Index Vakbarát Hírportál

Szóban már megállapodtak, a válogatott védője közeledik a Bundesligához

2023. július 23., vasárnap 15:41

Az átigazolási ügyekben bennfentes Fabrizio Romano úgy tudja, megszületett a szóbeli megállapodás a török Fenerbahce és a Bundesligában szereplő Hoffenheim között Szalai Attila átigazolásáról.

Az olasz transzferguru a Kicker értesülésére hivatkozva arról is beszámolt, hogy az orvosi vizsgálatra a jövő hét során kerül sor.

Romano úgy tudja, hogy a török együttes 12 millió euró körüli összeget kap a német együttestől a magyar válogatott védőjének szolgálatáért – akit korábban egy másik Bundesliga-csapattal is összeboronáltak már.  

A sinsheimi együttes az előző idényben a 12. helyen zárt a német élvonalban. 

A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint 2 millió euróért szerződtette a Fenerbache.

AZ ISZTAMBULI KLUB SZÍNEIBEN 117 TÉTMÉRKŐZÉSEN LÉPETT EDDIG PÁLYÁRA, ÉS AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN TÖRÖK KUPÁT NYERT.

Ha a transzfer összejön, és nagyjából a jelzett összegért vált klubot Szalai, akkor az övé lesz a harmadik legnagyobb magyar érdekeltségű átigazolás a nyáron a 70 millió euróért Liverpoolba kerülő Szoboszlai Dominik és a mintegy 18 millió euróért ugyancsak a PL-ben kikötő Kerkez Milos után.

Rovatok