Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar válogatott játékos igazolt a Bundesligába

2023. július 24., hétfő 16:41

A német Bundesligában szereplő Hoffenheim hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette Szalai Attilát a török Fenerbahcétől. A magyar válogatott védő négy évre írt alá új klubjának.

Ahogy arról beszámoltunk, küszöbön állt Szalai Attila klubváltása, a Fenerbahce a napokban közleményt is adott ki arról, hogy engedélyezte a magyar válogatott védőnek a tárgyalásokat más egyesületekkel. Vasárnap már szinte biztosra vehető volt, hogy a 35-szörös válogatott Szalai Attila a Bundesligában szereplő Hoffenheim futballistája lesz.

Sokáig nem kellett várni a hivatalos bejelentésre: a TSG Hoffenheim hétfőn délután közölte, Szalai Attila 2027 nyaráig aláírt. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, sajtóhírek szerint a Fenerbahce mintegy 12 millió eurót kapott a magyar védő játékjogának értékesítéséért. Az átigazolását bejelentő videóban egy másik Szalai, a Hoffenheimben korábban futballozó Ádám is megjelent. 

„Attila egy olyan játékos, aki kemény a párharcokban, erős a fejjátéka és fantasztikus a mentalitása. Ezekkel a tulajdonságokkal több futballistánk is rendelkezett, mint például Benjamin Hübner és Ermin Bicakcic, de már egyikük sem klubunk alkalmazottja. Ezért is volt fontos, hogy ilyen típusú labdarúgót szerződtessünk. Célunk, hogy még stabilabbá tegyük a védekezésünket, Attilának pedig már nemzetközi tapasztalata is van” – mondta Alexander Rosen, a Hoffenheim ügyvezető igazgatója.

Több ajánlatom is volt, de tudatosan választottam a Hoffenheimet karrierem következő állomásának. Nagyon szerettem volna a Bundesligában játszani, meggyőződésem, hogy ez a megfelelő lépés. A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot is megkérdeztem a Hoffenheimről, csak jókat mondott a klubról. Nagyon motivált vagyok, szeretnék már az első nap bekapcsolódni a munkába és segíteni a csapatot a minél jobb eredmények elérésében

– idézi a Hoffenheim hivatalos oldala Szalai Attilát, aki a 41-es mezszámot kapta új klubjánál.

A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint 2 millió euróért szerződtette a Fenerbache. Az isztambuli klub színeiben 117 tétmérkőzésen lépett pályára, a legutóbbi idényben Török Kupát nyert a csapattal.

Szalai lett a harmadik legnagyobb magyar érdekeltségű átigazolás a nyáron a 70 millió euróért Liverpoolba kerülő Szoboszlai Dominik és a mintegy 18 millió euróért ugyancsak a Premier League-ben (Bournemouth) kikötő Kerkez Milos után.

Rovatok