Index Vakbarát Hírportál

A Vasas percekre volt a továbbjutástól a Paks ellen, mégis súlyos vereséget szenvedett

2024. április 3., szerda 20:10

A labdarúgó-Magyar Kupa második negyeddöntőjén a Vasas néhány percre volt a továbbjutástól a Paks ellen, de a tolnaiak egyenlítettek, majd további három gólt szereztek – egyúttal bejutottak az elődöntőbe. Később a Ferencváros magabiztos győzelmet aratott Diósgyőrben.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének küzdelmei már kedd este elkezdődtek, akkor két élvonalbeli klub, a Kisvárda és az MTK Budapest mérkőzött egymással. Végül fordulatos mérkőzésen, a 90. percben született meg a győztes gól a kisvárdai Jovicic által, így a bajnokságban 11. helyezett Kisvárda jutott elsőként a kupasorozat legjobb négy csapata közé. 

Szerdán előbb a másodosztályú Vasas fogadta az élvonalban sokáig első helyezett, most második pozícióban álló Paksot. A két együttes tavaly is a negyeddöntőben találkozott, akkor a még élvonalbeli Vasas Pakson nyert 3–2-re, hogy aztán a másodosztályú Budafok ellen búcsúzzon a négy között.

A mostani összecsapásuk első félidejében az esélyesebb tolnaiak játszottak veszélyesebben, több távoli lövéssel is próbálkoztak, és a szögleteiknél is izgulniuk kellett a hazai drukkereknek. Kaput azonban az első fél órában egyik együttes sem talált, de a Vasas az első húsz perc vendégfölénye után egyre többször jutott el a paksi tizenhatoshoz. Vezetést az utolsó perchez érve mégis a zöld-fehérek szereztek: egy elrontott Vasas-lehetőség utáni gyorsan felépített támadás végén Haraszti lövése Tóthról pattant védhetetlenül a hazai hálóba. A találkozón ez volt az első, kaput eltaláló kísérlet.

A szünetben a hazaiakat edző Gera Zoltán két cserével frissített csapatán, amely szűk 15 percet követően egyenlített: egy labdaszerzés után a csereként beállt Szánthó indult meg, jobb oldalon szöktette Tóthot, akinek centerezését Holdender ugyan elsőre közvetlen közelről a kapusba rúgta,

de a földön ülő támadóra szerencsésen visszapattanó labda végül a fejéről utat talált a kapuba.

Ezt követően lendületben maradt ugyan a belelkesülő házigazda, de a Paks szép lassan átvette az irányítást, és előbb Uramnak kellett nagyot védenie, majd a hajrára fordulva egy szabadrúgásnál csak a felső léc mentette meg a hazaiakat az újabb találattól. A 84. percben Kocsis vétlen, de tizenhatoson belüli kezezése után Vad II István játékvezető videózást követően tizenegyest ítélt, amit Tóth Milán magabiztosan lőtt a léc alá, de a paksiak a 90. percben Papp szép egyéni megmozdulásával hosszabbításra mentették az összecsapást.

A ráadásban Böde alig három perc után ismét megszerezte a vezetést a Paksnak: a 25-szörös válogatott csatár Baráth rossz labdalevételét kihasználva hét méterről, középről bombázott a kapuba, s a tolnaiak, úgy tűnt, igyekeznek le is zárni a mérkőzést, mert nem álltak vissza védekezni. A Vasasnak is akadt nagy helyzete, a paksiak azonban a ráadás második félidejében eldöntötték a továbbjutást: előbb a Böde lerántásáért megítélt büntetőt Hahn elsőre ugyan kihagyta, de a kipattanónál már nem hibázott, az utolsó percekben pedig még Windecker is gól szerzett.

A Paks így 2022 után – amikor finalista volt – újra bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. 

A negyeddöntő hátralévő mérkőzésein a Ferencváros magabiztos győzelmet aratott Diósgyőrben, majd csütörtökön a Nyíregyháza–Kecskeméttel zárul a forduló. 

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ

Rovatok