Index Vakbarát Hírportál

Bolla Bendegúzék megtréfálták Mourinhóékat, tavasszal az Ekl-ben folytathatják

2023. november 30., csütörtök 23:58

A 14-szeres magyar válogatott Bolla Bendegúz kezdőként kapott bizonyítási lehetőséget a Servette FC-ben a José Mourinho vezette AS Roma elleni Európa-liga-mérkőzésen. Csapata bravúros döntetlent ért el az olaszokkal szemben, így pedig nehéz helyzetből felállva kiharcolta, hogy legalább a Konferencia-ligában folytathatja majd tavasszal a nemzetközi kupaküzdelmeket.

A találkozó 21. percében Romelu Lukaku találatával az előző idény döntőse szerzett vezetést. A vendégcsapat azonban hiába birtokolta jóval többet a labdát a Servette-nél, az első játékrészben még csak újabb kaput eltaláló kísérletet sem tudott összehozni.

A második játékrész elején – a játék képe alapján egyáltalán nem érdemtelenül – Chris Bedia góljával egyenlített a svájci együttes, amely a hajrában megőrizte az 1–1-es állást, ezzel nemcsak megtréfálta a jóval esélyesebb olaszokat, de a Konferencia-liga szereplést érő harmadik helyért folytatott csata szempontjából kulcsfontosságú pontot is szerzett.

A csoport másik meccsén a Sheriff Tiraspol ugyanis fordulatos összecsapáson 3–2-re kikapott a Slavia Prahától, ezzel eldőlt, hogy a moldáv együttes biztosan a kvartett utolsó, azaz negyedik pozíciójában zár, Bolláék pedig tavasszal az Ekl legjobb 32 együttese között folytatják majd.

A Servette–Roma-mérkőzésen egyébként a 68. percig volt pályán a 24 éves magyar védő.

A játéknap további eredményeiről, valamint a Szoboszlai Dominikot ezúttal pihentető Liverpool LASK Linz elleni fölényes sikeréről itt olvashat!

LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
G csoport

Servette FC (svájci)–AS Roma (olasz) 1–1 (0–1)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Slavia Praha (cseh) 2–3 (1–1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Slavia Praha 12 pont, 2. (és továbbjutott) AS Roma 10, 3. Servette 5, 4. Sheriff Tiraspol 1

Rovatok