Az angol rekordbajnok Manchester United remélt erődemonstrációja az Old Traffordon lévő szurkolói tüntetéshez hasonlóan szinte elmaradt, de a „vörös ördögök” csak legyőzték a Szoboszlai Dominik Liverpoolját is megizzasztó londoni törpét. Helyszíni riport.
Az elmúlt években többször is láthattuk, milyen, ha forrong Manchester vörös fele. Volt, hogy egyenesen el kellett halasztani a Liverpool elleni rangadót, mert az Old Traffordnál összegyűlt haragos tömeg egy része még a pályára is bejutott. Tény, Sir Alex Ferguson több mint tíz éve történt visszavonulása óta a klub képtelen felnőni arra a szintre, ahol a skót menedzser irányításával járt. Edzők jöttek-mentek, nem is kis nevek, a Ferguson ajánlásával érkező David Moyestól kezdve Louis van Gaalon, José Mourinhón, Ole Gunnar Solskjaeron és Ralf Rangnickon át egészen Erik ten Hagig. De bármilyen jól is nézett ki néhány hónapig az MU egyikük vagy másikuk irányításával, 2013 májusa óta nem ért véget úgy idény, hogy ne lett volna valami ok a hiányérzetre a klubnál. Ezen a ponton, ennyi menedzser elfogyasztása után pedig több mint jogos felvetés a szurkolók részéről, mi van, ha nem is annyira a kispad környékén keresendő a fő problémaforrás.
A „vörös ördögök” többségi tulajdonosainak számító Glazer fivérekkel istenigazából sosem volt felhőtlen a főbb drukkercsoportok viszonya. Apjuk, a 2014-ben meghalt Malcolm Glazer idejében még úgy-ahogy sikerült kezelni a helyzetet, ám ebben a Ferguson szállította sikerek rengeteget segítettek. Noha összességében egyáltalán nem költött keveset az egyesület azóta sem új futballistákra, rendre megkésett, tűzoltásjellegű átigazolásokba verte magát a United. A koncepciótlanságra pedig önmagában az egymást gyors ütemben – Ferguson több mint negyedszázadig tartó regnálása mellett mindenképp – váltogató menedzserek nem jelentenek magyarázatot. Az időközben Manchesterben közellenséggé vált klubigazgató, Ed Woodward ugyan 2021 tavaszán a Szuperliga-fiaskó utáni megmozdulások hatására lemondott, ezt követően pedig az elöljárók közül még jó néhányan kicserélődtek, egy, pontosabban két ember nem tudott belebukni a történtekbe: Avram és Kevin Glazer. Pedig a helyiek szerint a sportszakmai stratégia hiánya bőven-bőven az ő nyakukba varrandó.
A United-szurkolók egy része most is forrong, egy másik részük viszont inkább csügged. Az Ajaxtól az előző idény előtt elcsábított menedzser, Erik ten Hag tavalyi munkája hosszú idő után megint hitet adott nekik. Beszédes, hogy Cristiano Ronaldo kiebrudalásakor is nagy részük a holland tréner pártjára állt. A csapat ugyan történelmi zakókba futott a 2022–2023-as szezon elején, végül kiegyenesedett a játékosok teljesítménye, többször is remek futballt nyújtott az MU, amely hazai rangadóin a Manchester Cityt, az Arsenalt és a Liverpoolt is meg tudta fricskázni – hogy aztán idegenben méretes pofont kapjon mindhárom történelmi ellenlábastól... Végül a harmadik helyen zárt, és úgy tűnt, minden alap adott ahhoz, hogy ten Hag tovább építkezzen. Ám eddig a várt előrelépésnek nyoma sincs, sőt a „vörös ördögök” érzetre őrült tempóban tolatnak.
A Premier League 12. fordulójában a játékosvásárlásra az elmúlt 30 évben(!) alig több mint 30 millió fontot költő Luton Townt fogadta a csak ezen a nyáron több mint 200 milliót költő rekordbajnok. Méghozzá úgy, hogy legutóbbi öt tétmeccséből mind a két együttes hármat-hármat bukott el. Persze ezzel együtt sem lehetett kérdés, hogy a találkozó toronymagas esélyese a manchesteri alakulat. Mégiscsak a PL – még ha formán kívüli is – gigásza fogadta az idény előtt egyértelmű kiesőnek várt nagy-londoni kis csapatot. Ez azonban önmagában még nem jelentett megnyugvást a hazai drukkereknek, akik a helyi idő szerint 15 órakor (Magyarországon 16) kezdődő mérkőzés elé ismét jelentősnek ígért, Glazerek elleni megmozdulást terveztek...
