Index Vakbarát Hírportál

Megerősítették Sallai Roland izomsérülését a Freiburgnál

2023. október 28., szombat 18:18

Az SC Freiburg szombati közlése szerint a következő hetekben nem állhat a csapat rendelkezésére Sallai Roland, aki csütörtökön a labdarúgó-Európa-liga topolyai mérkőzésén sérült meg. Édesapja, Sallai Tibor szerint három hét kihagyással lehet számolni – írja az MTI.

A magyar válogatott támadó kezdőként lépett pályára a vendégeknél Topolyán, de csak bő húsz percet játszott. Egy jobbról érkező szabadrúgásnál a hosszú oldalon a kapu mellé fejelt, majd túlfutott az alapvonalon, és a bal combját fájlalta, azután pedig le is kellett cserélni.

Ő maga a német csapat 3–1-es győzelmével zárult találkozó után az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, reméli, hogy nem túl súlyos a sérülése.

„Elindultam sprintben, és éreztem, hogy beszúrt az egyik lépésnél. Remélem, nem túl súlyos” – elevenítette fel Sallai Roland a történteket.

Edzője, Christian Streich is izomsérülésről beszélt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csapatorvosra hivatkozva, és négyhetes kihagyást prognosztizált.

A klub szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy izomszakadás történt, és a következő hetekben nem léphet pályára Sallai.

Sallai Tibor az M1-nek azt mondta, hogy a sérülés „három hét kiesést jelent körülbelül, ami veszélyezteti a válogatottszereplést is”.

A profi világban sajnos ez előfordul. Mondjuk, Roland már annyira megerősödött, hogy ezt tudja kezelni. Biztos vagyok benne, hogy azért kellemetlenül érintette ez a sérülés, mert jó formában volt meg van

– mondta, hozzátéve: biztos benne, hogy lelkileg is kicsit zavarja a sérülés, mert szereti ezt a sportot, és imád játszani.

A magyar válogatott – amely a G csoportban az élen áll az Európa-bajnoki selejtezőben – legközelebb november 16-án lép pályára a bolgárok ellen Szófiában, majd 19-én zárja a sorozatot itthon a montenegróiakkal szemben.

A következő két meccsen egy pont már biztos Eb-szereplést érhet, egy szófiai siker pedig már fix csoportelsőséget is jelentene.

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

20.45: Bulgária–Magyarország

20.45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15.00: Magyarország–Montenegró

15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

Rovatok