Index Vakbarát Hírportál

A Villarreal ráijesztett a Liverpoolra, de az angolok jutottak be a BL-döntőbe

2022. május 3., kedd 22:54

Elsőként a hatszoros győztes Liverpool jutott be a Bajnokok Ligája május 28-i, párizsi fináléjába, mivel az elődöntő visszavágóján kétgólos hátrányból fordítva is megverte idegenben is a Villarrealt. A Mersey-parti együttes ellenfele a Real Madrid–Manchester City-párharc győztese lesz.

A két csapat első meccsén a Liverpool végig nagy fölényben játszva kényelmes, 2–0-s sikert aratott, de az Európa-liga-győztes mestere, Unai Emery figyelmeztetett, hazai pályán más Villarrealt láthatnak a nézők.

Persze egy dolog mondani, és egy teljesen másik ezt a pályán is visszaadni, az viszont tény, hogy már a 3. percben megfelezte hátrányát a „sárga tengeralattjáró”, Étienne Capoue visszatett labdáját Boulaye Dia pofozta a liverpooli kapuba (1–0).

Persze figyelmeztető jel lehetett a „vörösök” számára, hogy az Inter elleni nyolcaddöntő után a Benfica elleni negyeddöntő visszavágóját is elkényelmeskedték, 3–1-es előnyről ikszeltek, igaz, a lisszaboni 3–1 után gyakorlatilag sorcserével is uralták a párharcot.

A Villarreal pedig maradt támadásban, és előbb Dani Parejo lőtt a kapu mellé, majd Gerard Moreno fejesét blokkolta arccal Andrew Robertson – és még mindig csak az első negyedóra végén jártunk.

A Liverpool ezt követően próbálta átvenni a kezdeményezést, de igazán veszélyt nem tudott jelenteni, a 37. percben pedig Sadio Mané labdaeladása után Giovani Lo Celso mehetett ziccerben kapura, Alisson viszont a helyén volt – a hazaiak hiába reklamáltak büntetőt, a kapus a labdával együtt akadályozta meg a támadót a gólszerzésben.

A játékrész végén így is megszületett a hazaiak második találata, Capoue újabb beadásánál ezúttal Francis Coquelin előzte meg Trent Alexander-Arnoldot, és fejelt a jobb felsőbe (2–0).

A SZÜNETHEZ ÉRVE ÍGY LEDOLGOZTA HÁTRÁNYÁT A KORÁBBAN A JUVENTUST ÉS A BAYERN MÜNCHENT IS BÚCSÚZTATÓ EGYÜTTES!

A folytatásra a papírformának megfelelően egy lényegesen aktívabb liverpooli csapat érkezett (zárójeles megjegyzés, ekkor 13-szoros pénz volt a vendégek győzelmére!), és bár Mané lövése még mellé szállt, Alexander-Arnold megpattanó próbálkozásánál pedig a léc hárított, Thiago helyzeténél már Gerónimo Rullinak is játékba kellett avatkoznia, mielőtt Luis Díaz akrobatikus mozdulata után a labda elkerülte a kaput.

Nagyon érett a liverpooli találat, a 62. percben pedig meg is született, Mohamed Szalah remek ütemű labdájával Fabinho lépett ki, majd passzolási lehetőség híján Rulli lába között a kapuba lőtt (2–1).

Ezzel újra hátrányba került összesítésben a Villarreal, de az angolok nem engedtek a nyomásból, Luis Díaz bal felsőbe tartó lövésébe a második félidő derekán a védők még bele tudtak lépni, a szöglet után Ibrahima Konaté fejese mellé szállt.

Mielőtt fellélegezhettek volna a hazaiak, pár pillanattal később már a hálóban volt a labda, Alexander-Arnold javította a hibáját, jobb oldali beadása után Luis Díaz fejese már az egyenlítést jelentette (2–2).

A házigazda kettős cserével próbált frissíteni, de a hajrá kezdetén Rulli újabb hibáját megint büntette a Liverpool, Mané elhúzta a kirohanó kapus mellett a labdát, majd begyalogolt a büntetőterületen belülre és az üres kapuba passzolt (2–3).

Ezután mindkét gárda hármas cserét hajtott végre, Curtis Jones ezzel együtt pillanatokkal később ziccerbe került, de Rulli ezúttal hárítani tudott.

A végére még emberelőnybe is került a Liverpool, Capoue két gólpassz után két sárgát is begyűjtött.

A vendégek tovább nyomtak, de újabb gól már nem esett, így 3–2-es Liverpool-siker lett a vége.

Jürgen Klopp irányításával így ötödször is sikerrel vette aktuális együttese (Dortmund: 1, Liverpool: 4) valamelyik nemzetközi kupa elődöntős párharcát, és először nem kapott ki az idegenbeli meccsén – ez pedig azt jelenti, hogy a Mersey-parti csapat továbbra is veretlen idén vendégként.

A Liverpool ezzel története során tizedik alkalommal jutott be a BEK/BL fináléjába, eddig hatszor ért a csúcsra, amivel a Real Madrid (13) és a Milan (7) mögött – a Bayern Münchennel (6) holtversenyben – az örökranglista harmadik helyén áll.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021–2022-es szezonját?

  • 8614
    Real Madrid
  • 8338
    Liverpool

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Villarreal (spanyol)–Liverpool (angol) 2–3 (Dia 3., Coquelin 41., ill. Fabinho 62., Luis Díaz 67., Mané 75.)
Kiállítva: Capoue (Villarreal, 86.)
Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

szerda 21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)
Az első mérkőzésen: 3–4

(Borítókép: Aitor Alcalde – UEFA/UEFA via Getty Images)

Rovatok