Index Vakbarát Hírportál

Rossi: A szurkolók ünnepelni jönnek vasárnap, győzelemmel hálálnánk meg a buzdításukat

2023. november 18., szombat 15:03

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szombaton kora délután Telkiben megtartotta a Montenegró elleni Eb-selejtezős zárómérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen többek között azt is elmondta, hogy három-négy cserével készül a Bulgária elleni kezdőcsapathoz képest, illetve hogy szép eredménnyel szeretné megtartani a szurkolók remek hangulatát.

Néhány félreértés tisztázása

„Jó napot!” – köszönt be Marco Rossi magyarul a sajtótájékoztatón, majd a kérdések előtt még olaszul szeretett volna néhány gondolatot megosztani az újságírókkal:

„A Bulgária ellen megvívott mérkőzésünk után nem volt fordító, nem az anyanyelvemen szólalhattam meg, angolul kicsit félrement a mondanivalóm üzenete. Egyébként is távol áll tőlem, hogy bárkinek megítéljem a viselkedését. De azért érzékeltem én is, hogy egyes emberek azt kívánják, hogy »leégjünk« a mérkőzésen. Én nem írom elő senkinek, hogy mit csináljon, mindenki szabadon gondolhat bármit, amit szeretne. Számomra belefér, hogy valaki nem szurkol a válogatottnak. Szerintem azért ugyanakkor az másfajta attitűd, amikor valaki direkt a válogatott ellen szurkol, ennyit szerettem volna elmondani. A másik téma: a montenegrói válogatottra azt szót használtam, hogy agresszív, ami szerintem pozitív tulajdonság, mert nem hagy az ellenfélnek lehetőséget kibontakozni, keményen játszik. Ebből úgy jött le a fordítás után, mintha én nem tisztelném az ellenfelet, becsmérelném, holott én pozitív jelzőként használtam. Mi soha nem léptünk pályára úgy, hogy ne tiszteltük volna az ellenfelet” – szögezte le a sajtótájékoztatója elején a magyar kapitány.

A szurkolók ünnepelni szeretnék a kijutást, ezt győzelemmel lehetne a legjobban, mi ezt kívánjuk nekik

Újságírói kérdésre egyetértett azzal, hogy felszabadultabb meccsre van kilátás az Eb-szereplés biztosításával.

A bulgáriai kijutás és a tabella állása felszabadulttá teszi az embert, de ahogy a felkészülési mérkőzések előtt is kiemelem, a válogatottban nincsenek barátságos találkozók. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy telt ház előtt játszunk, olyan szurkolók előtt, akik ünnepelni szeretnék a kijutást, ezt győzelemmel lehetne legjobban, mi ezt kívánjuk a szurkolóinknak

– felelte Rossi.

Ahogyan arról bővebb cikkben értekeztünk, ha a válogatott nem kap ki Montenegrótól, akkor megvan a csoportelsőség, amivel pedig (legalább) a második kalap is az Eb-sorsoláson. Továbbá megmaradna az idei veretlenség is, 1976 után először zárhatnánk így egy teljes naptári évet. 

„Az elért számok mind olyanok, amelyek miatt a srácok munkáját el kell ismerni, ezt én meg is tettem a személyes beszélgetéseken. A legutóbbi két meccsen azért voltak döcögősebb időszakok, de szerencsére a végére a nagy történet kikerekedett. Mindig az aktuális mérkőzésre koncentrálunk, minden meccs meghatározhatja a stáb jövőjét is. Gondoljanak bele: ha kikaptunk volna Bulgáriában, és holnap meg kéne feszülni az ikszért, és, ne adj’ isten, azt is elveszítjük, két negatív teljesítmény teljesen átírhatta volna a történetünket. Szeretnénk fejlődni, van, hogy a fejlődés látszik is, de azért ismerjétek el, hogy az elmúlt időszakban egyszer sem beszéltem arról, kik hiányoznak, nehogy azt higgyétek, hogy kifogásokat keresek. Nagyon jó lenne, ha csoportelsők lennénk, mert akkor második kalapba kerülnénk” – válaszolta a kapitány.

Arról is faggatták, mit jelent számára az, hogy telt ház előtt rendezik meg a Montenegró elleni meccset, amelyen már az első perctől ünnepelnek a szurkolók, és a végeredménytől függetlenül valószínűleg ez végig meg is marad.

„Tudom, hogy ünnepre számíthatok, ez indokolt is, hiszen sikerült teljesíteni egy nagyon nagy célkitűzésünket. Nagyon megható pillanat lesz ez nekem, az ember életében nem sűrűn fordul elő, ezért a srácokkal utolsó nagy mérkőzésre, méltó zárásra készülünk. Gyakran mondtam a srácoknak, hogy van egy fő ok, ami miatt nagyon jól kell befejezni a selejtezősorozatot, ez pedig a szurkolói támogatás megtartása, ennek ugyanis nagyon nagy szerepe van a csapat fejlődésében. A szurkolóknak köszönhetjük ezt a lehetőséget, és fenn kell tartani ezt a légkört a csapat körül, ezért nem szabad elrontani, hogy ne változzon meg a csapathoz való hozzáállásuk” – hangsúlyozta az olasz szakember. 

