Index Vakbarát Hírportál

November végéig biztosan rácsok mögött marad a Manchester United játékosa

2022. október 18., kedd 11:10

Többé nem védekezhet szabad lábon, a november 21-én esedékes tárgyalási napig biztosan rácsok mögött marad Mason Greenwood, a Manchester United támadója – számolt be a Sky Sports. A bíróság közleményéből arra következtetni, ha az ülésen nem születik a csatár szempontjából felmentő ítélet, úgy jóval tovább is elzárva maradhat majd. Mindez azért alakult így, mert állítólag megszegte a februárban kialkudott feltételek egyikét…

Mint beszámoltunk róla, múlt héten ismét őrizetbe vette a rendőrség Mason Greenwoodot, a Manchester United saját nevelésű támadóját. A játékos először januárban került a rácsok mögé, miután korábbi barátnője, Harriet Robson olyan felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek arról árulkodnak, hogy a futballista súlyosan bántalmazta őt. Greenwoodot akkor testi sértéssel és nemi erőszakkal vádolták meg, utóbbit egy hangfelvétel alapján, amelyet szintén Robson tett közzé. Ebben a csatár minősíthetetlen stílusban akarta szexre kényszeríteni barátnőjét.

A Manchester Evening News beszámolója szerint a 21 éves futballista azért nem védekezhet tovább szabadlábon, mert megsértette azt a feltételt, hogy nem veheti fel a kapcsolatot volt barátnőjével.

Szeptember közepén még egészen jó hírek érkeztek Greenwoodról, akkor arról lehetett olvasni a brit sajtóban, hogy a United vezetőedzője többször is egyeztetett vele, és arról biztosította a tehetséges játékost, hogy amint tisztázza nevét a bíróságon, újra helyet biztosít neki az MU keretében. A klub a Premier League 2022–2023-as idényére nevezett keretében a saját nevelésű fiataloknak fenntartott B listán ott is hagyta a nevét.

A támadót szombaton a Manchester melletti Bowdonban lévő otthonánál vették őrizetbe. A játékos sajtóhírek szerint havi 15 ezer fontot, mintegy 7,2 millió forintot fizet albérleti díjként a házért. Erre azonban futja is neki: hiába nem játszott egy percet sem klubcsapatában 2021 januárja óta – az MU felfüggesztette az ügy tisztázásáig –, heti 75 ezer fontos fizetését mind a mai napig megkapja – hívta fel a figyelmet a The Sun című bulvárlap. 

Klubja hétvégén újabb közleményt adott ki, ebben megerősítve, hogy Greenwood január végi felfüggesztése egészen addig érvényben maradt a csapatnál, amíg le nem zárul a vizsgálat és nem sikerül tisztáznia a nevét.

Az egyszeres válogatott támadó 2018-ban mutatkozott be az MU felnőttjei között, eddig 129 tétmeccsen szerepelt az együttesben, és 35 gólt szerzett ezeken. 

Rovatok