÁSODIK HELYEZETTEK JUTNAK A KIESÉSES SZAKASZBA, AHOL NÉGY PÁRHARCOT KELL SIKERESEN MEGVÍVNIA A VÉGSŐ GYŐZTESNEK.

A 2022-es sorozat lesz az utolsó, amelyet ezzel a mennyiséggel rendeznek meg, hiszen 2026-ban az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó már 48 gárdát láthat vendégül.

A találkozókat négy dohai és további négy katari helyszínen rendezik meg, négy stadion negyvenezres befogadóképességgel üzemel, Luszailban viszont akár nyolcvanezren is beférnek – nem véletlenül rendezik itt az egyik elődöntő mellett a finálét is. Az elődöntő másik felvonására a hatvanezres al-Bajt Stadionban kerül sor, al-Horban.

Hazánkban a mérkőzéseket az MTVA sugározza majd.

Szerdán azt is bemutatták, milyen labdával játsszák majd a mérkőzéseket.

Európából tizenhárman jutnak ki

Ami a földrészek megoszlását illeti, a mi kontinensünk viszi a prímet, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alá tartozó nemzetekből tizenhárom jut ki Katarba, Afrikából (CAF) öt, Ázsiából (AFC) és Dél-Amerikából (CONMEBOL) négy, Észak- és Közép-Amerikából, valamint a karibi térségből (CONCACAF) három csapat mondhatja el magáról biztosan, hogy szerepelhet a világbajnokságon. Ez eddig 29 ország, ehhez jön két együttes az interkontinentális pótselejtezőből (ide kerül az óceániai térségben [OFC] elsőként végző együttes mellett egy-egy csapat az AFC, a CONCACAF és a CONMEBOL régiójából), a 32. gárda pedig a rendező, amely ezúttal az ázsiai csapatok létszámát gyarapító Katar lesz.

A világbajnoki résztvevők területi megoszlása

Az utóbbi négy szövetség automatikusan nem kvalifikáló egy-egy együttese bejut az interkontinentális pótselejtezőbe, ahonnan két csapat jut ki a világbajnokságra.

Huszonheten már készülhetnek a világbajnokságra – az Európa-bajnok és az afrikai döntős nem!

Elsőként természetesen a házigazda Katar biztosította a helyét a viadalon, hiszen ez már a 2010 decemberi helyszínválasztáskor eldőlt, hogy indulhat, ugyanakkor mégsem nevezhetjük érdemtelennek a részvételét, hiszen az Ázsia-bajnokról beszélünk, 2019-ben Japánt megverve először ért csúcsra a válogatott a térségben.

A 13 európai kijutó között hiába keressük a friss Eb-győztes olaszokat, hiszen Észak-Macedónia óriási meglepetésre kiütötte a Squadra Azzurrát a sorozatból, a 2016-os kontinensbajnok portugálokkal viszont már nem bírtak.

A négyszeres világbajnok lemaradása egyértelműen a legnagyobb meglepetés (bár egy portugál–olasz döntő esetén bármelyik vesztesre igaz lett volna), Olaszországon kívül minden korábbi győztes (Brazília, Németország, Argentína, Franciaország, Uruguay, Anglia, Spanyolország) kvalifikálta magát a viadalra, de azért akad nagy lemaradó így is.

Ott van példának okáért a Mohamed Szalah vezette Egyiptom, amely nemrég az Afrikai Nemzetek Kupáján döntőzött, és ott csak büntetőkkel maradt alul Szenegállal szemben. A sors fintora, hogy ez a két gárda a helyi selejtezősorozat végső fordulójában is összekerült, a két 1–0-s hazai siker után pedig a február elején is győztes Szenegál ünnepelhetett. 

Ebből a régióból a 2014-ben nyolcaddöntős Algéria és a hatszoros vb-szereplő, háromszoros nyolcaddöntős Nigéria is az utolsó lépcsőfokban hasalt el – Kamerun és Ghána örömére.

