Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik parádézott: két góllal járult hozzá a Leipzig kiütéses győzelméhez

2023. május 3., szerda 07:16

Hengerelt az RB Leipzig a Német Kupa elődöntőjében, és hiába fejezte be tíz emberrel a mérkőzést, 5–1-re győzött a Freiburg otthonában, így készülhet a fináléra. A magyarok kitettek magukért, Szoboszlai Dominik ugyanis két góllal vette ki a részét a diadalból, míg a freiburgi Sallai Roland egy gólpasszt adott – igaz, ez aligha vigasztalja.

Győzelemmel hangolt a Freiburg és az RB Leipzig is Német Kupa elődöntőjére. Mindkét együttes 1–0-ra nyert a Bundesliga 30. fordulójában a hétvégén, így a freiburgiak a 4., a lipcseiek az 5. helyen várják a hátralevő négy fordulót.

Ám a bajnoki hajrát megszakította kedd este a két „magyaros” csapat összecsapása a Német Kupa elődöntőjében. Szoboszlai Dominik a bajnokságban az eltiltását töltötte a hétvégén, ám a kupában már bevethető volt, és látszott is rajta, hogy már ki volt éhezve a játékra: hatalmas szerepet játszott abban, hogy a lipcseiek végül kiütéses győzelmet arattak Freiburgban (5–1).

A hazaiaknál Sallai Roland a félidőben állt be, és a 75. percben gólpasszt adott, ám ez csak szépségtapasznak volt elég: a Leipzig addigra már négygólos előnyben volt. A lipcseiek az 58. perctől egyébként emberhátrányban játszottak, Josko Gvardiol ugyanis gólhelyzetben lerántotta ellenfelét, amiért egyből piros lapot kapott.

A Leipzignél a sérüléséből lábadozó Gulácsi Péter nem játszott, ám Willi Orbán és Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, sőt a magyar válogatott csapatkapitánya előbb a 37. percben szerzett szép gólt, majd a 97. percben büntetőből is betalált, vagyis

két góllal járult hozzá az elsöprő győzelemhez, és ahhoz, hogy a lipcseiek ismét bejutottak a Német Kupa döntőjébe.

Az együttes 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is eljutott a fináléig, ám amíg az első két esetben vereséget szenvedtek a Bayern München (0–3) és a Borussia Dortmund (1–4) ellen, addig tavaly a csúcsra értek, és éppen a Freiburg ellen szerezték meg az aranyérmet (1–1 után 11-esekkel 4–2-re nyert a Leipzig).

A másik elődöntőt szerda este 20.45-kor rendezik meg, a lipcseiek ellenfele a döntőben a Stuttgart vagy az Eintracht Frankfurt lesz.

Rovatok