Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik Liverpoolja és a fél PL most szállhat ki az aranycsatából

2024. január 12., péntek 13:37

Szombaton kezdetét veszi a február 11-ig tartó Afrikai Nemzetek Kupája, amely egyrészt arról hivatott dönteni, hogy aktuálisan melyik gárda a legjobb a kontinensen, másrészt viszont alaposan beleszólhat a világ legerősebb futballbajnokságának alakulásába. Különösen igaz utóbbi erőviszonyainak kilengésére, ha hozzávesszük még azt is, hogy péntektől február 10-ig Ázsiában is kontinensviadalt rendeznek.

A jelzett időszakban négy fordulót rendeznek a Premier League-ben, de még csak nem is ez az igazán nehéz a helyzetben, hanem a többletterhelés okozta kizsigerelés pár sztár esetében. A két sorozat a legrosszabbul épp a bajnokságot vezető Liverpoolt, valamint a hat pont lemaradással ötödik Tottenhamet érinti, de a 15. helyen a bennmaradásért küzdő Nottingham Forestnél sem lehetnek felhőtlenül boldogok a szurkolók.

De haladjunk sorjában.

Rendkívül nehéz helyzetben Jürgen Klopp és a Liverpool

A 20 meccs alatt 45 pontot szerző együttes hárommal előzi meg az Aston Villát, és öttel az eggyel kevesebb találkozót játszó Manchester Cityt, valamint a Mersey-parti együtteshez hasonlóan húsz fellépést letudó Arsenalt.

A bajnoki helyzet alapjáraton tehát nem rossz, de a következő hetek kulcsfontosságúak lesznek a „vörösök” számára.

A gárda legnagyobb sztárja, az idényben 18 gólt szerző, kilencet pedig előkészítő Mohamed Szalah ugyanis a legutóbb döntőző Egyiptomot erősítheti csak a következő időszakban, míg Vataru Endo Japánnal vesz részt az Ázsia-kupán.

Előbbi hiánya már önmagában masszív érvágás, amihez viszont még jönnek a sérülések is. A múlt héten az évadban két gól mellett ugyancsak kilencet előkészítő Trent Alexander-Arnold is kidőlt, január elsején Szoboszlai Dominik (4+3) szenvedett kisebb combsérülést. Ez pedig rögvest azt jelenti, hogy a három legfoglalkoztatottabb játékos (Szalah, TAA, Szoboszlai) egyaránt kiesett Jürgen Klopp csapatából hosszabb-rövidebb időre.

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a kezdő balhátvédek közül Andrew Robertson még októberben sérült meg súlyosan, Konsztantinosz Cimikasz pedig karácsony előtt dőlt ki hónapokra, akkor aligha lehet felhőtlen a német menedzser hangulata. 

Bajba kerülhet a Tottenham, de a Chelsea-nél és a Manchester Unitednél sem tökéletes a helyzet

Az idény előtt klublegendáját, Harry Kane-t (Bayern München) elveszítő Spursszel szemben nem voltak túl magasak az elvárások, ehhez képest úgy köszöntött be a november, hogy 10 fordulót követően nyolc győzelemmel és két döntetlennel első helyen áll a Premier League-ben. Hogy aztán a remekül rajtoló James Maddison kiválása után a következő öt meccsen csupán egy pontot kaparjon össze – a Manchester City otthonában a 90. percben mentette 3–3-ra a meccset –, hirtelen már csak az ötödik volt az együttes.

Azóta viszont újra formába lendültek a londoniak, a legutóbbi öt meccsből négyet is megnyertek, és egy pontra megközelítették városi riválisukat, az Arsenalt.

A jó hír, hogy Maddison hamarosan újra játszhat, a rossz, hogy a 12 góljával és 17 kanadai pontjával is klubelső Szon Hung Min a dél-koreaiak sikereiért küzdhet a következő időszakban, miközben a két kezdő szűrő, Pepe Matar Sarr (Szenegál), Yves Bissouma (Mali) az ANK-n vesz részt, a világbajnok védő, Cristian Romero pedig sérült. 

A Manchester Uniteddel szemben a tavalyi harmadik hely és a nyári erősítések (André Onana, Rasmus Höjlund, Mason Mount) után érthetően magasak lettek az elvárások, és ebből „sikerült” egy totális BL-kudarcot – utolsó hely a Bayern München, Köbenhavn, Galatasaray mögött –, valamint egy bajnoki nyolcadik helyet felmutatni eddig…

Hogy a helyzet ne legyen könnyebb, az együttes kezdő kapusa André Onana (Kamerun), valamint Szofian Amrabat (Marokkó) is megy az ANK-ra – bár utóbbi kiegészítőember –, a két legtöbbet játszó hátvéd, Victor Lindelöf és Harry Maguire pedig sérült.

Persze a „vörös ördögök” még istenesen is állnak, ha a Chelsea-t vesszük összehasonlításul, itt ugyanis hiába költik el a világ minden pénzét, sehogyan sem mozdul előre a gárda, amely csak a tizedik helyen szerénykedik. Azt nem lehet mondani, hogy Nicolas Jackson maradéktalanul beváltotta volna eddig a reményeket, de a Villarrealtól 37 millió euróért megszerzett 22 éves csatár nyolc találatával legalább holtversenyben első a csapaton belül. Egy darabig viszont nem növeli ezt a termést, mivel a szenegáli nemzeti együttesnél van jelenése.

Szerencsésebb helyzetben lévő kihívók és a legyőzhetetlennek látszó birodalom

Hozzájuk képest az Arsenal teljesen jó helyzetben van, hiszen Mohamed el-Neni (Egyiptom) hiánya annyira nem nagy érvágás, viszont a sérüléséből lábadozó és védekezésben finoman szólva sem kiemelkedő Olekszandr Zincsenko kényszerpótlása Tomijaszu Takehiro (Japán) lehetne a védelem bal oldalán, ha nem utazna az Ázsia-kupára.

Az idény legkellemesebb színfoltjaként ragyogó Aston Villánál sem panaszkodhatnak, Bertrand Traoré Burkina Fasóval vesz részt az ANK-n, de egyrészt Moussa Diaby előtte van a csapaton belül a jobbszélsők rangsorában, ahol a sérülését követően hamarosan visszatérő Emiliano Buendía is megelőzheti. 

És még a birminghamiekhez képest is parádés a Manchester City helyzete. Nagyon régóta tartja magát az a nézet, hogy egy 38 fordulós viaskodásban gyakorlatilag nincs ellenfele Josep Guardiola csapatának a keret (mélység, minőség, játékosok több poszton történő forgathatósága) előnyei miatt, és általában tavasszal állva is hagyja a kissé visszaeső riválisokat az együttes, nem véletlen az elmúlt hat idény öt bajnoki címe és csupán egy ezüstérme. Az „égszínkékek” megelőzéséhez tényleg csodaévre volt szükség (2020-ban a Liverpool 99 ponttal ért célba), de még ez sem feltétlenül elég (2019-ben a 97 pont „csak” a második helyre volt jó a 100 pontos City mögött, 2022-ben pedig a 92 ért ezüstérmet).

A világ legértékesebb keretével (1,29 milliárd euró) bíró együttesből az ANK-ra és az Ázsia-kupára sem megy senki, míg hosszú sérülése és 32 meccses kihagyása után visszatérhetett a pályára a világ legjobb irányítója, Kevin De Bruyne. Továbbá a december elején kiváló Jérémy Doku, illetve a hozzá hasonlóan tavaly az utolsó hónapban megsérült Erling Haaland is elkezdte az edzéseket, így hamarosan teljesen egészséges együttessel dolgozhat Guardiola. Pedig a City legnagyobb sztárja nélkül is hibátlanul jutott a BL legjobb 16 csapata közé, lett klubvilágbajnok, továbbá vesztett pontokat tekintve mindössze két pont a hátránya az éllovassal szemben. Nem véletlenül mondja az Opta szuperszámítógépe, hogy fél kézzel már fogja a PL-aranyat a címvédő. Ráadásul azóta még csak javult a helyzet.

A kétszeres BEK-győztes hat játékosát nélkülözi

A Nottingham Forest hat(!) játékosát is elveszíti az ANK miatt, Willy Boly, Serge Aurier és Ibrahim Sangaré az elefántcsontparti, Ola Aina a nigériai, Cheikhou Kouyaté és Moussa Niakhaté a szenegáli válogatottat erősítheti.

A Fulhamből Alex Iwobi és Calvin Bassey is a nigériai gárdában teljesít szolgálatot, Fodé Ballo-Touré pedig Szenegálba kapott behívót, a Brentfordból Yoane Wissa a Kongói DK, Frank Onyeka Nigéria, Szaman Goddosz pedig Irán válogatottjában szerepel a kontinensviadalokon.

A hatodik helyen álló West Ham United az öt legértékesebb futballistája közül az idényben már kilencgólos Mohammed Kudust (Ghána, 45 millió euró) és Najef Akerdet (Marokkó, 38 millió euró) lesz kénytelen nélkülözni a következő hetekben.

Végül ejtsünk szót a Brightonról, ahol a támadósor szenvedett el igencsak érzékeny csapásokat, a bal szélről Ansu Fati február közepéig kidőlt, az amúgy ugyancsak sérült Mitoma Kaoru a japán, Simon Adingra pedig az elefántcsontparti válogatottnál folytatja felépülését, miközben a jobb szélen Solly March is sérült, ahogyan a támadó Julio Enciso is kidőlt.

A lebonyolítás

No de térjünk ki kicsit cikkünk apropójára is, ha már…

Az Afrikai Nemzetek Kupáját az Európa-bajnoksággal (és a világbajnoksággal) ellentétben nem négyévente, hanem (általában) kétévente rendezik meg. Ismételjük, általában, merthogy 2013 óta tartják a páratlan években, 1968-tól 2012-ig a párosokban tartották, előtte pedig ahogyan jól jött ki (1957, 1959, 1962, 1963 és 1965 volt az első öt kiírás). Most abba ne menjünk bele, hogy a végső tornát a legutóbbihoz hasonlóan ezúttal is a következő év elején tartják meg, szóval valójában legutóbb és idén is páros évre esik.

Mindent egybevéve ez már a 34. ANK lesz, és immár 24 nemzeti együttes 52 meccsen keresztül viaskodik az aranyéremért, ahogyan az történik 2019-es bevezetése óta.

Az együtteseket hat darab négyes csoportba sorsolták, ahonnan az első kettő fixen a nyolcaddöntőbe kerül, a négy legjobb csoportharmadik adja ki a 16-os mezőnyt – ez tehát ismerős lehet, mivel az Európa-bajnokságon is ez a rendszer fut.

Az idei kiírásnak Elefántcsontpart ad otthont, amely az 1984-es viadal után már másodszor lehet házigazda. Az akkor még nyolccsapatos verseny nem hozott sikert, a csoport zárómeccsén a hozzá hasonlóan egy győzelemmel és egy vereséggel, 4–2-es gólkülönbséggel álló Kamerun Roger Millaás Bonaventure Djonkap találatával 2–0-ra nyert, majd lendületből az elődöntőt és a finálét is behúzta akkor már.

Átok ül a „fáraókon”?

Az eddigi 34 viadalt tekintve Egyiptom a rekordbajnok, a „fáraók” hétszer (1959-ben Egyesült Arab Köztársaság néven) értek fel a csúcsra, 2010 óta viszont nem jött össze az újabb siker, a legutóbbi három kiírásból kétszer is a fináléban maradtak alul.

Náluk is jóval régebb óta várják újabb elsőségüket a négy arannyal az örökranglista harmadik helyén álló ghánaiak, akik 1963 és 1982 között szerezték sikereiket (meg két ezüstöt), azóta viszont „csak” három vesztes finálét tudnak felmutatni.

Az örökranglista második helyére Kamerun kapaszkodott fel 2017-es bajnoki címével, ami már az ötödik lett, a trión kívül Nigéria (3), Elefántcsontpart, Algéria és a Kongói DK (Kongó-Kinshasa és Zaire néven) nyert legalább két aranyat.

Van még elsősége Etiópiának, Szudánnak, Kongónak, Marokkónak, a Dél-afrikai Köztársaságnak, Tunéziának és Szenegálnak, utóbbi együttes a címvédő. 

Visszatérők, lemaradók

A 2015-ös ANK óta először fordult elő, hogy nincs újonc a mezőnyben, visszatért viszont egy kihagyást követően a Kongói DK, a Dél-afrikai Köztársaság, Angola, Namíbia és Tanzánia, valamint a legutóbb 2015-ben résztvevő Zambia és a 2010 óta először ANK-szereplő Mozambik.

Nem sikerült viszont ezúttal kijutnia a legutóbbi viadalon részt vevő Szudán, Malawi, Gabon, Sierra Leone, Etiópia ötösnek.

A leginkább zöldfülű gárda Gambia, amely 2021-ben vett részt először, és jutott is rögtön negyeddöntőig, a legrutinosabb pedig Egyiptom, amely 26. ANK-jára készülhet – Elefántcsontpart 25-tel a második, Ghána 24-gyel a harmadik az örökranglistán.

Az esélyesek

A keretértékeket tekintve három gárda éri el a 300 millió eurós határt a transfermarkt.de-n, a vb-elődöntős Marokkó áll a legjobban (347,4), kicsivel megelőzve Nigériát (334,9) és a házigazda Elefántcsontpartot (334,58), de az átlagot tekintve máris a „szuper sasok” szárnyalnak az élre (13,4).

A hármason kívül a címvédő Szenegál képvisel még kiemelkedő játékerőt (274,4), Gháha (195,98) és Algéria (190,25) közelíti még a 200 milliós vonalat, Mohamed Szalah (65) egymaga közel annyit ér, mint rajta kívül a komplett egyiptomi keret (135,8) tokkal-vonóval.

Ezzel a 65 millióval a marokkói Asraf Hakimivel holtversenyben a második, a legértékesebb ANK-futballistának pedig a Napoli nigériai gólvágója, Victor Osimhen számít a maga 110 milliós adatával.

Ezekből nagyjából látható, hogy az A jelű négyes igencsak combosra sikerült Elefántcsontparttal és Nigériával, Egyiptom Ghánával küzdhet a csoportelsőségért, Szenegál Kamerunnal (140,35), Algéria legértékesebb ellenfele Burkina Faso (99,75) lesz, Marokkóé pedig a Kongói DK (110,05).

Az E csoport kicsit kilóg ebből a szempontból, itt az első kalapos Tunézia (63,2) csak második keretértéket tekintve Mali (137,80) mögött, Dél-Afrika (23,03) csak a vert mezőnyben, Namíbia (6,43) pedig konkrétan az utolsó.

Ha pedig már hoztuk az Opta szuperszámítógépét a PL-jósláshoz, említsük meg az ANK vonzatában is. A szimulációk 12,8 százalékában történik címvédés, ezzel együtt is Szenegál a legesélyesebb a győzelemre, nagy csatában megelőzve Elefántcsontpartot (12,1) és Marokkót (11,1). A nigériai együttes „csak” a hatodik helyre futott be, de mint látható az ábrán, rendkívül nagy a szórás – azaz itt majdnem minden előfordulhat.

És ön szerint ki lesz a befutó?

Melyik válogatott lesz Afrika bajnoka?

  • 157
    Marokkó
  • 150
    Egyiptom
  • 64
    Elefántcsontpart
  • 64
    Szenegál
  • 45
    Nigéria
  • 23
    más
  • 21
    Ghána
  • 17
    Algéria

Az Afrikai Nemzetek Kupája csoportbeosztása:

Minden ugyanúgy, a katari vb színhelyén

Az Ázsia-kupát péntektől február 10-ig Katarban rendezik, 24 csapat részvételével. Öt érintett város kilenc stadionjában zajlanak majd az összecsapások, a helyszíneket illetően döntően a 2022-es világbajnokságra alapozhatnak. A kontinensviadalon itt is 24 válogatott vesz részt, ez azonban a légiósokat illetően kevésbé van hatással az európai klubfutballra, mint az afrikai viadal. A lebonyolítás viszont megegyező az Eb-hez és az ANK-hoz.

A legutóbbi Ázsia-kupát az Egyesült Arab Emírségekben rendezték, és a döntőben Katar 3–1-re legyőzte Japánt, így először ülhetett fel a kontinens futballtrónjára. A katariakon kívül további nyolc nemzet zárt már aranyérmesként: az örökranglista első helyén álló japánokat (1992, 2000, 2004, 2011), a szaúdiak (1984, 1988, 1996) és az irániak (1968, 1972, 1976) követik három-három végső sikerrel, kettőig jutottak a dél-koreaiak (1956, 1960), egyig az izraeliek (1964), a kuvaitiak (1980), az ausztrálok (2015) és az irakiak (2007).

Az Opta a rekordgyőztes újabb sikerét várjat itt.

Az Ázsia-kupa csoportbeosztása:

(Borítókép: John Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Rovatok