Index Vakbarát Hírportál

Vége a találgatásoknak, hivatalosan bejelentették a Liverpool új vezetőedzőjét

2024. május 20., hétfő 18:30

A Liverpool labdarúgócsapata hivatalos felületein jelentette be Arne Slot érkezését, aki a következő szezontól átveszi a távozó Jürgen Klopp vezetőedzői posztját.

Hivatalossá vált az, amit szinte már mindenki biztosan tudott: Arne Slot az angol bajnokságban bronzérmes Liverpool új vezetőedzője. A holland szakember és az angol csapattal régóta kerülgették egymást, de a hivatalos bejelentésre várni kellett addig, amíg véget nem ér a szezon. Ez vasárnap megtörtént, Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott az Anfieldtől, majd másnap bejelentette a klub az új vezetőedzőt.

A 45 éves szakember a holland élvonalbeli Feyenoordtól érkezik a többek között Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató szigetországi csapathoz. Slot hivatalosan július elsején áll majd munkába, illetve ő lesz a Liverpool történetének első holland vezetőedzője. Slot remek munkát végzett az elmúlt években a Feyenoord kispadján, 2023-ban holland bajnok lett, illetve kétszer választották meg az év edzőjének. Slot egyébként már pénteken jelezte sajtótájékoztatóján liverpooli szerepvállalását, de a klub részéről most történt meg a hivatalos bejelentés. 

Az egyelőre nem publikus, hány évre szól szerződése Liverpoolban, viszont a jól értesült Fabrizio Romano szerint Slot három évre írt alá a hatszoros Bajnokok Ligája-győztes csapathoz.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok