Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Zárul az Index Futballbazárja, de tartsanak velünk holnap is, mert reggeltől újra jelentkezünk az átigazolási piac legfrissebb híreivel! 

  • A West Ham United tárgyalásokat folytat a Manchester Uniteddel Scott McTominay játékjogával kapcsolatban. Az első egyeztetések után annyi biztosra vehető, hogy a két csapat igényei egyelőre nem egyeznek, mivel a United top játékosként tartja számon a skót labdarúgót, ennek értelmében sokkal magasabb összegért értékesítené – számolt be róla a SkySports.

    Ahhoz, hogy a United egyáltalán fontolóra vegye McTominay értékesítését, nagyobb összeget kéne ajánlania a kalapácsosoknak. Ezzel egy időben a West Ham már James Ward-Prowse leigazolásán is dolgozik, míg 40 millió fontos ajánlatot tette Conor Gallagher játékjogáért, amelyet a Chelsea visszautasított.

  • Iyinbor Patrick kölcsönben érkezik az előző idényben második helyen végző Kecskeméthez – számolt be a klub honlapja.

    A 2002-es születésű védő a Vasas, az UTE, és a Tesrvériség SE színeiben is játszott, mielőtt a Ferencvároshoz igazolt volna. Végigjárta az FTC utánpótlását, majd a tartalékcsapatban is jó játékkal mutatkozott be. Az elmúlt két szezont a Vasasban töltötte, ahol alapemberré nőtte ki magát, továbbá az U21-es válogatott meghatározó játékosa.

    „Menedzseremen keresztül értesültem először róla, hogy lenne rá lehetőség, hogy Kecskeméten folytathassam a pályafutásomat, majd már az utánpótlás-válogatottnál voltam, amikor Szabó István is megkeresett telefonon, aki elmondta, számítana rám. Nagyon szimpatikus az egész klub, így természetesen nem is tudtam nemet mondani” – nyilatkozta újdonsült csapatáról Iyinbor Patrick.

  • Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint Kyle Walker pótolhatatlan a csapatban, ezért mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a klubnál tartsák az angol válogatott védőt.

    „Hihetetlen fontos játékos számunkra, olyan különleges tulajdonságokkal és kvalitásokkal rendelkezik, amilyeneket nehéz találni világszerte. Nagyon szeretnénk, ha a csapatnál maradna, de őszintén nem tudom, mi fog történni. Harcolni fogunk érte, de biztos vagyok abban, hogy a Bayern München is ugyanezt fogja tenni” – mondta Guardiola 33 éves játékosáról.

    Már régóta hírlik, hogy a német klub minden követ megmozgatna Walker játékjogáért, és előrehaladott tárgyalásokat folytat az ügyben.

  • Az angol élvonalbeli Tottenham elfogadta a Szpartak Moszkva 15 millió euróról szóló ajánlatát Davinso Sánchez játékjogáért. Ennek értelmében az orosz csapat felveheti a kapcsolatot a játékossal, hogy a személyes feltételekről tárgyaljon.

    Ange Postecoglou, a londoniak vezetőedzője tisztában van vele, hogy több játékosának – köztük Sáncheznek – a jövője bizonytalan a klubnál, de egyelőre nem foglalkozik a hírekkel, amíg hivatalosan nem tájékoztatják a fejleményekről.

    A hírek szerint a kolumbiai válogatott védő egyelőre vonakodik attól, hogy Oroszországba tegye át székhelyét, szerződéséből még egy év van hátra.

  • A Nottingham Forrest hivatalos felületein bejelentette: a csapatnál folytatja pályafutását a Manchester United korábbi labdarúgója, Anthony Elanga. A 21 éves, svéd válogatott játékos a United utánpótlásában nevelkedett, a Premier League-ben 39 alkalommal lépett pályára és három gólt szerzett.

    Elanga ötéves szerződést ír alá a szintén élvonalbeli Forresttel, a vételár viszont nem publikus. A mértékadó Transfermakt 18 millió euróra taksálja a svéd játékost.

  • Angol sajtóértesülések szerint az angol élvonalbeli Manchester City védője, Kyle Walker továbbállhat, és a Bayern Münchennél folytathatja pályafutását. 

    A hírek szerint a bajor klub biztos a dolgában, és kétéves szerződést ajánlana az angol válogatott 33 éves labdarúgójának. Walker elvesztette stabil pozícióját a kezdőcsapatban, de elmondása szerint nem igazolna már külföldre aktív pályafutásában.

