Index Vakbarát Hírportál

Drámai végjáték után BL-nyolcaddöntős a Bayern, 16 között a Real is

2023. november 8., szerda 20:53

A Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Real Sociedad fél óra alatt letarolta a Benficát, amely újabb vereségével ki is esett, ugyanúgy, mint Schäfer András csapata, a Nápolyban ikszelő Union Berlin. A spanyol együttes az Inter esti sikerével az előző kiírás döntősével együtt nyolcaddöntős, ahogyan a végjátékban nyerő Bayern München, valamint a gálázó Real Madrid is. A keddi két továbbjutóval együtt így már hat csapat kiléte biztos a legjobb 16 között.

A korai sávban elvérzett a legutóbbi két kiírás negyeddöntőse

Az előző két idényben egyaránt negyeddöntős Benfica már a meccs előtt is pocsék helyzetben volt, mivel három meccs után pont és gól (0–4) nélkül állt, miközben a Real Sociedad és az Inter is hét-hét pontot gyűjtött már.

A támadósorral szemben a védelem úgy-ahogy teljesített az első három meccsen, ezúttal viszont teljesen összeomlott:

A 6. percben Aihen Munoz eltört labdáját Mikel Merino fejelte a hálóba, a 11.-ben Mikel Oyarzabal egy védelmi hibát kihasználva lőtt az alsóba, és máris 2–0 volt.

És akkor még örülhettek a vendégek, hogy a 18. percig egy szabálytalanság és egy les miatt elvettek két további Real Sociedad-gólt.

A 21. percben viszont már jött a harmadik szabályos találat is, Ander Barrenetxea kilőtte a bal felső sarkot (3–0).

És még mindig az első fél órában jártunk, amikor Nicolás Otamendi szabálytalansága után Brais Méndez lőhetett büntetőt, de a kapufa megkönyörült a Benficán – 30 perc alatt már 6–0 is lehetett volna...

Ehhez képest a fordulást követően 3–1-et mutatott az eredményjelző, mivel Otamendi előkészítése után Rafa Silva közelről szépített, viszont innen sem volt visszaút, a Benfica már biztosan nem juthat tovább.

A másik korai meccsen a botrányos felvezetés után Napoli előbb egy szabálytalanság miatt érvénytelenített gólt szerzett, majd Matteo Politano révén a vezetést is megszerezte az Union Berlin ellen. A fordulást követően David Datro Fofana egyenlített, de Schäfer András együttese ezzel együtt is kiesett (1–1).

Négy gárda is továbbjutott szerdán

A Bayern München sorozatban 16 csoportkörös siker után fogadta a Galatasarayt abban a tudatban, hogy egy újabb siker biztosan továbbjutást érne az együttesnek.

Ennek megfelelően támadólag lépett fel a házigazda, előbb Harry Kane, majd Leroy Sané lövését kellett hárítania Fernando Muslerának.

Maradt aktívabb a müncheni együttes, és Sané, aztán a nem sokkal később megsérülő Jamal Musiala távoli lövésével riogatott, mielőtt a német szélső újabb lehetőségénél mutatott be bravúrt Muslera.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?

  • 8027
    Manchester City
  • 5373
    Real Madrid
  • 3225
    Bayern München
  • 2679
    Barcelona
  • 962
    Arsenal
  • 654
    Manchester United
  • 568
    Inter
  • 496
    Milan
  • 426
    PSG
  • 379
    Napoli

Mielőtt nagyon hátra dőlhettek volna a szurkolók, jött a szünet előtt Hakim Zijes és Mauro Icardi akciója, amit Manuel Neuer bravúrja zárt le.

A fordulást követően Kane közeli lövésénél a kapufa mentette meg a Galatasarayt, bő egy óra játék után pedig a vonalazás a Bayernt, Icardi gólja így nem eredményezett vezetést a vendégeknek.

A végjátékban már úgy festett, hogy véget ér a Bayern mesés szériája, de jött a Dortmund ellen is hőssé váló Harry Kane, fejesével pedig megtörte a jeget, hogy aztán lábbal is eredményes legyen az utolsó percekben – a ráadásban a vendégek még szépíteni tudtak, de pontot menteni már nem (2–1). 

Az angol válogatott csatár 15. tétmeccsén 19 gólnál és 7 gólpassznál jár a münchenieknél.

A csoport másik meccsén, a Köbenhavn–Manchester Unitedon igencsak eseménydús első félidőt láthatott a közönség, hiszen Rasmus Höjlund az első fél órában kétszer is bevette korábbi csapata kapuját (0–2), a kettő között egy palesztin zászlóval berohanó szurkoló miatt félbe kellett szakítani a játékot, majd Marcus Rashford kapott pirosat a 42. percben csúnya belépőjéért, és a 14(!) perces hosszabbításban egyenlített a házigazda (2–2).

A második félidő derekán a vendégek is lőhettek egy büntetőt, Bruno Fernandes pedig a hétvégi bajnoki után a BL-ben is betalált (2–3), de ezúttal ez pontot sem ért, mert Lukas Lerager és Roony Bardghji révén a végjátékban fordított a Köbenhavn (4–3)! 

A Real Madrid kis híján nagyon beragadt a Braga ellen, de Alvaro Djalo 6. perces büntetőjét Andrij Lunyin bravúrral hárította.

Nem sokkal később Rodrygóék reklamáltak hiába tizenegyest a túloldalon, majd Brahim Díaz ünnepelt túl korán, szabálytalanság miatt elvették a gólját.

Az első fél óra végéhez közeledve viszont már semmi sem akadályozta meg a hazai vezetést, Brahim Díaz közelről lőtt a kapuba (1–0).

A második félidő elején aztán pár perc alatt elsöpörte ellenfelét a királyi gárda, Díaz újabb lehetőségét még bravúrral hárították, de Vinícius Júnior, valamint Rodrygo már utat talált a hálóba, eldöntve a három pont sorsát (3–0).

Az Inter egy 86. perces büntetővel nyert Salzburgban, ezzel saját maga mellett a Real Sociedadot is továbbjuttatva, így a Manchester City, az RB Leipzig, a Bayern München és a Real Madrid négyesével együtt már hat gárda készülhet a kieséses szakaszra.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

A csoport:
Bayern München–Galatasaray 2–1
(0–0)
Köbenhavn–Manchester United 4–3 (2–2) 
Az állás: 1. Bayern München 12 pont (már továbbjutott), 2. Köbenhavn 4, 3. Galatasaray 4, 4. Manchester United 3 

B csoport:
Arsenal–Sevilla 2–0
(1–0)
PSV–Lens 1–0 (1–0)
Az állás: 1. Arsenal 9, 2. PSV 5, 3. Lens 5, 4. Sevilla 2

C csoport:
Napoli–Union Berlin 1–1
(1–0)
Real Madrid–Braga 3–0 (1–0)
Az állás: 1. Real Madrid 12 (már továbbjutott), 2. Napoli 7, 3. Braga 3, 4. Union Berlin 1

D csoport:
Real Sociedad–Benfica 3–1
(3–0)
Salzburg–Inter 0–1 (0–0)
Az állás: 1. Real Sociedad 10, 2. Inter 10 (már továbbjutottak), 3. Salzburg 3, 4. Benfica 0

Rovatok