„A szaúdi liga idővel a világ legjobb öt labdarúgó-bajnoksága közé tartozhat” – hangzott el a meglepő kijelentés Cristiano Ronaldótól még tavasszal, az al-Nasszr egyik mérkőzése után. A portugál világsztár januárban igazolt a Közel-Keletre, és olyan hullámot indított el ezzel a profi labdarúgásban, amilyenre talán még ő maga sem számított. Ennek ellenére azt még nem mondhatjuk, hogy a szaúdi élvonal hemzsegne a sztároktól, azt viszont igen, hogy a portugál úttörőt a nyáron tucatnyi klasszis, továbbá pár tucatnyi jegyzett futballista követte, és egyelőre nehezen látni, mi állíthatná meg a játékosok tömeges távozását Európából Szaúd-Arábiába. Természetesen adódik a kérdés: a pénzen kívül milyen vonzó szempontjai lehetnek még az ottani bajnokságnak? És egyáltalán mekkora a liga sportszakmai értéke azon tényezők ismeretében, hogy négy gazdagabb csapaton kívül a többi együttes továbbra is közel amatőr színvonalat képvisel?
Napjaink egyik legnagyobb kérdőjele a sport világában Szaúd-Arábia és végtelen pénzének hatásai, mellyel már nemcsak a labdarúgás világát forgatja fel, hanem egyre több sportágba próbálja bevásárolni magát. Egyelőre több-kevesebb sikerrel. Jelen esetben viszont maradjunk a világ legnépszerűbb sportágánál – a labdarúgásnál –, amelyben alig több mint fél éve indult lavina. Európai topbajnokságok sztárjai, elismert alakjai igazoltak a Közel-Keletre, és ez egyre nagyobb problémát jelent még a leggazdagabb klubok számára is.
És immár nemcsak arról van szó, hogy pályafutásuk végéhez közeledő, korosodó sztárok teszik át székhelyüket az arab térségbe, és szakzsargonnal élve „levezessenek” – nem mellesleg ezzel együtt őrületes pénzeket keressenek –, hanem már korunk legjobb játékosait is megkörnyékezik, aggasztóan nagy sikerrel.
Sőt, azt is megéltük, hogy a 21 éves Gabri Veiga, a spanyol futball jövőjének egyik záloga, akit számos európai csapat csábított, inkább Szaúd-Arábiába igazolt – a pénzt választva karrier helyett.
A Real Madrid klasszisa, Toni Kroos gyorsan hozzá is fűzte a transzferhez: kínos. Vannak viszont kivételek, akik ellent tudtak állni a hatalmas fizetéssel járó ajánlatoknak. Ilyen például Lionel Messi, aki az észak-amerikai profi ligát választotta, vagy Sergio Ramos, akit megkerestek ugyan évi több tízmillió eurós szerződéssel Szaúd-Arábiából, de szíve hazahúzta, és ezen összeg töredékéért írt alá nevelőegyesületéhez, a Sevillához. De egyáltalán van bármi vonzó tulajdonsága a szaúdi bajnokságnak a pénzen kívül?
Azzal korábban sem lehetett vádolni Szaúd-Arábiát, hogy sportnagyhatalom lenne. Nemzeti bajnoksága egyáltalán nem volt tényező a nemzetközi piacon, teljesen érthető okokból. Sőt, még a lakosság körében sem ütötte meg az ingerküszöböt az ugyan professzionális bajnokságnak titulált, de színvonalát tekintve inkább amatőr pontvadászat: mérkőzéseire átlagosan alig 10 ezren látogattak ki. Cristiano Ronaldo januári érkezése viszont beindította a lavinát, a portugál világsztár után majdhogynem futószalagon igazoltak a ligába nevesebb játékosok, így immár nem megkerülhető a liga. A helyszínre kilátogatók száma is jelentősen nőtt: a legutóbbi szezonhoz képest nagyjából 150 százalékkal többen tekintik meg a mérkőzéseket személyesen a nemrégiben indult idényben.
