Index Vakbarát Hírportál

Óriási zakóval búcsúzott Európától a Debrecen

2023. augusztus 17., csütörtök 22:51

A Ferencvárossal ellentétben a Debrecen számára véget ért a nemzetközi kupaszereplés ebben az idényben, mivel a Loki az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörében a bécsi gól nélküli döntetlent követően hazai pályán 5–0-ra kikapott a Rapid Wientől, így az osztrák csapat léphet pályára a Fiorentina ellen a csoportkörbe kerülésért.

A két gárda bécsi mérkőzésén hiába irányította a játékot a házigazda, erejéből csak egy lesgólra futotta, és igazából még szerencséje is volt a Rapidnak, hogy két debreceni lehetőségnél is a kapufa jelentette a végállomást – gól nélkül érkeztek hát a felek a visszavágóra.

A magyar bronzérmes Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Romancsuk, Manrique – Lagator, Loncar – Szécsi, Dzsudzsák, Joao Oliveira – D. Babunszki felállással vetette magát a csatába, amelyen ezúttal is az első meccsen érvénytelen gólt jegyző Guido Burgstaller lehetőségével indult, de ezúttal sem jött középkezdés a helyzet után.

Maradt fölényben a Rapid, és bár Matthias Seidl első ziccerénél Olekszandr Romancsuk még mentett, Dzsudzsák Balázs hibáját követően az első negyedóra végén már bevette Megyeri Balázs kapuját (0–1).

Az első nagy hazai lehetőségre a félidő derekáig kellett várni, Dzsudzsák beadása után nem tudtak tisztázni a védők, Joao Oliveira kapáslövése viszont nem találta el a kaput.

A 32. percben a Debrecen is betalált az ellenfél kapujába, de Dzsudzsák szabadrúgása után dorian Babunszki lesről indulva lőtt a hálóba, így ez a gól nem ért.

A magyar válogatott rekordere nagyon hajtott a korai rontását követően, beadásaiban pedig rendre benne volt az egyenlítés esélye, más kérdés, hogy az amúgy kifejezetten durván játszó (és bő fél óra alatt már négy sárgát begyűjtő) bécsiek lescsapdája rendre jól működött.

Ellentétben a debrecenivel, amit a játékrész végén büntetett a Rapid, Burgstaller megmentette a labdát, majd Kusnyír Erik mellett kapura tört, beadása pedig a menteni igyekvő Romancsukról saját kapujába került – öngól (0–2).

A fordulást követően Dzsudzsák közeli szabadrúgása a sorfalon (a debreceni csapatkapitány szerint konkrétan egy osztrák kézen) halt el, de nemcsak emiatt bosszankodhattak a hazaiak, hiszen nem sokkal később Marco Grüll lépett ki egy kontrával, és miután elhúzta a kapus mellett a labdát, a hálóba passzolt, végleg eldöntve a továbbjutás kérdését (0–3).

A Loki becsületére válljék, ment előre a szépítésért, Romancsuk célzása ezúttal viszont kevésbé volt pontos erre a kapura, mint a fordulást megelőzően.

A 72. percben jött a kiütést jelentő pofon, Moritz Oswald átlövését a kapufa még hárította, de onnan olyan pechesen jött vissza a labda, hogy Megyeriről pont ziccerbe került, Burgstaller közelről pedig nem is hibázott (0–4).

De még ezzel sem volt vége... Az utolsó percben ugyanis a lelkes cserejátékosok közül Ante Bajic is bevette a hazai kaput, így 0–5-tel zárult a debreceni kupakaland.

A két meccs alapján a Rapid összességében teljesen megérdemelten jutott tovább, a debreceniek leginkább azt bánhatják, hogy mindkét kapu előtt szerencsétlenek voltak az egész párharc során – de ilyen különbségnél aligha mondhatjuk, hogy ezen múlt bármi is.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Debrecen–Rapid Wien (osztrák) 0–5
(Seidl 15., Romancsuk 43. – öngól, Grüll 52., Burgstaller 72., Bajic 90.)
Továbbjutott:
a Rapid Wien, 5–0-s összesítéssel
KORÁBBAN
Ferencváros–Hamrun (máltai) 2–1
Továbbjutott: a Ferencváros, 8–2-es összesítéssel

(Borítókép: Dzsudzsák Balázs 2021. augusztus 21-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok