Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas pusztítást végeztek Budapesten az Európa-liga-döntőre érkező szurkolók

2023. június 8., csütörtök 08:57

Hatalmas pusztítást végeztek Terézvárosban azok a futballszurkolók, akik a múlt szerdán megrendezett, Sevilla–AS Roma Európa-liga-döntőre érkeztek Budapestre.

Hangos volt a sajtó a budapesti Európa-liga-döntőt követően, ám nem elsősorban a pályán látottak miatt. A Sevilla végül 1–1 után tizenegyesekkel győzte le a Romát, majd többször is kevés híján elszabadult a pokol. A szurkolók beözönlöttek a pályára ünnepelni, José Mourinho, a rómaiak vezetőedzője a Puskás Aréna garázsában osztotta ki Anthony Taylort, a mérkőzés játékvezetőjét, akire később a repülőtéren támadtak rá a Roma szurkolói.

A drukkerek, vagy inkább huligánok Budapestet is felforgatták, és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere összesítette is a károkat, a számlát pedig elküldte a finálét rendező állami rendezvényszervező cégnek – írja a Népszava.

A VI. kerületi önkormányzat kedden küldte el a mintegy 4 millió forintos számlát a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek.

Teleragasztották a szobrokat, megrongálták a padokat, kitaposták a virágokat. Szeméttel és emberi ürülékkel volt tele az egész Liszt Ferenc tér

– mondta a lapnak Terézváros momentumos polgármestere. A politikus azt is elárulta, a kerület semmiféle előzetes értesítést, jelzést nem kapott a meccset szervező cégtől a több mint 3000 szurkoló érkezéséről, még a kapcsolatot sem vették fel velük.

Soproni Tamás abban bízik, hogy a megfelelő anyagiakkal rendelkező állami cég egy héten belül fedezi a károkat, amelynek legnagyobb tételét a virágok és a növényzet pótlása teszi ki, a többi az utcabútorok javítási költségéből és a takarítószerekből tevődik össze.

Rovatok