  • A SkySports arról ír a francia világbajnokkal kapcsolatban, talán mindenki számára az lenne a legideálisabb forgatókönyv, hogyha Mbappé a szaúdi al-Hilal csapatába igazolna. A hírek szerint a támadó szerződésében van egy olyan részlet, mely bruttó 60 millió eurós hűségbónuszra jogosítja a játékost, amennyiben augusztus elsején még mindig a PSG alkalmazásában áll.

    A párizsi klub képviselői egyre jobban sürgetik Mbappét, hogy egyeztessen az al-Hilal vezetőivel a lehetséges klubváltásról, miután a PSG hétfőn elfogadta a 300 millió euróról szóló szaúdi ajánlatot. A fővárosiak úgy tekintenének Mbappé Szaúd-Arábiába igazolására, mint a minden fél számára ideális üzletre.

    A világbajnok támadó megkapná hatalmas bónuszát a klubtól, majd szintén csillagászati fizetésért futballozhatna a közel-keleten, ahonnan egy év múlva ingyen távozhatna a Real Madridhoz, miközben a Paris Saint-Germain sem veszítené el szupersztárját teljesen ingyen.

    A legnagyobb probléma az lehet, hogy Mbappé hallani sem akar arról, hogy 24 évesen a szaúdi bajnokságban futballozzon, egyértelmű célja, hogy Európában maradjon.

  • Újabb neves labdarúgó szerződik a Közel-Keletre, a Zenit labdarúgója, Malcom mindenben megegyezett a szaúdi al-Hilal csapatával – jelentette Fabrizio Romano. A kétszeres brazil válogatott szélső 2019 óta erősítette az orosz csapatot, előtte futballozott a Barcelona és a Bordeaux színeiben is. A vételár a hírek szerint 60 millió euró lesz, amely magasan a legnagyobb összeg, amit pályafutása alatt fizettek játékjogáért.

    A 30 éves támadót a mértékadó Transfermarkt 30 millió euróra taksálja, szerződése a Zenittel 2027-ig szólt.

  • Joshua Kimmich, a Bayern München és a német futballválogatott középpályása kijelentette, hogy esze ágában sincs elhagyni klubcsapatát. A játékos cáfolata azután érkezett, hogy találgatások sora jelent meg feltételezett távozásáról.

    „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a következő idényben is a Bayernben fogok játszani, nincs más tervem” – nyilatkozta Tokióban, amely az első állomása a német bajnoki címvédőnek a Bundesliga szezonrajtját megelőző ázsiai körúton.

    A 25 éves Kimmich 2016 óta a Bayern labdarúgója, szerződése 2025-ig szól. Az esetleges elmenetelével kapcsolatos pletykák azt követően erősödtek fel, hogy Thomas Tuchel, a bajorok vezetőedzője – akinek közvetlen segítője Lőw Zsolt – azt mondta: senkinek nincs bérelt helye a csapatban. A Bayern első meccsét Tokióban a friss Bajnokok Ligája-győztes, angol bajnok és FA-kupa-győztes Manchester Cityvel játssza szerdán.

  • A Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd szerződést bontott középpályásával, Christian Gomisszal, ennek értelmében az utolsó légiós is távozott Kispestről.

    A francia–szenegáli középpályás 2022. június 28-án érkezett Kispestre a bolgár Lokomotiv Plovdiv együttesétől, piros-fekete szerelésben 26 bajnoki találkozó mellett három kupameccsen lépett pályára, gólt nem szerzett. Távozásával nem maradt légiósa a kispestieknek, teljesen magyar csapattal indulnak a honi másodosztályban.

  • Florian Plettenberg, a Sky Sports németországi tudósítója jelentette, hogy a Liverpool számít a legnagyobb favoritnak a 19 éves Romeo Lavia szerződtetésének ügyében. A belga válogatott játékos jelenleg az élvonalból búcsúzó Southampton alkalmazásában áll, de több élcsapat is sorakozik a kérői között. Sajtóinformációk szerint a Liverpool halad legjobban a tárgyalásokkal, de megállapodás még nem született.

    Romeo Lavia iránt a Chelsea és az Arsenal is érdeklődik, de a fiatal középpályás kifejezett célja, hogy már idén nyáron az Anfieldre költözzön. A vételár körülbelül 50 millió font lehet.