Ennek a kezdőrúgás előtt szűk öt órával a szurkolók egyik kedvenc törzshelyének számító, a stadiontól légvonalban alig fél kilométerre lévő The Trafford Pub felé bandukolva azonban még kevés jele volt. A kívülről egy klasszikus 19. századi házat idéző kocsma a legtöbb útikönyv, blog és még néhány szaklap, mint például a brit FourFourTwo összeállításának ajánlása szerint is kihagyhatatlan turistalátványosság, ha valaki a futball miatt látogat Manchesterbe. Az ember eltéveszteni sem tudja, merre jár, ugyanis a bejárattal szemben lévő tűzfalon vörös-feketében a United címere és néhány játékos sziluettje látható. Az ajtótól jobbra pedig egy jó 160 centis Cristiano Ronaldo-fej „mosolyog” felénk. A helyet hasonlóan nagy becsben tartják a helyiek, mint a 100 méterre lévő The Bishop Blaize-t, ám míg utóbbi a sörei mellett a konyhájáról is híres, itt a hangyányit kellemesebb áron mért italoké a fő szerep.
Bent döbbenetesen nagy a tér. Barna és sötétbarna faberakások váltogatják egymást a pultok frontoldalán, középen persze egy óriási címerrel. Az asztalok tömör falapjai olyan nagyok, ha akarnám, sem tudnám megemelni vagy megborítani őket. A köréjük épített beülők kárpitja itt-ott néhol kissé kopottas, de nem lelakottságról, inkább rendszeres használatról árulkodó kopásnyomokról van szó. A falak idebent is néhol nyers vörös téglából vannak, másutt nagyjából 170-180 centiig a United hazai dresszét idéző vörösre pingáltak. A hazai sportpubokra jellemző sál- és mezgyűjtemény nincs, helyettük a klub meghatározó egyéniségeit ábrázoló fotók lógnak bekeretezve a falakról. Az egész hely próbál elegáns, de mégis sportos lenni. Egy pint sör, a mintegy hatdecis korsó három fontnál kezdődik. Akciósan a röviditalok egy része is ennyi melléjük. Néhány United-mezbe öltözött ember már most italozik, trécsel, de azért a hely ilyen korán még nincs tele.
Delet üt az óra, és ekkor már azért jóval nagyobb az élet, elfogytak a szabad helyek az asztaloknál és a pultoknál egyaránt, a bejáratnál pedig egyre nő a sor, pedig 11 óta már csak az jöhet be, aki 5 fontot leszurkol ezért (benn aztán négyet lefogyaszthat). A tömeg egyre oldottabb és hangosabb, zengnek a szurkolói dalok és a Citynek szánt froclik. Ez az én időm, néhány, még csak az első korsó elején járó angollal szóba elegyedni, mégis miként látják kedvenc csapatuk jelenét és jövőjét. A konklúzió jó 20 perc beszélgetés után vegyes: a Glazereknek menniük kell, de közel-keleti befektetőt nem akarnak a klub közelében látni – akkor már inkább mégis maradjanak az amerikaiak. Ten Hag nem rossz edző, de úgy fest, elvesztette az öltözőt, az előző idényben tündöklő Marcus Rashford formahanyatlása döbbenetes és megmagyarázhatatlan. Rá most egyébként is mérgesek, a Köbenhavn elleni felelőtlen piros lapja és az így 2–0-s előnyből elbukott Bajnokok Ligája-csoportmeccs miatt. A városi rivális Manchester City dominanciája már-már fojtogató, és csak még látványosabbá teszi azt, hogy a United klubvezetése mennyi rossz döntést hozott az elmúlt években. Arról azonban teljesen megoszlott a véleményük, ten Hag kirúgása vagy ki nem rúgása lenne a következő a rossz döntések sorában. Sokat emlegették Ferguson érájának kezdetét – a „főnök”, ahogy mind a mai napig hivatkoznak a skótra, az első négy szezonjából hármat is a top tízen kívül zárt, hat idény alatt kétszer volt második, a bajnoki címre pedig hét évig kellett várni az irányításával. Csakhogy a „világ azóta megváltozott”, hangzott el kissé klisésen. Ám az már egyáltalán nem klisé, hogy a Manchester Uniteddal, így pedig a klub szakembereivel kapcsolatos elvárások is megváltoztak: amikor Ferguson leült a kispadra, a csapatnak mindössze hét bajnoki címe volt, s a legutóbbit is majd húsz éve nyerte, ráadásul a hetvenes években a másodosztályt is megjárta.
