Index Vakbarát Hírportál

Klubedzője szerint Sallai csak a magyar válogatott meccsei után térhet vissza

2023. november 9., csütörtök 09:57

Sallai Roland a válogatottszünet után térhet vissza – így nyilatkozott Christian Streich, a Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A tréner a Topolya elleni, csütörtöki Európa-liga-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón mondta el, hogy a magyar válogatott támadó továbbra sem játszhat.

Sallai Rolandra továbbra sem számíthatok. Egyelőre csak reméljük, hogy a jövő heti válogatottszünet után Roland visszatérhet

– fogalmazott a Magyar Távirati Iroda által idézett Streich.

Sallai október 26-án, a Topolya elleni idegenbeli találkozón a combjában izomszakadást szenvedett.

Marco Rossi kedden, a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón azt mondta, Sallai Roland is csatlakozik majd az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készülő válogatottkerethez– ehhez a magyar szövetség elküldte a szükséges papírokat a Freiburghoz –, és ha a támadó sérülése rendbe jön, akkor az ő játékára is számít a soron következő két találkozón.

Az MTI emlékeztetett, a csoportjában veretlenül éllovas magyar csapat jövő csütörtökön Plovdivban, Bulgáriában, három nappal később a Puskás Arénában pedig Montenegró ellen lép pályára, és ha a két meccsen egyetlen pontot szerez – a többi mérkőzés eredményétől függetlenül –, kijut a jövő nyári németországi kontinensviadalra.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, PROGRAM

November 16., csütörtök
18.00:
 Bulgária–Magyarország
20.45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap
15.00:
 Magyarország–Montenegró
15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

Rovatok