  • Megszületett a megállapodás, Dárdai Palkó visszatér a Hertha Berlinhez – adta hírül a másodosztályú klub hivatalos felületein.  Minden további részlet a transzferről alább

  • A Watford korábbi rekordigazolása, Ismaila Sarr elhagyta a klubot, és a francia élvonalbeli Olympique de Marseille játékosa lesz. Az angol klub már bejelentette, hogy a 25 éves játékos távozik a csapattól, a hírek szerint 20 millió font körüli vételárért cserében.

    Sarr 2019-ben csatlakozott a jelenleg másodosztályú klubhoz, akkor 26 millió fontot fizettek érte a francia Rennes-nek. A szenegáli szélső 131 mérkőzésen 34 gólt szerzett a Watford színeiben.

  • Az angol élvonalban szereplő, konferencialiga-győztes West Ham United 40 millió fontos ajánlatot tett a Chelsea középpályása, Conor Gallagher játékjogáért. A 23 éves labdarúgó tavaly nyáron csatlakozott a londoni csapathoz, szerződéséből még két év van hátra, piaci értékét a mértékadó Transfermarkt 32 millió euróra taksálja.

    Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt a West Ham értékesítette 24 éves játékosa, Declan Rice játékjogát brit rekordot jelentő 105 millió fontért, Gallaghert minden bizonnyal távozó középpályása helyére szánnák. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Chelsea elfogadta volna az ajánlatot.

  • A spanyol élvonalban szereplő Barcelona is beszállt a Kylian Mbappé szerződtetéséért folytatott harcba – számolt be róla a L’Équipe. Francia sajtóinformációk szerint a katalán klub tárgyalóasztalhoz ül a Paris Saint-Germain képviselőivel a világbajnok támadó kapcsán.

    Fontos megjegyezni, hogy a Barcelona nem tudná kifizetni Mbappé kivásárlási árát, helyette több játékosát ajánlaná fel a párizsi klubnak.

    Mint ismeretes, hétfőn a PSG már elfogadta az al-Hilal 300 millió euróról szóló ajánlatát, így a szaúdi klub képviselői tárgyalhatnak a játékossal, azonban Mbappé részéről nem áll fenn a szándék, hogy elhagyja Európát, ennek értelmében az átigazolás egyre esélytelenebb. 

  • Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Szalai Attila német élvonalba igazolása a nemzeti csapat szempontjából is előrelépés. A részletek alább

  • Erik Ten Hag, a Manchester United vezetőedzője szerint előrelépés történt a Rasmus Hojlund játékjogáért folytatott versenyfutásban. Az angol klub már régóta szeretné leigazolni az Atalanta támadóját, de a tárgyalások a korábbiakban nehézkesen folytak, leginkább a vételár miatt.

    „Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megvalósuljon az átigazolás. Ha rajtam múlna, Hojlund már a United játékosa lenne, de előrelépés történt a tárgyalásokban, és reményeim szerint hamarosan csatlakozhat hozzánk, és elkezdhetjük beépítését a csapatba” – nyilatkozta Ten Hag a Sky Sportsnak.

    A 20 éves dán csatár az egyik legfelkapottabb név az átigazolási piacon, és a United kulcsjátékosként számítana rá a jövőben. Piaci értékét 45 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt.

  • Lejárt a szerződése Wilfried Zahának az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Crystal Palace csapatában, az elefántcsontparti támadó pedig a török Galatasarayhoz kötelezte el magát.

    A 30 éves játékosnak voltak megkeresései Szaúd-Arábiából, valamint a Lazio és Fenerbache csapatától, sőt a Crystal Palace négyéves szerződéshosszabbítást ajánlott számára, de Zaha a Galatasaray mellett tette le a voksát.

    Zaha a Palace-ban két etapban összesen 458 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 90 gólt lőtt és 76 gólpasszt osztott ki.

  • A hétfői nap számunkra legfontosabb eseménye Szalai Attila klubváltása volt, a magyar válogatott védő Törökországból a német élvonalbeli Hoffenheim csapatához igazolt. Emellett Kylian Mbappé körül is zajlanak az események, a legfontosabb híreket alább olvashatja. 

  • Újra itt a Futballbazár, az Index percről percre frissülő hírfolyama a futball átigazolási híreiről, pletykáiról. Tartsanak ma is velünk, és nem maradnak le egyetlen fontos eseményről sem, történjen az a nemzetközi vagy a hazai futballvilágban. 

Rovatok