Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mit néztek el a VAR-szobában a Szoboszlaiékat sújtó tévedésnél

2023. október 1., vasárnap 16:07

Amint beszámoltunk róla, „jelentős emberi tévedés” sújtotta a Premier League 7. fordulójában a Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpoolt, amikor a Tottenham otthonában lejátszott rangadó első félidejében nem adták meg Luis Díaz találatát.

A PL mellett tevékenykedő játékvezetői szervezet, a PGMOL (Professional Game Match Officials Limited) még szombat este közleményben kért elnézést a meccs alakulását befolyásoló tévedésért. A szervezet akkori megállapítása szerint

Díaz gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető, ami nyilvánvaló és komoly hiba volt, mivel a VAR igénybevétele után meg kellett volna adni a gólt. Csakhogy a VAR-ozásnál elmulasztották meghúzni a vonalakat, és szokatlanul rövid idő alatt, néhány másodperc elteltével visszavonták a gólt. A játékvezető nem adta meg a lehetőséget a VAR-nak, hogy közbeavatkozzon.

Azóta viszont kiderült, egészen más oka volt a szokatlanul rövid vizsgálatnak, és még véletlenül sem a pályán lévő trió hibája, hogy a VAR nem tudott segíteni. A Magyar Távirati Iroda a korábban a Sky Sporton megjelent információ alapján azt írja, hogy a videószobában azt hitték, a pályán gólt ítélt a játékvezető, és egyértelmű volt a helyzet, így jelezték, hogy nem írják felül a döntést. Holott Simon Hooper eredetileg érvénytelenítette a gólt, a téves megerősítés után pedig ehhez tartotta magát.

Azaz ugyan a pályán rossz döntés született, az, hogy a VAR nem tudta kijavítani a hibás ítéletet, a videobírói szobában ülők felelőssége, akik a jelek szerint

nemes egyszerűséggel elbambulták a történteket.

A Spurs a jogtalanul érvénytelenített Liverpool-gól után két perccel szerezte meg a vezetést először a meccsen.

A PGMOL friss döntése nyomán a VAR-szobában ténykedő Darren England és Dank Cook a vasárnapi és a hétfői PL-mérkőzésen nem működhet közre. Utóbbi döntés – amennyiben végleges a büntetés – kissé cinikus is, ugyanis mind a két játéknapon csak egy-egy meccset rendeznek, vagyis az England–Cook-páros jó eséllyel amúgy sem került volna bevetésre...

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere egyébként megköszönte a gesztusértékű közleményt, megjegyezve, ez aligha segítség számukra, pont ugyanis nem jár vele.

Emlékezetes, a második félidő jelentős részét kettős emberhátrányban végigbekkelő Liverpool a 96. percben Joel Matip öngóljával bukta el a rangadót Londonban.

Érdekesség, hogy a PGMOL-t tavaly nyáron alapították meg, épp azzal a céllal, hogy minőségibbé váljon az angliai játékvezetés. A szervezet azóta már a 14. bocsánatkérő közleményét volt kénytelen kiadni...

LABDARÚGÁS, ANGLIA
PREMIER LEAGUE, 7. FORDULÓ
Tottenham–Liverpool 2–1 (Szon Hung Min 36., Matip 96. – öngól, ill. Gakpo 45+4.)

Az élcsoport: 1. Manchester City 18 pont, 1. Tottenham Hotspur 17, 3. Arsenal 17, 4. Liverpool 16, 5. Aston Villa 15, 6. Brighton 15.

Rovatok