Index Vakbarát Hírportál

Jürgen Klopp friss hírt adott Szoboszlai Dominik állapotáról

2024. január 19., péntek 17:08

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) éllovas Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp a Bournemouth elleni vasárnapi bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt Szoboszlai Dominik, valamint a többi sérült állapotáról. A szakember elmondta, hogy egyikük sem lép pályára a hétvégi mérkőzésen, de közülük azért néhányan már visszatérhetnek az  azt követő meccsre.

„Jól halad a felépülésük, de még nem állnak készen arra, hogy játsszanak. Mindannyian jó úton haladnak, és néhányan már a csapattal edzhetnek a jövő héten. A Bournemouth ellen még senki nem fog visszatérni, de a Fulham ellen már változhat a helyzet. Trent (Trent Alexander-Arnold), Dom (Szoboszlai Dominik) és Robbo (Andy Robertson) is közel áll a visszatéréshez, de a hétvégi meccsen még nem léphetnek pályára” – nyilatkozta Jürgen Klopp.

Igen hosszú a sérültek sora, a korábbi nyolc játékos mellett tegnap a Pool egyik alapembere, az egyiptomi Mohamed Szalah is kidőlt, aki combizomfájdalmakra panaszkodott, majd cserét kért az Afrikai Nemzetek Kupáján, de egyelőre nincs pontos diagnózis. 

A vasárnapi PL-összecsapáson az ellenfél ugyancsak magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos sem lesz bevethető. A szélső hátvéd még december végén szenvedett bokasérülést, amikor az egyik csapattársa ráesett edzésen. Kerkez feltehetően februárban léphet újra pályára. 

Szoboszlai január elsején a Newcastle elleni győztes (4–2) bajnoki mérkőzésen sérült meg. Először azt mondták, hogy csak a két kupatalálkozót kényszerül kihagyni (egyet az FA-kupában, egyet a ligakupában), de jelen állás szerint úgy néz ki, hogy csak szűk egy hónapos kihagyás után térhet vissza a 23 éves középpályás.  

A Liverpool legközelebb vasárnap a Bournemouth ellen idegenben lép pályára 17.30 órától, majd három nappal később a Fulham vendége lesz a ligakupában 21 órától.

Rovatok