Index Vakbarát Hírportál

Ezzel eldőlt, hogy ki a világ legjobb edzője?

2022. május 1., vasárnap 05:33

Szombaton hivatalosan is megkoronázták a Real Madridot a spanyol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság királyaként, immár 35. alkalommal. A fővárosi együttes rég nem látott módon és fölénnyel nyerte meg a ligát, mellyel már önmagában tovább írta fantasztikus történelmét, de edzője, Carlo Ancelotti is egy olyan rekordot állított be, amihez más tréner a világon még a közelébe sem jutott. A Real Madrid történelmi dominanciája és győzelme számokban.

Az idei volt az első szezon a spanyol élvonalbeli bajnokságban 2004 óta, mikor Lionel Messi nélkül vágott neki a küzdelmeknek a Barcelona. Meg is látszott a katalánokon legnagyobb sztárjuk hiánya, a fiatalokkal tűzdelt keret sorra bukta a bajnoki pontokat és számlálta a meglepő döntetleneket és vereségeket. Részben ennek is köszönhető, hogy a Real Madrid 32 éve nem lett ennyire egyértelműen a La Liga bajnoka, mivel – ki lehet mondani – nem volt ellenfele idén a ligában. 

Apró reménysugárként szolgált a katalánoknak, amikor 4–0-ra legyőzték a madridiakat a márciusi klasszikuson. Sőt, a találkozó utáni hetekben Dani Alves, a Barcelona régi-új hátvédje kijelentette: 

a Real Madrid egyetlen szerencséje, hogy a Barcelona későn ébredt és túl nagy előnyt adott riválisának.

Az viszont már más kérdés, hogy a hangzatos kijelentés után a gránátvörös-kékek negatív rekordot is döntöttek, mivel zsinórban három hazai mérkőzésüket is elvesztették, a Cádiz és a Rayo Vallecano mellett az Európa-ligában az Eintracht Frankfurt is átgázolt rajtuk a Camp Nou gyepén. Sokat elárul az a tény is, hogy a bajnokság nagy részében nem a Barca vagy az Atlético Madrid volt a Real Madrid üldözője a tabellán, hanem a Sevilla. 

A megállíthatatlan Benzema rekordot rekordra halmozott

A királyi gárda 32 éve nem lett ilyen korai szakaszában a bajnokságnak hivatalosan is bajnok.

Legutóbb az 1989/90-es idényben biztosította be ilyen egyértelműen bajnoki elsőségét a fővárosi csapat. Akkoriban a bajnokság gólkirálya bizonyos hugo sánchez volt 38 találattal, míg a csapat kilenc ponttal végzett a második Valencia előtt.

Múlt hétvégén, öt fordulóval a vége előtt már 15 pontra duzzadt a madridiak előnye a Barcelonával szemben, és mindössze az egymás elleni eredmények miatt nem kerülhetett még hivatalosan sor a bajnokavatásra az előző körben. Ez viszont már az Espanyol elleni hazai bajnokin megtörtént, így a Real Madrid történelmének 35. bajnoki elsőségét hódította el, nem is akármilyen módon. A 2019/20-as szezon után újra magasba emelhették a trófeát Carlo Ancelotti játékosai, akik közül kiemelkedik a francia válogatott gólvágója, Karim Benzema

A 34 éves támadó pályafutása aranykorát éli, és ez nem csak azért kijelenthető, mert az idei szezon volt karrierje első olyan idénye, amikor elérte a 40 rúgott gólt. Ezzel egyébként a rutinos támadó lett a klub történetének ötödik játékosa, aki egy szezonon belül elérte a 40-es határt.

Benzema hatalmas fölénnyel uralja a liga góllövőlistáját is 26 találatával, a második helyen álló Raul de Tomás és enes unal 15 gólt jegyez eddig a pillanatig.

Mi sem mutatná meg jobban, hogy mennyire komplex játékos a francia, mint az az adat, miszerint a góllövés mellett az asszisztokban is éllovas 11 gólpasszával a ligában. Karim Benzema emellett egy olyan rekordot is megdöntött, amivel többek között Lionel Messit is megelőzte, mivel 34 évesen lépte túl az egy szezonon belül szerzett 40 találatot. A hétszeres aranylabdás klasszis legutóbbi 40 gólos szezonját 32 évesen teljesítette, míg Cristiano Ronaldo 33 esztendős volt, mikor utoljára halmozott fel ennyi gólt egy szezonon belül. 

Don Carlo, aki mind az öt európai topligát besöpörte

Edzőfronton is történelmi jelentősége van a Real Madrid bajnoki címének. Carlo Ancelotti az első edző a futballtörténelemben, aki mind az öt európai topligát elnyerte aktuális csapatával. Már 2017-ben, mikor a Bayern München kispadján megnyerte a német bajnokságot, egyedüli edzővé vált, aki a top öt ligából négyet sikerrel elhódított. 

Második madridi periódusa során – mivel 2013 és 2015 között már irányította a királyi gárdát – már összejött a bajnoki cím is, így az összes jelentős bajnokságban megkoronázták csapatát. Első bajnoki címét még a Milan kispadján, 2004-ben nyerte meg. A divat fővárosában többek között olyan klasszisokat edzett, mint Andrij Sevcsenko, Andrea Pirlo, Paolo Maldini vagy az aranylabdás Kaká.

A Premier League-elsőséget a Chelsea edzőjeként érte el a 2009/2010-es idényben, majd három évvel később a Paris Saint-Germain trénereként a francia első osztályban is a tabella élén végzett. A 2016/17-es idényben Pep Guardiolát váltotta a Bayern München kispadján, és természetesen első évében megnyerte a Bundesligát. Az egyetlen hiányzó bajnoki cím a La Liga volt, amit első időszaka alatt nem sikerült megnyernie a Real Madriddal. Ezidáig. 

Ancelotti olyan szinten kiemelkedik a futballvilág edzőelitjéből ebben a kontextusban, hogy a legtöbb topligás bajnoki címmel rendelkező edzők névsorában Pep Guardiola és José Mourinho követi három különböző élbajnokságban elhódított címmel.

És a dalnak ebben a szezonban még közel sincs vége. A bajnoki cím elhódítása után a Real Madridra a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár szerdán, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján. Az első találkozón 4–3-ra nyert Pep Guardiola Cityje, de mindannyian tudjuk, hogy 90 perc a Santiago Bernabéu Stadionban rendkívül hosszú idő... 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok