Index Vakbarát Hírportál

Az Újpest edzője lemond a Hungária körúti katasztrófa után

2024. február 3., szombat 09:23

Megígérte az Újpest-szurkolóknak, hogy benyújtja lemondását a csapat vezetőedzői posztjáról Nebojsa Vignjevics. Az 55 éves szerb szakember ezt a Megyeri úti stadionnál jelentette ki, miután csapata 3–0-ra kikapott az MTK Budapest elleni idegenbeli mérkőzésen, a „hazatérő” játékosokat pedig mintegy 100 fős, a vezetőedző mellett a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet távozását is követelő tömeg fogadta.

Az Újpest hiába kezdte remekül az idényt, és állt október végén még a tabella második helyén, az elmúlt nyolc fordulóban katasztrofális teljesítményt nyújt: hét vereség és egy döntetlen mellett október 23-a óta nyeretlen az NB I-ben. A problémákra a téli szünet sem jelentett gyógyírt, sőt kisebb kiárusítás zajlott le a klubnál, az első keretből hat játékos is eligazolt, helyükre egyetlen új futballistát sem szerződtetett a csapat, csupán az utánpótlásból került fel egy mezőnyjátékos.

Az MTK otthonában ugyan egész jól kezdett a lila-fehér gárda, alig tíz perc után mintha elfogyott volna a lendület, a fővárosi rivális átvette a kezdeményezést, és teljesen megérdemelten vonult kétgólos előnyben szünetre. Ehhez ráadásul az újpesti védelem elképesztő bakikkal asszisztált. A második félidőben a harmadik hazai gól is megszületett, az addig a két korábban kapott gólja ellenére is jól védő Molnár Zsombor mozdult ki rosszul egy beívelésre.

Vignjevics 2023 márciusában tért vissza a Megyeri útra, a mostani időszakot megelőzően 2013 és 2020 között már irányította az Újpestet, akkor hullámzó teljesítmény mellett azért akadtak sikerei: kétszer nyert Magyar Kupát, egyszer Szuperkupát, valamint a 2017–2018-as bajnoki idényben egy bronzérmet is összehozott vezetőedzőként.

A szerb szakember lemondását ugyan a klubvezetés még elutasíthatja, tekintve, hogy már az ősz végén is inogott alatta a kispad – sajtóhírek szerint egyszer már a kinyomtatott szerződésbontása is megvolt, ám azt az utolsó pillanatban visszavonták –, ez a lépés valószínűtlen.

A péntek esti szurkolói megmozdulás komolyabb rendbontás nélkül, valamivel éjfél után ért véget a Szusza-stadionnál.

FRISSÍTÉS, 10.37: Az Indexnek is megerősített sajtóhírek szerint nemcsak Vignjevics, hanem Roderick Duchatelet is hamarosan távozhat a klubtól. A sztori részletei itt!

(Borítókép: Nebojsa Vignjevics 2023. május 1-én. Fotó: Laszlo Szirtesi / Getty Images)

Rovatok