Index Vakbarát Hírportál

Szalah újra edzésben, Szoboszlai egyelőre még nem a Liverpoolnál

2024. február 14., szerda 08:52

E hét kedden sem tudott a társakkal edzeni Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC combhajlító-problémákkal küzdő magyar válogatott középpályása, derül ki a klub jelentéséből, melyben az egyiptomi gólvágó, Mohamed Szalah, valamint Alisson kapus újbóli edzésbe állását hangsúlyozzák.

Alisson Becker, Joe Gomez és Mohamed Szalah ismét jelentős szerepet kaphatott, felépülve betegségéből, illetve sérüléséből” – írja keddi képes edzésbeszámolójában a Liverpool hivatalos honlapja. Számunkra azonban továbbra sem jelent jó hírt, hogy Szoboszlai Dominikot a feltöltött 60 fotó egyikén sem láthattuk viszont, legyen szó az edzőteremről vagy a szabadtéri labdás tréningről. Ugyanez igaz a Szalah újbóli edzésbe állását „ünneplő”, az X-re (korábbi nevén: Twitter) feltöltött videóra is.

A This is Anfield, a csapat ügyeiben rendre jól értesült szurkolói portál megerősíti: Szoboszlai, valamint az előző hétvégén, a Burnley ellen egy félidő után lecserélt Trent Alexander-Arnold is hiányzott a 27 fős keddi keretből.

Múlt héten megírtuk, a januárihoz hasonló combhajlító-problémákkal küzdő Szoboszlai még Magyarországra is ellátogatott, hogy idehaza, a labdarúgó-válogatott edzőközpontjában egy osztrák specialista, Franz Leberbauer vizsgálja meg. Az akkori jelentések három-négy hetes kihagyást jósoltak a 23 éves középpályásnak. Ezt azóta a liverpooli menedzser, Jürgen Klopp szavai is megerősítették, aki múlt pénteken csak reményét tudta kifejezni, a játékos legkésőbb a február 25-ei, Chelsea elleni Ligakupa-döntőn ott lehet.

Hogy a Brentford ellen játszhat-e már, vagy a Chelsea elleni Ligakupa-döntőre, esetleg csak azután lesz bevethető, egyelőre nem tudjuk. Versenyt futunk a napokkal

– fogalmazott Klopp akkor.

Szoboszlai szerdán már a harmadik hetét kezdi úgy Liverpoolban, hogy nem tud teljes értékű edzésmunkát végezni. Legutóbb a Chelsea elleni, január 31-ei bajnokin volt bevethető. A 4–1-re megnyert találkozón emlékezetes fejes gólt is szerzett.

A listavezető Liverpool következő ellenfele a 14. helyen álló Brentford lesz a bajnokságban. A londoniakkal szombaton – magyar idő szerint – 13 óra 30 perces kezdettel csapnak majd össze a „vörösök”. Ezt követően a Luton Town elleni hazai PL-meccs következik (jövő szerda, 20.30), majd már nyakunkon is a Ligakupa-finálé (jövő vasárnap, 16.00).

Bár Szoboszlai hiányzik a keddi edzésképekről, a szombati kezdőrúgásig még bőven van idő

– igyekszik optimista maradni a magyar középpályás felépülését illetően a This is Anfield.

A Liverpool szempontjából rendkívül sűrű a szezon jelenlegi periódusa, a február 17-től március 17-ig tartó egy hónapos periódusban öt bajnoki és a Ligakupa-döntő mellett egy FA-kupa-nyolcaddöntőt, valamint az Európa-liga nyolcaddöntőjének két felvonását is lejátssza a csapat, azaz összesen kilenc tétmérkőzés vár Klopp játékosaira. A meccsek között a címvédő Manchester City elleni „aranycsatával”. Ebből a szempontból sem mellékes, hogy Szoboszlai mikorra épül fel, és a német szakember mennyire mély, jól rotálható kerettel tud dolgozni az előttünk álló hetekben.

(Borítókép: Joe Prior / Visionhaus via Getty Images)

Rovatok