Index Vakbarát Hírportál

A nagy gyémántrablás: a Chelsea ingyen kaparinthatja meg a Barca aranyifját

2023. április 12., szerda 14:52 | aznap frissítve

A spanyol As beszámolója szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea képviselői hetekkel ezelőtt Madridban találkoztak a Barcelonát erősítő Gavi ügynökével, hogy a fiatal futballista átigazolásáról tárgyaljanak.

Iván De la Pena korábban maga is a katalánok játékosa volt, a Kis Buddha most többek között a 18 éves középpályás érdekeit képviseli.

Az előző év végén a legjobb fiatal játékosnak járó Golden Boy-díjjal kitüntetett Gavi már 87 tétmérkőzésen lépett pályára a katalánoknál, és 19-szer a spanyol válogatottban is szóhoz jutott – a középpályás három gólt is szerzett már, köztük a Costa Rica elleni vb-csoportmeccsen jegyzettel.

Az idényben már több mint 600 millió eurót elköltő londoni kékek ezúttal rablásra készülnek, egészen konkrétan arra, hogy kihasználják az adódó lehetőséget. 

Gavi az idényt utánpótlás-szerződéssel kezdte meg, majd szeptemberben kötött profi kontraktust, amelynek értelmében egymilliárd euróra rúgott a kivásárlási ára. Igen ám, de ehhez a tavaszi szezonra be kellett volna őt regisztrálnia a Barcelonának felnőtt játékosként is, amit viszont a spanyol liga nem fogadott el, mert a katalánok túllépték a fizetési határt.

Szerződése így visszaváltott a korábbira (ezzel együtt mezszáma pedig az időközben cserélt hatosról 30-asra), ami miatt nyáron szabadon igazolhatóvá válik – csak a tételnek ezen a szinten nem nevezhető nevelési költséget kell megtéríteni.

Az As szerint a hadművelet már meg is indult, a londoni képviselők – élükön Christopher Vivell sportigazgatóval – három hete találkoztak De la Penáékkal Madridban.

A lap szerint az első egyeztetések mindkét fél számára rendkívül pozitívak voltak, és további egyeztetések várhatók.

A Chelsea a hírek szerint nem csupán több milliós fizetést, hanem igencsak masszív aláírási bónuszt is kínál a jövőbeli sikerek zálogaként kezelt futballistának, hogy a londoniakat válassza.

Gavi váltását elősegítheti, hogy a fiatal játékos úgy érzi, ügyét nem kezelték megfelelően a klubnál, ahol meg lett volna a lehetőségük, hogy időben profi szerződést kössenek vele.

Az angol csapat már tavaly is igyekezett megkaparintani Gavit, akinek a megszerzésére 50 millió eurót sem sajnált volna, most pedig könnyen lehet, hogy átigazolási díj nélkül is célba érhetnek a kékek.

Újabb lépés lehet a játékos megszerzése ügyében, hogy a Graham Pottert leváltó együttes az idényt Frank Lamparddal fejezi be, a következőre viszont új trénert nevez ki, a jelöltek között pedig Luis Enrique neve is megtalálható, a korábbi spanyol kapitány személye pedig pluszösztönzést jelenthet Gavi számára, aki néhány felnőtt meccsel a háta mögött épp nála debütált a felnőttválogatottban.

(Borítókép: Eric Alonso / Getty Images)

Rovatok