Mint ismert, a szaúdi élvonal négy sztárcsapata, az al-Nasszr, al-Hilal, al-Ahli és al-Ittihad tulajdonosi szempontból az Állami Befektetési Alap (PIF) kezében van, mely röviden annyit jelent, hogy konkrétan végtelen pénzért igazolhatnak játékosokat – a végtelen hivatalosan 20 milliárd eurót jelentett első nekifutásra –, európai szinten is őrületes fizetésekkel karöltve. Ennek eredménye, hogy Cristiano Ronaldo után immár több tucat európai sztárjátékos vándorolt a Közel-Keletre, mint például az aranylabdás Karim Benzema, Neymar, vagy a BL-győztes N’Golo Kanté, csak hogy tényleg a legnagyobb neveket említsük. Adódik a kérdés, mégis mi a célja Szaúd-Arábiának azzal, hogy felfoghatatlan pénzekért igazolnak többnyire kiöregedő játékosokat, akik potenciálisan néhány éven belül szögre akasztják stoplisukat.
A szaúdi állam hivatalos tájékoztatása szerint labdarúgásuk felvirágoztatása az úgynevezett „Vision 2030” projekt része, mely arra hivatott, hogy hét éven belül az ország teljesen önállósodjon pénzügyileg a fosszilis energiahordozóktól – tehát az olajtól –, és több, eddig kiaknázatlan területen legyen versenyképes nemzetközi szinten. (Nem feledve persze azt sem, hogy a 2030-as világbajnokság megrendezéséért egy szaúdi, egyiptomi, görög hármas ajánlat is versenybe szállt, ami ugyancsak elég figyelemfelkeltő program lehet világviszonylatban is, tekintve, hogy a nyári olimpia mellett a másik extrakategóriás sporteseményről van szó.) Ennek egyik zászlóshajója lenne a sport, azon belül pedig a labdarúgás, de azt már ugye tudjuk, hogy nem kizárólag a futball felé kacsingatnak az arab sejkek. A közelmúltban kimondottan több, gazdaságilag is látható eredményeket produkáló sportággal (Formula-1, kerékpár, golf, tenisz, MMA) kerültek szoros kapcsolatba.
És ha már lúd, akkor legyen természetesen kövér, Szaúd-Arábia 2021 óta emberi ésszel szinte felfoghatatlan összegeket költött a honi labdarúgásra. Azon év októberében az állam kezében lévő befektetési alap 391 millió dollárért megvásárolta az ugyan nagy múltú, de annak idején közel sem élcsapat Newcastle Unitedot, és láss csodát: a „Szarkák” ebben a szezonban már a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek.
Egy évvel később bejelentették, hogy a befektetési alap 2,3 milliárd dollárt különített el futballszponzorációs tevékenységre, mely magában foglalja az előbb már említett négy nagycsapat többségi tulajdonának megvásárlását és a későbbi játékosszerződtetések finanszírozását. A The Guardian elemzéséből kiderül, 2021 óta a szaúdiak összesen már több mint hatmilliárd dollárt költöttek különböző sporttal kapcsolatos ügyletekre, mely összeg immár négyszerese annak, amelyet az azt megelőző hat évben szántak ugyanezen tevékenységekre. Egyébként ez az összeg nagyjából annyi, mint Montenegró teljes GDP-je.
A szaúdiak hivatalos tájékoztatása szerint természetesen igen, de vannak olyan hangok, akik ennél sokkal komolyabb dolgokat sejtenek a háttérben. Emberi jogi és civil szervezetek, mint például az Amnesty International és a Human Rights Watch, a szaúdiak ilyen jellegű kiadásait „sportmosásnak” titulálják, amely kifejezés annyit jelent, hogy az állam jelentős sportesemények finanszírozásával próbálja elterelni a figyelmet az országon belül uralkodó, emberi jogok terén katasztrofális helyzetről.
Mint ismert, korábban a világmárkák és élsportolók visszautasították a szaúdiaktól érkező szponzorációs ajánlatokat, mondván, nem működnek együtt olyan országgal, amely földbe tiporja az emberi jogokat.
Ezen a téren aggasztó változás történt, mivel a sztársportolók erkölcsi hozzáállása változott a témában, és az anyagi javakat előtérbe helyezve gond nélkül választják Szaúd-Arábiát akár pályafutásuk folytatása helyszínéül, akár szponzorációs oldalról. Nem törődnek azzal, hogy az országban folyamatos és egyre súlyosbodó az emberi jogok megsértése
– tette hozzá a Gran Liberty jogvédőcsoport vezetője. A The Guardian kiemelte, hogy az előbb már említett több mint hatmilliárd dolláros összeg valószínűleg bőven alábecsüli a valós kiadásokat, mivel az állami befektetési alap közismert átláthatatlan pénzügyleteiről, így könnyen lehet, hogy a hivatalosan beismert összegnél sokkal többet költöttek sporttal kapcsolatos ügyletekre.