Búcsúzóul – a lehetőségekhez mérten – jó meccset és meccsélményt kívánunk egymásnak. Az óra mutatója vészesen közeledik az egyes felé, a terv pedig az volt, hogy ekkor már a stadion körül korzózzak. Ebből aztán kevés valósult meg... Talán a bejelentett demonstráció az oka, de a rengeteg steward és rendőr között már kinn is megannyi kordonba botlik az ember, az Old Trafford körbejárhatatlan. Biztosabbnak tűnik hát célzottan azt a kapucsoportot keresni, amely a jegyemen lévő szektorba is vezet.
A csalódottság jeleként értelmezhető az is, hogy a jegyek másodpiacán nemegyszer eredeti áron botlani a meccsbelépőkbe – kezdés előtt másfél órával pedig már bőven az alatt is. Ilyen szempontból óriási a kontraszt a 40 mérfölddel odébb – vonattal viszont alig több mint 35 percnyire – fekvő Liverpoolhoz és az Anfield Roadhoz képest, ahol Szoboszlai Dominikék meccseire átlagosan három-ötszörös áron lehet bejutni, ha valaki nem volt elég szerencsés és ügyes ahhoz, hogy az idény előtti „jegysorsoláson” belépőhöz jusson. Ezzel együtt a látványra nem lehet panaszkodni, „az Álmok Színháza” a maga 74 ezer ülőhelyével lényegében megtelt kezdésre. Ha akadt is egy-két üres szék a felsőbb szektorokban, ezt a büféknél kígyózó sorokkal simán meg lehetett magyarázni. Vagyis a Premier League varázsa ránézésre most is, egy a hazaiak szempontjából ennyire hullámzó, válságos időszakban is működött.
Már csak az volt a kérdés, a United varázsa is működni fog-e majd a Luton ellen...
A kezdés mindenesetre biztató volt, Rasmus Höjlund közeli ziccerénél kellett bravúrt bemutatnia Thomas Kaminskinak, majd Scott McTominay fejese és Alejandro Garnacho lövése is fölészállt – utóbbi a hajrában egy ziccert is elügyetlenkedett.
A túloldalon André Onanának is volt azért dolga, a 36. percben Carlton Morris fejesét kellett kisimogatnia a bal alsóból, így gól nélkül fordulhattak a felek.
Egyórányi játékhoz érve aztán megtört a jég: Victor Lindelöf találatával megszerezte a vezetést a rekordbajnok (1–0).
A 70. percben Marcus Rashford nagy lehetőségénél védett hatalmasat Kaminski, majd McTominay fejesénél is a hajrá kezdetén, így újabb gól nem esett – de a MU azért csak megszerezte idénybeli hetedik bajnoki sikerét.
A Luton egy hete percekre volt attól, hogy megverje a Liverpoolt, ezúttal a győzelemre nem volt esélye, de így is megdolgoztatta a rekordbajnokot, és a hazai szurkolók idegrendszerét. Nem véletlen, hogy a vendégdrukkerek percekkel a lefújás után is hangosan éltették övéiket.
A nap korai találkozóján megint a végén jött a dráma, és újabb szívfájdító vereséget szenvedett a nem is olyan rég még éllovas Tottenham.
Amely az Arsenal sikere után már csak a harmadik helyen áll, és a Liverpool is előzhet, ha megnyeri a 12. fordulóbeli meccsét...
Kerkez Milos együttese, a Bournemouth a magyar válogatott bal oldali mindenese nélkül 2–0-ra legyőzte Dominic Solanke duplájával a BL-szereplő Newcastle-t.
Manchester United–Luton Town 1–0 (Lindelöf 59.)
A többi pályán
Wolverhampton–Tottenham 2–1 (Sarabia 91., Lemina 97., ill. B. Johnson 3.)
Arsenal–Burnley 3–1 (Trossard 45 + 1., Saliba 57., Zincsenko 74., ill. Brownhill 54.)
Crystal Palace–Everton 2–3 (Eze 5. – 11-esből, Édouard 74., ill. Mikolenko 1., Doucouré 49., Gueye 86.)
Bournemouth–Newcastle United 2–0 (Solanke 60., 73.)
Az élmezőny állása: 1. Manchester City 27 pont/11 meccs (28–8), 2. Arsenal 27 (26–10), 3. Tottenham 26 (24–15), 4. Liverpool 24/11 (24–10), 5. Aston Villa 22/11 (26–16), 6. Manchester United 21 (13–16)
(Borítókép: Matthew Peters / Manchester United / Getty Images)