A vb a nagy álom

A magyar válogatott történetében 44 éven át hiába vártunk az újabb Eb-szereplésre (és 30 éve bármilyen nagy tornára), ehhez képest a mostani generáció már úgy nő fel, hogy a csapat rendre (egymás után harmadszor) is kijut a kontinensviadalra. Rossinak azonban van még egy ennél is magasabb célkitűzése.

„Ennek és a következő nemzedékeknek a leghatásosabb üzenet az lenne, ha Magyarország egy vb-n is részt venne, hiszen 1986 óta nem volt ilyen. Ez lenne a legfontosabb célunk, ez lenne a legnagyobb üzenet, hogy történt egy változás a magyar futballban. Ez azért még messze van. Egyelőre itt az Eb, a magyar válogatott történetében az ötödik, sorozatban pedig a harmadik Csányi Sándor elnöklése alatt. A belém vetett bizalmáért különösen hálás vagyok, pedig voltak időszakok, amikor nem teljesítettünk annyira jól. Látom a gyerekeken, hogy mennyire lelkesednek a válogatottért, ami nagyon fontos. Kívánom, hogy az ő soraikból ki tudjuk választani a majdani bajnokokat” – emelte ki Rossi.

Három-négy változás várható a kezdőcsapatban

Az Index arra is kíváncsi volt, mennyire lesz felforgatott a kezdőcsapat, mennyi játékos juthat szóhoz azok közül, akiknek eddig kevesebb lehetőségük volt – vagy a legerősebb tizenegyet küldi pályára mindenképpen.

Úgy gondolom, hogy legalább három játékosváltozás lesz a legutóbbi kezdőhöz képest. Kerkez Milos az eltiltása miatt nem játszhat, ezenkívül még két-három váltáson gondolkodom, így három-négy helyen lehet más a kezdő. Ennek oka az is, hogy Montenegró ellen máshogy kell hozzáállni a meccshez, ezen túl pedig, hogy más karakterekre is szükségünk van ezen a mérkőzésen az ellenfél stílusa miatt

– zárta mondandóját Marco Rossi.

A játékosok részéről ezúttal Balogh Botond állt a sajtó rendelkezésére. Elmondása szerint kemény mérkőzésre készül, mert nehéz ellenféllel játszunk, amely maximális erőbedobással küzd, de ez igaz a mieinkre is.

„Hogy szerepet kapok-e, az nem az én döntésem, hanem a mesteré, én készen állok, ha erre sor kerül. A hangulattal eddig sem volt gond a válogatottnál, itt mindig jó, viszont most már nem a kijutással, hanem a holnapi meccsel foglalkozunk” – mondta Balogh Botond.

Kétélű fegyver, hogy a magyaroknak már biztos az Eb-részvétele

A montenegrói válogatottat tíz sajtós honfitárs kísérte el Budapestre, a sajtótájékoztatón – amelyet a vasárnapi találkozó helyszínén, a Puskás Arénában rendeztek – a vendégcsapatot Miodrag Radulovics szövetségi kapitány mellett az Atlético Madrid rutinos légiósa, Sztefan Szavics képviselte.

Sztefan szerint esetükben „kétélű fegyver”, hogy vasárnapi ellenfelüknek, a Puskás Arénában házigazdaként pályára lépő magyaroknak már biztosított az Európa-bajnoki szereplése, míg Radulovics azt emelte ki a csoportkör zárása előtt, hogy kicsit fáradtan, ám annál nagyobb önbizalommal és motivációval érkeztek Budapestre, ahol a három pont megszerzéséért lépnek pályára.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 9939
    Csoportelsőként a második kalapba kapunk besorolást
  • 2933
    Csoportelsők leszünk, valami csoda folytán pedig még az első kalap is összejön
  • 1690
    Elbukjuk az elsőséget, és a harmadik kalapba kerülünk
  • 895
    Nem csupán csoportmásodikak leszünk, még a negyedik kalapba is csúszunk

Európa-bajnoki selejtezők, program

November 19., vasárnap
15.00: Magyarország–Montenegró
15.00: Szerbia–Bulgária

Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 9939
    Csoportelsőként a második kalapba kapunk besorolást
  • 2933
    Csoportelsők leszünk, valami csoda folytán pedig még az első kalap is összejön
  • 1690
    Elbukjuk az elsőséget, és a harmadik kalapba kerülünk
  • 895
    Nem csupán csoportmásodikak leszünk, még a negyedik kalapba is csúszunk
A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 7 4 3 13–6  7 15
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7  6 13
3. Montenegró 7 3 2 2  8–8 0 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 7 3 4  5–12 –7   3

(Borítókép:  Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a másnapi Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt a telki edzőközpontban 2023. november 18-án. Fotó:  Lakatos Péter / MTI)

Rovatok