Már biztosan készülhet a világbajnokságra (a kijutás biztosítása szerint rendezve)

  1. Katar (rendező, első vb-jére készülhet)
  2. Németország (a J csoport győztese, négyszeres világbajnok)
  3. Dánia (az F csoport győztese, 1998-as negyeddöntős)
  4. Brazília (az első négyben zárt Dél-Amerikában, ötszörös világbajnok)
  5. Franciaország (a D csoport győztese, kétszeres világbajnok, címvédő)
  6. Belgium (az E csoport győztese, 2018-as bronzérmes)
  7. Horvátország (a H csoport győztese, 2018-as döntős)
  8. Spanyolország (a B csoport győztese, 2010-es világbajnok)
  9. Szerbia (az A csoport győztese, Jugoszlávia néven kétszeres negyedik helyezett)
  10. Anglia (az I csoport győztese, 1966-os világbajnok)
  11. Svájc (a C csoport győztese, háromszoros negyeddöntős)
  12. Hollandia (az G csoport győztese, háromszoros döntős)
  13. Argentína (az első négyben zárt Dél-Amerikában, kétszeres világbajnok)
  14. Irán (az első két hely egyikén zárt Ázsiában az A csoportban, ötször volt eddig csoportkörös)
  15. Dél-Korea (az első két hely egyikén zárt Ázsiában az A csoportban, 2002-es negyedik helyezett)
  16. Japán (az első két hely egyikén zárt Ázsiában a B csoportban, háromszoros nyolcaddöntős)
  17. Szaúd-Arábia (az első két hely egyikén zárt Ázsiában a B csoportban, 1994-es nyolcaddöntős)
  18. Ecuador (az első négyben zárt Dél-Amerikában, 2016-os nyolcaddöntős)
  19. Uruguay (az első négyben zárt Dél-Amerikában, kétszeres világbajnok)
  20. Kanada (az első háromban zárt Észak- és Közép-Amerikában, 1986-ban csoportkörös volt)
  21. Ghána (megnyerte harmadik fordulós párharcát Afrikában, 2010-es negyeddöntős)
  22. Szenegál (megnyerte harmadik fordulós párharcát Afrikában, 2002-es negyeddöntős)
  23. Portugália (megnyerte pótselejtezős sorozatát Európában, 1966-os bronzérmes)
  24. Lengyelország (megnyerte pótselejtezős sorozatát Európában, kétszeres bronzérmes)
  25. Tunézia (megnyerte harmadik fordulós párharcát Afrikában, ötször volt eddig csoportkörös)
  26. Marokkó (megnyerte harmadik fordulós párharcát Afrikában, 1986-os nyolcaddöntős)
  27. Kamerun (megnyerte harmadik fordulós párharcát Afrikában, 1990-es negyeddöntős)

Kik és hogyan juthatnak még ki?

A 2015-ös ázsiai győztes Ausztrália csak a harmadik helyen zárt Szaúd-Arábia és Japán mögött, így az Irán és Dél-Korea mögött a másik hatosban ugyancsak itt végző Egyesült Arab Emírségekkel találkozik a június 7-i katari pótselejtezőn.

Ennek győztese a dél-amerikai ötödikként záró Peruval küzdhet meg ugyancsak Dohában, ezt az összecsapást június 13-án vagy 14-én rendezik meg.

Az óceániai térségben is zajlik még a selejtező, itt a Salamon-szigetek és Új-Zéland csap össze szerdán 19 órakor (szintén a katari helyszínen), viszont ennek a párharcnak a győztese ugyebár nem jut automatikusan ki, ehhez szintén egy interkontinentális pótselejtezőt kell sikeresen megvívnia, méghozzá a CONCACAF-zóna negyedik helyezettjével szemben. Erre az előzőhöz hasonlóan Dohában kerül sor, a fentebb jelzett dátumok másik napján.

A leginkább még épp az észak- és közép-amerikai területen hiányos a mezőny, hiszen innen csak Kanada kvalifikálta magát Katarba, de itt csütörtök hajnalra minden kiderül, hiszen magyar idő szerint 3.05-től zárul a csoportkör. A 28 pontos Kanada mögött 25-tel áll az Arany-kupa fináléjának két résztvevője, az Egyesült Államok és Mexikó, és papíron még a 22 pontos Costa Rica is beleszólhat a továbbjutás kérdésébe, már csak azért is, mert épp az USA-t fogadja a záráson.

