Index Vakbarát Hírportál

Októberben már nem játszhat a PL-ben Szoboszlai sípcsontra talpaló klubtársa

2023. október 4., szerda 11:28

A Premier League három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Curtis Jonest, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool 22 éves, angol válogatott labdarúgóját.

A csapat szombati, nagy visszhangot kiváltó, Tottenham Hotspur elleni bajnoki fellépésén a középpályás a 26. percben peches mozdulatát követően tartott rá Yves Bissouma sípcsontjára – a liverpooli játékos lába a labdán csúszott meg, és vált így fokozottan sérülésveszélyessé –,

amire előbb sárga lapos figyelmeztetést kapott, majd azt a VAR-ellenőrzést követően azonnali piros lapra változtatta a játékvezető.

A Pool hiába fellebbezett és próbálta eltöröltetni a piros lapot, kísérlete sikertelennek bizonyult. Pedig a klubnál bízhattak és hivatkozhattak arra, hogy a szándékosságot még feltételezni sem lehetett az amúgy képeken és visszajátszásokon valóban látványosan túl durvának látszó szabálytalanságnál, illetve szerencsére sérülés sem történt.

Jones így kénytelen kihagyni a liverpooliak októberi PL-összecsapásait: a Brighton & Hove Albion elleni idegenbeli, továbbá az Everton és a Nottingham Forest elleni hazai találkozókat.

A szombati, londoni ütközet a kiállítás idején még gól nélküli döntetlenre állt, majd hazai vezetés után a vendégek az első félidő ráadásában egyenlítettek. A győztes hazai találat a 96. percben, öngólból esett, a vendégcsapat viszont akkor már kettős emberhátrányban volt, a 69. percben ugyanis Diogo Jota is a kiállítás sorsára jutott.

A 26 éves portugál balszélső egy perc alatt gyűjtött be két sárga lapot, így ő is idő előtt mehetett le a pályáról. Jota egymeccses eltiltást kapott, ő a vasárnapi, brightoni kirándulásra nem tarthat társaival.

Szoboszlai Dominik ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést, és azt követően teljesítményére „szokás szerint” ezúttal is jó értékelést kapott.

A találkozó 34. percében történtek még sokáig adhatnak okot beszédtémára: a „vörösök” abban a percben szabályos gólt szereztek – Luis Diaz volt eredményes –, a játékvezető azonban lesállás miatt nem ítélte szabályosnak a találatot. Miután a VAR sem avatkozott közbe – az csak később derült ki, hogy a videószobában ülő szakemberek úgy hitték, bírótársuk gólt ítélt –, maradt a gól nélküli állás.

A mérkőzések hivatalos közreműködőit tömörítő szervezet (Professional Game Match Officials Limited, PGMOL) később elismerte: az esetnél „jelentős emberi tévedés” történt, vagyis szabályos góltól fosztották meg a Liverpoolt.

A Liverpool Echo aztán kiderítette: a hivatalos VAR-csapat tagjai mindössze 48 órával a videobírói szemszögből katasztrofálisan alakult rangadó előtt még az Egyesült Arab Emírségekben működtek közre.

Ehhez aztán annyi megjegyzést is fűztek: vajon mennyire volt felelősségteljes döntés a hosszú hazaút után a Darren England, Dan Cook kettős bevetése a mérkőzésen, és mennyire lehetett a páros kipihent?

Rovatok