Index Vakbarát Hírportál

Nem akar leülni a Barcelona kispadjára a Premier League sztáredzője

2024. január 29., hétfő 09:07

Mikel Arteta, az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere nem tervezi, hogy a szezon végén elhagyja a londoni klubot, értesült a Sky Sports.

Vasárnap a spanyol lapok arról cikkeztek, hogy Arteta a nyáron le akar mondani, miután kiderült, hogy a Barcelonának új edző után kell néznie.

A Diario AS című spanyol kiadvány arról számolt be, hogy a spanyol tréner már közölte környezetével, nyitott arra, hogy a mostani idény befejezését követően távozzon az angol fővárosból.

Hozzátették, hogy feltehetően már meg is történt a kapcsolatfelvétel közte és a Barcelona között.

Xavi szombat este, a Villarrealtól elszenvedett hazai 5–3-as vereség után jelentette be, hogy az idény végén távozik a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A katalán csapat jelenleg a spanyol bajnokság (La Liga) negyedik helyén áll, hátránya 11 pont a listavezető Gironával szemben, amely egy mérkőzéssel többet játszott.

A 41 éves Arteta Unai Emeryt váltotta az Arsenalnál, aki nemrég az Aston Villát állította felfelé ívelő pályára. Mielőtt elvállalta volna a vezetőedzői állást, Arteta Pep Guardiola edzői stábjának tagjaként dolgozott a Manchester Citynél.

Arteta remek munkát végez az Arsenalnál, amit a Bajnokok Ligájába történő visszatérés és az FA-kupa megnyerése is mutat. Nem véletlenül boronálták most őt össze a Barcelonával, azonban az angolok szerint nincs valóságalapja a spanyol sajtóban terjedő pletykáknak.

Rovatok