Felix Jakens, az Amnesty International munkatársa hozzátette: a szaúdi királyság eltökélt szándéka, hogy sporttal mossa le brutális, véráztatta emberi jogi múltját. Adódik persze a kérdés, hogy kizárólag pénzzel meddig vásárolhatóak meg az európai sztárfutballisták, és mégis mekkora sportértéke van a szaúdi bajnokságnak?
Mert azt ugye tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt Kína is megpróbálkozott hasonló projekttel, hogy ismert játékosokkal virágoztassa föl a honi bajnokságot, valamint emelje ezzel párhuzamosan a kínai futballisták színvonalát, de az a próbálkozás viszonylag rövid időn belül földbe állt. A kínai labdarúgás ereje semmit nem változott, a pénzcsapot pedig nem túl demokratikus módon, inkább szigorú szabályok közé szorítva elzárták. Hasonló aligha történik meg Szaúd-Arábiával a közeljövőben, az viszont már elképzelhető, hogy európai sztárok ide vagy oda, a rendkívül alacsony színvonalú bajnokság egy idő után nem tetszik majd az európai labdarúgóknak.
Még annak idején a kínai liga a két brazil válogatott, Hulk és Óscar szerződtetésével hívta fel magára a figyelmet, de az Európából érkező játékosok hamar jelezték, hogy – teljesen érthető okokból – nagyon rossz a játék színvonala, így nem érzik magukat komfortosan a pályán.
Mert attól még, hogy leigazolsz néhány világszínvonalon elismert játékost a csapatodba, de a másik hét-nyolc tagja közel sem üti meg ugyanezen szint legalább küszöbét, úgy bizony rendkívül nehéz látványos futballt játszani egy csapásra.
Leginkább ettől lehet félteni a szaúdi ligát – már aki természetesen félti –, hogy a világsztárok érkezése ellenére egyéni megoldások terén látványosabb lett a bajnokság, de a mérkőzések átlagos színvonala még mindig az amatőrrel határos, így viszont a nemzetközi piacképessége erősen megkérdőjelezhető.
Sőt, a szaúdi professzionálisnak nevezett élvonal többi csapatáról nem is beszéltünk még, amelyek nem a befektetési alap kezeiben vannak, így közel sem tudtak annyi Európából érkező játékost igazolni, mint gazdagabb vetélytársaik. Ennek értelmében pedig hamar realizálhatjuk, hogy a négy sztárcsapat mérkőzésein kívül lényegében változatlanul teljesen amatőr bajnokságról beszélünk – őrületes befektetett pénzek ide vagy oda. De akkor hogyan valósulhatnak meg idővel Cristiano Ronaldo szavai, és válhat a szaúdi élvonal a világ egyik legjobb bajnokságává? Ezt a sejkek végtelen pénzétől függetlenül még mindig rendkívül nehezen látni.
Az országban kétség nélkül megnövekedett a sport iránti érdeklődés, de a nagy áttörés, a nemzetközi piac meghódítása egyelőre várat magára, annak ellenére is, hogy Ronaldóék miatt néhány országban – köztük Magyarországon – immár követhetőek a szaúdi liga legérdekesebb mérkőzései. A DAZN sportstreaming szolgáltató egy évre 500 ezer dollárért megvásárolta a szaúdi bajnokság fordulónkénti három mérkőzését, mely természetesen a négy sztárcsapatot hivatott követni, mivel az ingerküszöböt maximum azon találkozók ütik meg, ha egyáltalán megütik. Idehaza a Spíler Televízió kezdte el az új szezon kezdetétől hasonló struktúrában sugározni a mérkőzéseket, de az európai topfutball színvonalához szokott néző hamar rájöhet, itt bizony minden van, csak professzionális futball nincs.
Cristiano Ronaldo mérkőzéseit nézve nemcsak a játék színvonala lehet szembetűnő, hanem a stadionok állapota, nagysága, vagy csak a körülötte lévő felhajtás is, mely többnyire a helyi népviseletben tomboló nézőkkel eléggé abszurd képet fest a világ más szegletében és futballkultúrájában. Egy sarkos példát felhozva az ottani stadionok java nagyjából a régi Bozsik-stadionnal hasonlítható össze: európai színvonalhoz képest abszolút időt múlt létesítmények. Az infrastruktúra teljes hiánya üti fel a fejét, melyek nélkül teljesen irreálisnak tűnik, hogy rövid időn belül a világ legjobb bajnokságai között emlegessük az ottani pontvadászatot. Természetesen vannak üdítő kivételek, mint például az al-Hilal stadionja, de általánosságban még közel sem ez a jellemző a többi csapatra.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben sem azonos színvonalú az összes mérkőzés, de közel sem akkora a különbség a felső és alsó házi csapatok összecsapásain, mint az a szaúdi élvonalban tapasztalható. Ennek ismeretében pedig nem csoda, ha az érdektelenségig fajulnak a mérkőzések, még Ronaldóék esetében is, hogyha például gyengébb csapat ellen akkor rúgnak gólt, amikor csak akarnak.
Hosszú távú problémát jelent továbbá az érdeklődés fenntartása. A szaúdiak kifejezett célja, hogy a világ legértékesebb bajnokságai közé emelkedjenek, amelynek egy kulcspontja lehet az iránta mutatott érdeklődés folyamatos növekedése. Igen ám, de könnyen elképzelhető, hogy már most elérte a plafonját a labdarúgás népszerűsége a Közel-Keleten, míg a nemzetközi piac érdeklődése egyelőre korlátozott. Nagy kérdés, hogyan lesz a jövőben a honi bajnokság az egész világ számára érdekes és vonzó célpont, mely stabilan akkora bevételeket generál, hogy az ország függetlenedjen a fosszilis energiahordozóktól.
Mert egyelőre csak költenek rá, bevételük pedig korlátozott. De meddig fenntartható mindez?
Vegyünk egy példát: az indiai krikettbajnokság közvetítési jogai a második legdrágábbak a világon az észak-amerikai amerikaifutball-liga (NFL) után, tavaly hatmilliárd dollárért értékesítették jogait öt évre. India viszont a világ legnépesebb országa, lakossága átlépte az 1,4 milliárdot, a krikett pedig hatalmas szenvedély arrafelé, így mivel óriási az érdeklődés és a kereslet a sportág iránt, kimagasló áron lehet értékesíteni jogait a piacon. Ezt viszont egyelőre a szaúdiaknál nem látni, mivel közel sem akkora a piac, így problémát jelenthet a projekt hosszú távú, eredményes üzemeltetése.
Mert azt nyilván nem gondolhatjuk, hogy az al-Hilalban futballozó Neymar Szaúd-Arábiát népszerűsítő Instagram-posztjai – amelyekért egyébként 500 ezer dollárt kap darabonként a brazil sztár – akkora turisztikai forgalmat generálnak az arab országban, hogy a belé fektetett pénz kamatostul megtérüljön. Kérdés, mikor jutunk el odáig, hogy ez már szempont legyen.
Az Index megkereste a többek között a Spíler Televíziót is birtokló TV2 Csoport sajtóosztályát, hogy választ kapjunk arra, mekkora a magyar televízónézők érdeklődése a szaúdi bajnokság iránt. Mint azt korábban írtuk, a bajnokság kezdete óta fordulónként három mérkőzést sugároz élő adásban a magyar sportcsatorna. Megkeresésünkre az alábbi választ kaptuk, melyet változtatás nélkül közlünk:
„Szeptember 6-ig a legnézettebb mérkőzés az augusztus 14-i Ettifaq-Al Nassr összecsapás volt, ennek az átlagos nézőszáma több, mint kétszerese volt a csatorna idei átlagos nézőszámának a 18-59-es korcsoportban. Ennek a mérkőzésnek a nézettsége az idősávjában megelőzte az Eurosport, az M4 Sport, a Sport1-2 és az Arena4 csatornákat is. Az eddigi mérkőzések nagyjából felére igaz, hogy javított a csatorna előző 10 hetes azonos napi és idősáv eredményén. Általánosságban elmondható, hogy egy sportcsatorna műsorkínálatában egy ilyen jog megszerzése presztízsértékű is, hiszen más nemzeti bajnokságok mellett színesíti a kínálatot és a Spílernek köszönhetően a sportrajongók nem maradnak le olyan világsztárokról, mint Cristiano Ronaldo és Karim Benzema. Ez egy dinamikusan fejlődő bajnokság, kell idő a nézőknek, hogy megszokják a meccsek időpontjait, megismerjék a csapatokat. Vannak sztárok, akik odaigazoltak, de még nem mutatkoztak be (Neymar), ami várhatóan tovább növeli az érdeklődést a Szaúdi Liga iránt Magyarországon is” – áll közleményükben.
(Borítókép: Getty Images)