Index Vakbarát Hírportál

„A szenvedély miatt? Ugyan, dehogy! Ez csakis a pénzről szól”

2023. augusztus 3., csütörtök 06:25

Szaúd-Arábiával kapcsolatban elsőre, de talán még másodikra, vagy harmadikra sem a futball jut eszébe az embereknek – amely kijelentés idén nyárig teljesen helytálló volt. Amit azonban a mostani átigazolási szezonban műveltek a közel-keleti királyság labdarúgóklubjai, az szinte teljesen egyedülálló a sportág történetében. Ráadásul senki nem tudja, hol van még a vége…

Topcsapatok topjátékosai tették át székhelyüket a szaúdi klubokhoz, szó sincs tehát arról, hogy karrierjük végén lévő futballisták, kiszolgált veteránok vagy éppen levitézlett egykori ígéretek érkeztek volna levezetni, amúgy fél szemmel is jól látható összegért cserébe.

Összeszedtük az eddigi legnagyobb érkezőket.

A pénzért játszunk itt, nem a szenvedély miatt. Cristiano Ronaldo százszor több pénzt keresett nálam a karrierje során, mégis Szaúd-Arábiában kötött ki. A szenvedély miatt? Ugyan, dehogy! Ez csakis a pénzről szól

– nyilatkozta a napokban a Manchester United korábbi támadója, Odion Ighalo. És valóban…

A nigériai játékos aligha beszélt mellé, amikor a januárban az al-Nasszrhez igazoló portugállal példálózott. Utóbbi, ötszörös aranylabdásként két évre kötelezte el magát új csapatához a télen – potom 200 millió euróért, ami barátok közt is több mint 77,6 milliárd forint.

Habár rajta kívül is volt már akkor a ligában néhány olyan játékos, aki játszott Európában, azt talán még a portugál világklasszis sem sejtette, hogy mekkora gigaprojektnek válik az első meghatározó tagjává.

Most nyáron ugyanis hihetetlen játékosvásárlásba kezdtek a szaúdi egyesületek, amely után nem győzzük kapkodni a fejünket.

Al-Nasszr: CR végre méltó csapattársakhoz jutott

Ha már Ronaldo együttesével kezdtük, folytassuk is a sárga-kékekkel, akik éppen a napokban jelentették be a Liverpool és a Bayern korábbi szélsőjének, Sadio Manénak a leigazolását. A 31 éves szenegáli támadóért 30 milliót fizettek a Bayernnek, azonban nem ő az egyetlen nagy név a közelmúltból.

CR csapattársa lesz még az egyaránt 30 esztendős Alex Telles is, aki a Manchester United helyett immáron a rijádi alakulat védelmének bal oldaláért lesz felelős, valamint a legutóbbi szezonban az Internazionaléval Bajnokok Ligája-ezüstérmes horvát középpályás, Marcelo Brozovic is. Aki minden bizonnyal azzal a Seko Fofanával igyekszik majd megszűrni az ellenfelek támadásait, aki bár több európai topklub radarján is szerepelt, mégis a Közel-Keletre igazolt – 28 esztendősen…

Al-Ahli: lerabolták az angol Premier League-et

A térség egyik legsikeresebb klubja – amely most jutott vissza a szaúdi élvonalba – méltó kihívója lehet majd Cristiano Ronaldóéknak a következő idényben, a most összevásárolt támadószekciót ugyanis alighanem bármely csapat elfogadná.

Roberto Firmino szerződése lejártával ingyen érkezett a Liverpooltól, Rijad Mahrezért viszont 35 millió eurót, Allan Saint-Maximinért pedig 27-et fizettek a Manchester Citynek, valamint a Newcastle Unitednek.

Az együttes kapusfronton is erősített: a Chelsea-vel többek között Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyerő Édouard Mendy személyében, akiért cserébe 12 millió euró ütötte a londoniak markát.

Al-Ittihad: az előző szezon bajnoka sem tétlenkedett, kifogta a Real Madrid aranylabdását

Természetesen az előző szezon bajnoka sem tétlenkedett, olyannyira nem, hogy egy másik aranylabdást is a Közel-Keletre csábított, történetesen a legutóbbi győztest, Karim Benzemát. A 35 éves csatár szerződése lejárt a Real Madriddal, így ingyen érkezett.

Akárcsak honfitársa, a 32 esztendős N'Golo Kanté, aki a Chelsea-vel nem hosszabbított. A skót Celtic viszont a villámgyors 24 éves portugál szélsőért, Jotáért – aki csak névrokona a Liverpoolban játszó Diogónak – majdnem 30 millió eurót kapott.

És ha már Liverpool: a vörösök ennél is jobban jártak, a 29 éves Fabinhóért ugyanis közel 47 milliót fizettek, akinek szerepe Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister érkezésével minden bizonnyal drasztikusan csökkent volna a középpályán.

Al-Hilal: volt pénz lóvéra, négy transzfer 163 millió euróért

A legnagyobb költségekbe a legutóbbi pontvadászat bronzérmese verte magát: négy futballistára összesen 163 millió eurót adott ki. 

A legtöbbet a portugál Rúben Nevesért fizette a Wolvesnak (55 millió euró), akit hiába boronáltak már össze a Manchester Uniteddal és a Liverpoolal is, végül a Közel-Keletet választotta a középpályás – 26 évesen, ilyen érdeklődők mellőzésével…

Legalább ennyire meglepő volt a szerb Szergej Milinkovics-Szavics érkezése is (40 millió euró), a Lazio középpályásának neve a Chelsea-nél, a Barcelonánál, a Paris Saint-Germainnél és az AC Milannal is felmerült – mindhiába.

A védelmet viszont éppen a Chelsea-ből erősítette meg a gárda, Kalidou Koulibalyért 23 millió euró ütötte a londoniak markát, míg a Zenit 45 millió eurót kaszált a brazil szélső, Malcolm eladásával.

Al-Ettifaq: még a kispadra is jutott húzónév!

A legnagyobb változás ennél az alakulatnál a kispadon történt: Steven Gerrard vette át a szakmai munka irányítását. A liverpooli legendának alighanem benne volt a keze a csapat egyik nagy igazolásában is: csatlakozott hozzá a vörösök korábbi csapatkapitánya, Jordan Henderson, 14 millió euró ellenében.

Jött még Moussa Dembélé a Lyonból, pedig a 28 éves francia támadónak is akadtak kérői szép számmal Európából, valamint a skót Jack Hendry, aki a Club Brugges-t hagyta ott a szaúdi kalandért.

Mégis mindez hova és miért?

Ahogyan arról korábban már szó esett, az anyagiak alighanem minden érkezőnél fontos szempontot jelentettek, ám két fontos tényezőt is érdemes még megemlíteni.

Az egyik, hogy Szaúd-Arábia Egyiptommal és Görögországgal karöltve megpályázza a 2030-as labdarúgó-vb rendezését, a kandidálás folyamataiban, valamint a marketingben pedig minden bizonnyal kulcsszerep hárul majd a most érkező sztárokra.

A másik projekt már korábban elindult, egészen pontosan 2022 októberében, amely egy komplett, három részből álló város teljes felépítéséből áll, és alighanem a világ egyik, ha nem a legfuturisztikusabb és legmodernebb helye lesz a bolygónak.

Ahol minden bizonnyal nem lesz rossz az élet, főleg a 170 kilométer hosszú, mindössze 200 méter széles és 500 méter magas megapoliszban, amely a The Line, vagy A Vonal fantázianevet kapta és két, egymással párhuzamos „tükörfalból” áll majd, amelyek között életre kel a természet a sivatag közepén.

Egy ilyen elit helyen persze illik ehhez mérhető szórakoztatásról is gondoskodni. Nos, helyiek már évtizedek óta az olaj utáni életükre is gondolnak, terveikben pedig a sport meghatározó szerepet játszik. A futball nem az első, és aligha az utolsó olyan jegyzett profi sportág (Formula–1, tenisz, kerékpár, golf) amelyből így vagy úgy, de szeretnének minél nagyobb részt maguknak megszerezni, de olyan események megrendezésétől sem riadnak vissza, mint a 2029-es téli Ázsia Játékok, amelynek ugyancsak Szaúd-Arábia lesz a házigazdája.

Akik tudtak nemet mondani

Voltak persze olyanok is, akik a busás fizetés és az egyéb javadalmak ellenére kikosarazták szaúdi kérőiket. Kylian Mbappéért hiába ajánlott 300 millió eurót az al-Hilal, a jelenkor nagy csillaga nemet mondott a kalandnak, ahogyan korábban Lionel Messi is, vagy éppen Szon Hungmin, Luka Modric és Romelu Lukaku.

Nemcsak a futballistákra, az edzőkre is szemet vetettek a szaúdiak, az al-Ahli például José Mourinhóra, akit azonban a két évre ígért 120 millió eurós (!) fizetéssel sem tudtak elcsábítani.

Az átigazolási szezon vége azonban még messze van, pletykaszinten pedig már Neymar, Bernardo Silva, vagy éppen Paul Pogba érkezéséről is hallani. A szaúdiak tehát nem állnak le és alighanem augusztusban is Dr. Bubó jelmondatával házalnak majd az európai kluboknál: Kérem a következőt!

Kétségeink pedig ne legyenek, ha valahol, ott aztán van az a pénz…

Josep Guardiola: Megváltoztatták az egész átigazolási piacot

A meghatározó szaúdi klubok közül négyet júniusban ország állami befektetési alapja vett át, míg a Premier League együttesei úgy tudják, hogy a szaúdi profi liga pénzforrásokat különített el annak érdekében, hogy tíz év alatt jelentősen megerősítsék a sportág szerepét az arab országban – olvasható a bbc.co.uk oldal témával foglalkozó cikkében.

A Transfermarkt adatai szerint a szaúdi Pro League-csapatok már 409 millió eurót költöttek erősítésekre a nyáron, ami világviszonylatban az ötödik helyre elég.

Mindezt úgy, hogy a spanyol La Ligát (254 millió euró) például már jelentősen megelőzik. Az angol Premier League-től (1,37 milliárd euró) ugyan még messze elmaradnak, de az olasz Serie A (548 millió euró) már látótávolságon belül van, a francia Ligue 1 (458 millió euró) és a német Bundesliga (451 millió euró) pedig karnyújtásnyira.

Mindez már olyan szintet ért el, amelyet a sportág meghatározó helyein sem hagyhatnak figyelmen kívül. Josep Guardiola, a Bajnokok Ligájában, az angol bajnokságban és az FA Kupában is címvédő Manchester City spanyol vezetőedzője szerint a szaúdi profiliga pénzügyi ereje „megváltoztatta az egész átigazolási piacot”, és ebben a helyzetben a sportági elitkluboknak „tudniuk kell, hogy mi történik”, arra megfelelően kell reagálniuk.

Kollégáját megerősített az FC Liverpool – Szoboszlai Dominik csapata – szakmai főnöke, a német Jürgen Klopp is. A tréner kiemelte: a szaúdi jelenlét és befolyás jelenleg „hatalmas hatást gyakorol” még az európai klubfutballra is, az egészben pedig azt nevezte a legrosszabbnak, hogy amíg az európai topligákban az átigazolási határidő szeptember 1-je, addig Szaúd-Arábiában szeptember 20. Kiemelte: a nemzetközi (FIFA) vagy az európai (UEFA) szövetségnek kell erre megoldást találni, mert ebben a pillanatban nem tudni, pontosan mi fog történni, számukra mit hoz ez az egész jelenség.

Ami biztos: a Liverpool nyáron elveszítette öt középpályását, és amíg James Milner, Alex Oxlade-Chamberlain, valamint Naby Keita szerződésük lejártával távozott, addig Jordan Hendersonnak, illetve Fabinhónak élő szerződése volt, és a gárda nem feltétlen tervezte eladni őket.

(Borítókép: Cristiano Ronaldo. Fotó: Pedro Loureiro / Eurasia Sport Images / Getty Images)

Rovatok