Index Vakbarát Hírportál

Németországgal egy csoportban a magyar válogatott az Eb-n

2023. december 2., szombat 17:44 | aznap frissítve

Szombaton kora este Hamburgban kisorsolták a jövő évi labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének beosztását. A magyar válogatott a 2. kalapból várta a sorsolást, végül a rendező Németország mellett Skócia és Svájc került megegyező kvartettbe Marco Rossi csapatával. A válogatott első mérkőzését Kölnben, Svájc ellen játssza, majd Stuttgartban folytatja szereplését, ahol előbb Németországgal meccsel, végül Skócia ellen zárja a csoportkört.

A jövő nyári kontinenstorna egyik helyszínén, Hamburgban tartották az Európa-bajnokság csoportkörének sorsolását. Az esemény 18 órakor vette kezdetét. A helyszínen tartózkodott Marco Rossi szövetségi kapitány is, akinek irányításával immár sorozatban második alkalommal kvalifikált a válogatott a kontinenstornára – ezúttal veretlenül, csoportelsőként. 

Az olasz labdarúgás legendája, Gianluigi Buffon kezeiben érkezett a trófea a színpadra. A visszavonult olasz hálóőrt további kilenc legendás labdarúgó követte, többek között a 2004-ben Európa-bajnok görög válogatott gólvágója, Angelosz Hárisztéasz. A hivatalos mérkőzéslabdát a spanyolok egyik világbajnoka és Eb-győztese, David Silva hozta a színpadra. 

Buffon először Spanyolországot húzta ki az első kalapból, majd az is kiderült, hogy a spanyolok a B csoportba kerültek. Az angol válogatott a C jelű kvartettbe, a franciák a D jelű négyesbe, míg Belgium az E, Portugália pedig az F csoportba került. 

A második kalapból rögtön Magyarországot húzták ki, így válogatottunk az A csoportba került, Németország mellé.

A folytatásban a harmadik kalapból Skóciát húzták az A csoportba – eldőlt az is, hogy az Eb nyitómérkőzése a német–skót összecsapás lesz Münchenben –, a negyedikből pedig Svájc.

így kialakult a teljes A csoport: Németország, Magyarország, Skócia, Svájc.

A folytatásban Olaszországot húzták a spanyolok és a horvátok csoportjába – a negyedik fél Albánia –, míg a magyarokkal azonos Eb-selejtezős csoportból továbbjutott Szerbia az angol válogatott fémjelezte kvartettbe került, Dánia és Szlovénia mellé. Ezzel pedig kialakult a jövő nyári Európa-bajnokság végleges csoportbeosztása. 

A 2024-es Európa-bajnokság csoportjainak beosztása: 

Kik juthatnak ki a pótselejtezőn? 

Ön szerint hogyan teljesít a magyar válogatott az A csoportban?

  • 21067
    Nem nyeri meg a csoportot, de magabiztosan továbbjut a második helyen!
  • 10490
    Nem végez az első két csapat között, de harmadik helyen továbbjut!
  • 7206
    Bravúros teljesítménnyel csoportelsőként végez!
  • 3232
    Harmadikként végez, és nem jut tovább a nyolcaddöntőbe!
  • 2551
    Csoportutolsóként esik ki a tornáról!

Mikor és hol játszik a válogatott? 

A csoportbeosztás sorsolásának végeztével az is kiderült, hogy mikor és hol játssza mérkőzéseit a magyar válogatott. Marco Rossi csapatának első mérkőzése Svájc ellen lesz június 15-én Kölnben, a házigazda német válogatott ellen június 19-én, Stuttgartban játszik a magyar csapat, majd a csoportkör zárásaként június 23-án Stuttgartban Skócia lesz az ellenfél. 

Az A csoport teljes programja:

1. forduló
június 14., München: Németország–Skócia
június 15., Köln: Magyarország–Svájc

2. forduló
június 19., Köln: Skócia–Svájc
június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország

3. forduló
június 23., Frankfurt: Svájc–Németország
június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország

Hétfőtől igényelhetnek belépőket a magyar szurkolók

A Magyar Labdarúgó-szövetség keddi tájékoztatása szerint az Európa-bajnokság mérkőzéseire szóló belépőkre hétfőtől adhatják le igényüket a magyar szurkolók. A szövetség figyelmeztetett, hogy kizárólag az UEFA hivatalos honlapján keresztül vásároljanak jegyeket a szurkolók, más platformokon könnyedén csalás áldozatai lehetnek.

A december 4. és 12. közötti jegyigénylési időszak után az európai szövetség sorsolással dönti el, kik azok a szerencsések, akik belépőket vásárolhatnak a mérkőzésekre. Mivel a magyar válogatott résztvevő az Európa-bajnokságon, így a magyar szurkolók nagyobb számban igényelhetnek belépőket. Minden további fontos részlet alább.

A torna díjalapja 331 millió euró lesz

A Hamburgban bejelentett díjazás alapján a végső győztes 28,25 milliót vihet haza, amennyiben valamennyi csoportmérkőzésén diadalmaskodik. A kijutott válogatottak – így a magyar is – már a részvételért 9,25 millió eurót kapnak, a csoportmérkőzéseken a győzelemért további egymillió, döntetlenért pedig 500 ezer euró jár.

A nyolcaddöntő résztvevői további 1,5 millió eurót, a negyeddöntőbe jutott csapatok pedig újabb 2,5 milliót kapnak. A legjobb négy közé jutást 4 millió euróval honorálják, a finálé vesztese 5 millió euróval vigasztalódhat, míg az Európa-bajnok jutalma a serleg mellett további 8 millió.

A 2024-es Európa bajnokságot június 14. és július 14. között Németország tíz városában rendezik.

Rovatok