Index Vakbarát Hírportál

El: Szoboszlai Dominik nélkül nyert, csoportelsőként tizenhat között a Liverpool

2023. november 30., csütörtök 22:56

A Liverpool rendkívül magabiztos teljesítménnyel 4–0-ra verte a LASK Linz együttesét az Európa-konferencialiga csoportkörének 5. fordulójában. A vörösöknél ezúttal nem jutott szóhoz Szoboszlai Dominik, remekelt viszont Cody Gakpo és Mohamed Szalah is.

Kötelező győzelem várt a Liverpoolra hazai pályán a LASK Linz ellen, igaz ez még akkor is, ha Jürgen Klopp tartotta magát idei szokásához, és a második számú európai kupasorozatban alaposan felforgatott kezdőcsapatot küldött harcba. Miként az elmúlt négy fordulóban, úgy ezúttal is a kispadon kezdett az angoloknál Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott középpályása a bajnokságban kirobbanthatatlan a kezdő tizenegyből, az El-ben azonban a rotáció másik végén áll: mindössze 86 percnyi játéklehetőség jutott neki az első négy körben.

A vörösöknek mindössze egy pont kellett ahhoz, hogy matematikailag is biztossá tegyék a már jó egy hónapja is biztosnak tűnő továbbjutásukat. Ugyan a Toulouse két hete megtréfálta a tartalékos Poolt Franciaországban, a lila-fehérek és a mostani osztrák rivális között zongorázni lehet a különbséget: rögtön-rögvest például a keretértéket tekintve, amelyben háromszor jobban állnak a Garonne-partiak. Egy szó mint száz, az előzetes várakozások alapján a bravúrnál is több lett volna, ha a LASK egyáltalán pontot tud csenni az Anfielden, nemhogy győzni.

A 19-szeres angol bajnok hamar bizonyította is, ki az úr a háznál, Joe Gomez jobbról érkező beadását a mélységből érkező Luis Díaz bólintotta látványos mozdulattal a bal felső sarokba (1–0gólvideó itt).

A 15. percben már 2–0 állt az Anfield ikonikus eredményjelzőin, a kisebb meglepetésre kezdőbe került Mohamed Szalah jobb lábbal, egészen finom bokamozdulattal emelte a hosszún érkező Cody Gakpo elé a labdát, akinek két méterről már csak az üresen maradt kapuba kellett belsőznie (2–0gólvideó itt).

A folytatásban sem vett vissza a Pool, ám a helyzetkihasználása jelentősen visszaesett, végül egy félidő alatt tíz gólszerzési kísérletig jutott a hazai csapat, de a szünetig újabb gólt már nem tudott szerezni. A LASK hiába próbálkozott kontrázni, sokszor a támadóharmadik sem jutottak el az osztrákok, köszönhetően a rendkívül pontatlan passzjátékuknak. Beszédes, hogy 45 perc alatt mindössze egy lövésig jutott a csapat, még a 6. percben Moses Usor próbálkozása vágódott le az egyik hazai védőről.

Fordulás után gyorsan növelte előnyét a Liverpool, a kapujából kivetődő Tobias Lawal Gakpót buktatta a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Szalah vágta nagy erővel a bal alsóba, úgy, hogy az osztrák kapus mozdulni sem tudott a lövésre (3–0).

Minden mindegy alapon kitámadott az osztrák csapat, amely a játékrész derekán nemhogy kaput eltaláló lövésig is eljutott, de konkrét bravúrra késztette Caoimhin Kelleher kapust. A szépítés azonban ebből sem jött össze...

A hajrában Gakpo másodszor is beköszönt, ezzel kialakítva a 4–0-s végeredményt.

A találkozón ezúttal csereként sem lépett pályára Szoboszlai Dominik – liverpooli pályafutása alatt mindössze másodszor fordult elő vele, hogy a kispadról nézett végig egy meccset. Ezúttal is az Európa-ligában.

A Liverpool győzelmével biztosította a csoportelsőségét, a második helyen álló, öt forduló után nyolcpontos Toulouse, és ötpontos Union Saint-Gilloise előtt. Utóbbi két együttes 0–0-s döntetlent játszott egymással a kvartett másik mai mérkőzésén.

LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
E csoport
Liverpool (angol)–LASK Linz (osztrák) 4–0 (L. Díaz 12., Gakpo 15., 92., Szalah 51. – 11-esből)
Toulouse (francia)–Royale Union Saint-Gilloise (belga) 0–0     
Az állás: 1. (és továbbjutott) Liverpool FC 12 pont, 2. Toulouse 8, 3. Royale Union Saint-Gilloise 5, 4. LASK Linz 3

A csoport
SC Freiburg (német)–Olimpiakosz (görög) 5–0(4–0)
Topolya SC (szerbiai)–West Ham United (angol) 0–1 (0–0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Freiburg 12 pont (17-5), 2. (és továbbjutott) West Ham United 12 (8-4), 3. Olimpiakosz 4, 4. Topolya 1

B csoport
Olympique Marseille (francia)-AFC Ajax (holland) 4–3 (2–2)
AEK Athén (görög)-Brighton (angol) 0–1 (0–0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Olympique Marseille 11 pont, 2. (és továbbjutott) Brighton 10, 3. AEK Athén 4, 4. AFC Ajax 2

C csoport
Rangers FC (skót)–Arisz Limasszol (ciprusi) 1–1 (0–1)
Sparta Praha (cseh)–Real Betis (spanyol) 1–0 (0–0)
Az állás: 1. Real Betis 9 pont, 2. Rangers FC 8, 3. Sparta Praha 7, 4. Arisz Limasszol 4

D csoport
Atalanta (olasz)–Sporting CP (portugál) 1–1 (1–0)
Sturm Graz (osztrák)–Raków Czestochowa (lengyel) 0–1 (0–0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Atalanta 11 pont, 2. (és továbbjutott) Sporting CP 8, 3. Sturm Graz 4 (4-6), 4. Raków 4 (3-6)


F csoport
Villarreal (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 3–2 (2–0)
Makkabi Haifa (izraeli)–Stade Rennes (francia) 0–3 (0–1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Stade Rennes 12 pont, 2. (és továbbjutott) Villarreal 9, 3. Panathinaikosz 4, 4. Makkabi Haifa 1

G csoport
Servette FC (svájci)–AS Roma (olasz) 1–1(0–1)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Slavia Praha (cseh) 2–3 (1–1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Slavia Praha 12 pont, 2. (és továbbjutott) AS Roma 10, 3. Servette 5, 4. Sheriff Tiraspol 1

H csoport
Molde FK (norvég)–Qarabag FK (azeri) 2–2 (0–1)
BK Häcken (svéd)–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (0–1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayer Leverkusen 15 pont, 2. Molde FK 7 (11-79, 3. Qarabag FK 7 (5-8), 4. BK Häcken 0

(Az eredménysor forrása: MTI)

(Borítókép: Luis Díaz ünnepli a liverpooli vezetőtalálat megszerzését. Fotó: Getty Images)
  

Rovatok