Azonos pontszámnál a gólkülönbség dönt, az amerikaiak ebből a szempontból kedvező helyzetben vannak, hiszen +13-mal állnak (21–8), Mexikó +7-tel (15–8), Costa Rica pedig +3-mal (11–8), így ha a mexikóiak nem kapnak ki otthon a 6. helyen álló Salvadortól, akkor Costa Ricának legalább hat góllal kellene megvernie az Egyesült Államokat az automatikus kijutáshoz (hiszen ötgólos differenciánál a több szerzett találat miatt az USA örülhetne még). Ha Mexikó kikap, akkor azért reálisabb lehet a forgatókönyv, hiszen ez esetben négygólos differenciát kellene megfordítani, bár ez sem tűnik túl valószínűnek.

Érdekesség, hogy Dél-Amerikában van még egy elmaradt meccs, hiszen a Brazília–Argentína-derbi Covid-para miatt félbeszakadt, de ennek a világon semmi tétje nem maradt, hiszen előbbi 45 ponttal már biztosan csoportelső, utóbbi 39-cel már fixen második, a harmadik Uruguay pedig 28-cal zárt.

A két CONCACAF-csapat (minden bizonnyal az Egyesült Államok és Mexikó) és a két interkontinentális pótselejtezőről érkező győztes 31-re egészíti ki a mezőnyt, a 32. csapatot keresők pedig Európára kell hogy vigyázó szemüket vessék.

Az ok sajnálatos, hiszen az orosz–ukrán háború miatt utóbbi nemzet válogatottja nem tudta még lejátszani skóciai meccsét, és Wales sem tudta még meg, melyik együttessel találkozik a cardiffi döntőben. Erre a két összecsapásra minden bizonnyal júniusban kerül sor.

Mikor lesz és hogyan zajlik a sorsolás?

Április 1-jén, pénteken helyi idő szerint 19 órakor, magyar idő szerint 18 órakor veszi kezdetét a sorsolás Dohában – tehát még három csapat kiléte nem lesz ismert a végső mezőnyből.

A 32 résztvevőt a március 31-i FIFA-ranglista alapján négy kalapba sorolják be, de az elsőbe kerül a rendező Katar, amely az A csoport 1. helyét kapja meg automatikusan, a házigazda mellett a hét legjobb helyen állót sorolják majd ide. A második-harmadik kalapba érkezik a következő nyolc-nyolc gárda, a negyedikbe pedig az öt legrosszabb helyen álló mellett a két interkontinentális pótselejtező győztese, valamint a 13. európai csapat érkezik.

Alapvetően egy konföderációból csak egy csapat kerülhet egy csoportba, kivételt ez alól az UEFA képez a 13 együttesével, amelyek közül minden kvartettbe kerül egy, de egyikbe sem kerülhet kettőnél több (értsd: öt csoportban kettő, három csoportban egy európai csapat lesz).

A húzást az első kalappal kezdik és a negyedikkel zárják, mindegyik gárda a betűrend szerinti első lehetséges csoportba kerül majd. A csoporton belüli pozíciót sorsolják, az első kalaposak viszont minden esetben az egyes pozíciót kapják. Azt is tudjuk már, hogy a nyitó mérkőzést Katar az A2-es gárda ellen játssza majd, november 21-én 11 órakor.

Utoljára Cristiano Ronaldóval és Messivel?

Nemcsak az olaszok és Mohamed Szalahék maradnak le az Európa-bajnokságról, de például Zlatan Ibrahimović is hiába tért vissza a svéd válogatottba, nem tudott segíteni együttesének.

Portugália kijutásával Cristiano Ronaldo az ötödik világbajnokságára készülhet. A 37 éves klasszisnak minden bizonnyal ez lehet az utolsó fellépése (bár ezt ő maga még nem erősítette meg), ahogy hétszeres aranylabdás nagy riválisának, az akkor már 35 éves Lionel Messinek is jó eséllyel ez lehet az utolsó esélye világbajnoki aranyat nyerni.

(Borítókép: A nyolcvanezres Lusail Iconic Stadionban rendezik a finálét. Fotó: Shaun Botterill / Getty Images Hungary)

Rovatok