Index Vakbarát Hírportál

Börtönbüntetést is kaphat a szexuális zaklatással vádolt spanyol sportvezető

2023. augusztus 29., kedd 10:28

A spanyol ügyészség vizsgálatot indított Luis Rubiales ügyében. Amennyiben bebizonyosodik, majd szexuális zaklatásnak minősítik a labdarúgó szövetség elnökének kéretlen csókját, súlyosabb esetben hosszabb börtönbüntetést is kaphat, miközben a nemzetközi szövetség akár 15 évre is eltilthatja.

Ahogy már korábban is írtunk róla: a női labdarúgó-világbajnokság – angolok ellen megnyert –döntőjét követően Luis Rubiales az éremátadásnál megcsókolta a győztes spanyol együttes egyik játékosát, a 33 éves Jennifer Hermosót, melyből nemzetközi botrány alakult ki. Spanyolországban politikusok, sportolók és a média is hevesen bírálta Rubiales tettét, néhányan közülük pedig a lemondását szorgalmazták.

Az érintett 101-szeres válogatott futballista korábban már elmondta: nem járult hozzá a csókhoz és egyáltalán nem is élvezte azt. Az ügyben már nyomozásba kezdett a spanyol ügyészség, munkatársai a közeljövőben személyesen keresik fel Hermosót. Amennyiben a játékos feljelentést tesz, 

továbbá bebizonyosodik, majd szexuális zaklatásnak minősítik Rubiales tettét, úgy akár börtönbüntetésre is ítélhetik az elnököt.

A spanyol sportvezető azonban leszögezte: nem hajlandó távozni a szövetség éléről, szerinte csak társadalmi gyilkosság folyik személye ellen. Rubiales korábban már bocsánatot kért tettéért, de nem tudta megelőzni azt, hogy a nemzetközi szövetség eljárást indítson ellene. A FIFA szombaton 90 napra felfüggesztette pozíciójából, illetve a friss vb-aranyérmes spanyol női válogatott sem hajlandó pályára lépni mindaddig, amíg Rubiales nem távozik posztjáról.

A napokban Madridban több száz ember gyűlt össze a feminista csoportok által szervezett tüntetésen, hogy felszólaljanak Hermoso mellett, illetve Rubiales ellen.

„Ez nem csók, ez agresszió” – kiabálták a résztvevők.

Eközben Rubiales édesanyja éhségsztrájkot hirdetett, és bezárkózott egy dél-spanyolországi templomba, ezzel is tiltakozva a fiát ért bánásmód ellen.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok