Index Vakbarát Hírportál

Klopp nem viccel: Újra kell játszani a Tottenham-meccset!

2023. október 4., szerda 19:10

Bár szombaton játszották, még mindig nem csillapul a hullámverés a Totttenham Hotspur–Liverpool 7. fordulóbeli Premier League-meccs nyomán. Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó „Vörösök” német menedzsere szerda délután, az Union Saint Gilloise elleni, csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzés előtti sajtóértekezleten azt követelte, hogy játsszák újra a londoni rangadójukat!

Mint ismeretes, a Spurs úgy győzött házigazdaként 2–1-re egy, a 96. percben esett öngóllal, hogy 0–0-s állásnál nem adták meg a liverpooli vendégek szabályos gólját (ami a VAR szerint sem lesről esett), illetve Curtis Jonest egy erősen véleményes szabálytalanság (?) nyomán állították ki, majd sújtották hárommeccses eltiltással

A szóban forgó szombati összecsapás 34. percében, 0–0-s állásnál az történt, hogy Luis Diaz, a Liverpool kolumbiai csatára szabályos gólt lőtt, de a bírói stáb az asszisztens beintése alapján lest jelzett, és a gólt érvénytelenítette. A VAR-szobában azonban tévesen értelmezték mindezt, azt hitték, Simon Hooper játékvezető megadta a gólt, és ezért jelezték, hogy vége a vizsgálatnak, a pályán meghozott ítéletet szentesítik. Így a játék ment tovább, és csak ezek után szólt kétségbeesetten a VAR-asszisztens, hogy nem volt les. A szabályos gólt viszont tévesen ítélt les miatt nem adták meg.

Ezek után Darren England, a VAR-csapat vezetője azt mondta: nincs mit tenni, a meccs már folytatódott, maradjanak csendben. 

Na, amikor mindez kiderült – márpedig kiderült, mert nyilvánosságra hozták a VAR-szobában elhangzottak szövegét –, még jobban felerősödtek a kritikus hangok. 

„A hangfelvételek nyilvánosságra kerülése cseppet sem változtatta meg a véleményemet – mondta szerdán Klopp. – Hiszen pontosan tudtam, hogy mi történt. Rúgtunk egy gólt, ami szabályos volt, de nem számított. Nem állítom, hogy minden szándékosan történt, de nyilvánvaló kommunikációs hiba volt, hiszen a VAR-szobában látták, hogy nincs szó lesről, mégsem közölték a játékvezetővel. Úgy gondolom, van megoldás a problémára:

Újra kell játszani a meccset! Bár eddig még sohasem hoztak ilyen döntést.

Ez a mostani szituáció azonban annyira rendkívüli, hogy egyszer el kell kezdeni a példastatuálást. Nem kétséges: meg kell ismételni a mérkőzést.”

Klopp kitért Curtis Jones kiállítására is.

„Sajnos a játékvezető, Simon Hooper csak egy kimerevített állóképet látott a monitoron, nem pedig az egész folyamatot. Márpedig Jones a labdát találta el a talpával, és onnan csúszott át a stoplisa a Tottenham játékosának bokájára.”

Trent Alexander-Arnold, aki csütörtökön a kapitányi karszalagot viseli, amennyiben Klopp szabadnapot ad Virgil van Dijknak, már békülékenyebb hangot ütött meg.

Ami elmúlt, elmúlt, túl kell lépnünk rajta, és csak a csütörtöki meccsre szabad összpontosítanunk – mondta a futballista. – Természetesen borzasztóan frusztrál és bosszant bennünket, ami szombaton történt, de mégis ki kell vernünk a fejünkből a Tottenham-meccset.

Ami pedig az esetleges újrajátszást illeti, a Liverpool.com szakírója, Matt Addison nem fűz reményt hozzá. Mégpedig azért nem, mert a meccs megismétlése precedenst teremtene, és biztosra vehető, hogy sokkal kisebb jelentőségű bírói, illetve VAR-hibák után is újrajátszást követelnének a csapatok.

Addison kolléga viszont teljes mértékben osztja klopp nézetét, miszerint az ismétlés lenne az ügy egyetlen igazságos megoldása. 

Rovatok