Index Vakbarát Hírportál

A franciák huszonnégy, a hollandok harminchat éve várnak erre a pillanatra

2024. június 7., péntek 17:46

Már csak párat kell aludnunk, és kezdetét veszi a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság. A D csoportban nagy lesz a verseny az első helyért, ami a papírforma alapján Franciaország és Hollandia között dőlhet el. Mind a két nemzet régóta vár az újabb Eb-aranyéremre, előbbi 2000, utóbbi pedig 1988 után ülne fel újra Európa futballtrónjára.

Miután a csoportba még a jó erőkből álló és jó formát mutató osztrákok, valamint a bárki ellen esélyes és nyílt csatára képes, ugyancsak kipróbált légiósok sorát felvonultat lengyelek kerültek, a két favorittól alighanem maximális erőbedobásra lesz szükség, ha igazolni akarja papírforma fölényét.

Franciaország: lenne mit kiköszörülni Didier Deschamps-éknak

Franciaország – amely hat alkalmat leszámítva minden Eb-re kijutott – eddig kétszer nyerte meg a kontinenstornát: először 1984-ben, házigazdaként lett aranyérmes, majd 2000-ben (világbajnoki címvédőként) újra a végső győzelemig menetelt. A gallok az elmúlt években halmozták a jó szerepléseket (2016: Eb-döntő; 2018: világbajnoki arany; 2022: vb-döntő), a kakukktojást a 2020-as Európa-bajnokság jelenti, három évvel ezelőtt Franciaország nagy meglepetésre tizenegyesekkel kikapott Svájctól a nyolcaddöntőben.

Most is a franciák számítanak a torna egyik legnagyobb favoritjának, hiszen a világ egyik legjobb támadója, Kylian Mbappé is a csapat részét képezi, és a motivációjával sem lesz gond, hiszen az Eb-arany még hiányzik a kollekciójából. A legutóbbi vb-döntőn is láthattuk, hogy bármikor előléphet főszereplőnek, lába pedig nem remeg meg, helyzeteit jó százalékkal értékesíti.

Szövetségi kapitány: Didier Deschamps 

Didier Deschamps játékosként is vezér volt a pályán, a középpálya oszlopa – úgy klubjaiban, mint a korszakos, vb-győztes és Eb-aranyérmes válogatottban –, az ott szerzett tapasztalatát pedig rövid átmenettel a kispadon kamatoztatja 2001-től. A Juventusban töltött időszakát leszámítva őt nem csapta meg a szakmai forgószél. Torinóban egy idényt húzott le, előtte Monacóban viszont négyet, utána Marseille-ben pedig hármat.

A válogatott élére 2012 nyarán került, és már túljutott a 150. mérkőzésén a nemzeti csapattal, amellyel már 99 győzelmet számlál, miután Luxemburg ellen is nyert. A 29 döntetlent 24 vereség egészíti ki, az 55 éves szakembernek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a franciák az utóbbi években minden tornán a legnagyobb esélyesek közé tartoznak. Bár minden vonalban rendre világklasszisokat tudnak felsorakoztatni, nagyon nem mindegy, hogy az oldalvonal mellett ki tartja egyben a fókuszt, és ki rendezi a sorokat. A szövetségi kapitány, ahogyan a korábbi években, úgy ezúttal is nagy valószínűséggel a 4–2–3–1-es felállást részesítheti előnyben a tornán.

Kulcsjátékosok: Dembélé, Mbappé, Griezmann

Ahhoz viszont, hogy a kulcsember Mbappé helyzetbe kerüljön, kell valaki, aki odavarázsolja elé a labdát. Antoine Griezmann ezt már számtalanszor megtette, az Atlético Madrid támadója ezenfelül még a védekezésből is kiveszi a részét, nélkülözhetetlen tagja a francia nemzeti csapatnak. Márciusban egy bokasárülés miatt szakadt meg a nagy szériája, előtte sorozatban 84 találkozón játszott a francia csapatban, ami új világcsúcs volt. Ez is mutatja, mennyire nélkülözhetetlennek számít hazája válogatottjában. Mindezt teszi úgy, hogy közben az ellenfél kapuja előtt is életveszélyes, az eddigi 127 válogatottfellépésén 44 gólt szerzett.

Katarban még Dayot Upamecano és Raphaël Varane alkotta a középső védőpárost, de csak az előbbi maradt a csapatban, és minden bizonnyal csak harmadik számú opció lesz a védelem tengelyében, tekintve, hogy borzalmas szezont futott a Bayern Münchennél, míg William Saliba és Ibrahima Konaté kiválóan játszott a Premier League-ben a mögöttünk hagyott idényben.

Lucas Hernández elvesztése nagy érvágás a franciáknak, a világbajnok védő a Borussia Dortmund ellen szenvedett súlyos sérülést a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A 28 éves bekk nagyon peches: a 2022-es világbajnokságon mindössze nyolc percet játszott, mert az Ausztrália elleni csoportmeccsen elszakadt az elülső keresztszalagja a jobb térdében. Négy évvel előtte, a 2018-as oroszországi világbajnokságon minden meccsen pályára lépett a franciáknál, ha egészséges lenne, most is a Les Bleus egyik alapembereként emlegetnénk őt. Alternatívaként két játékos jöhet szóba, mégpedig Lucas testvére, Theo Hernández (AC Milan) és Ferland Mendy, megérzésünk szerint a Real Madrid játékosa esélyesebb arra, hogy bekerüljön az alaptizenegybe.

A középpályán és a támadósorban nem várhatóak nagy változások, Olivier Giroud vagy Marcus Thuram mögött az Ousmane Dembélé – Griezmann – Mbappé-trió terrorizálja majd a védőket. A Bradley Barcola  Randal Kolo Muani-duó (mindkettő Paris Saint-Germain) további mélységet biztosíthat ennek a fantasztikus támadógépezetnek.

Várható kezdőcsapat: Maignan – Pavard, Konaté, Saliba, Mendy – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé , Griezmann, Mbappé – Giroud.

Hollandia: már tele a padlás az elődöntős szereplésekkel

A hollandok, akik a franciákhoz hasonlóan a tizenegyedik Európa-bajnokságára készülnek, szeretnének már nagyot domborítani az öreg kontinensen. 1976-ban nyertek egy bronzérmet, 12 évvel később pedig úgy lettek aranyérmesek, hogy az első csoportmeccsüket elveszítették (a szovjetek gólját a Kárpátalján született Rácz László szerezte).

Azóta egyszer sem voltak aranyérmesek, 2016-ban, mondjuk, erre esélyük sem volt, ugyanis a lengyel–ukrán szervezésű Eb-re ki sem jutottak, az A-jelű selejtezőcsoportban Csehország, Izland és Törökország is megelőzte a Guus Hiddink, majd Danny Blind vezette csapatot. (Van Persie hírhedt öngólja is kellett a cseheknek ahhoz, hogy az utolsó körben nyerni tudjanak Amszetrdamban.)

Az „oranje” 1988 után három alkalommal játszott elődöntőt (köztük 2000-ben, amikor Hollandia társrendezője volt a tornának), de 2004 óta egyszer sem jutottak be a legjobb négybe, 2021 júniusában a nyolcaddöntőben estek ki a hollandok, akik a csehektől kaptak ki a Puskás Arénában Matthijs de Ligt kiállítása után.

A legutóbbi selejtezősorozatban Hollandia oda-vissza kikapott a franciáktól, de még ez is belefért nekik, a görögök elleni kulcsfontosságú mérkőzést Virgil van Dijk 93. percben értékesített tizenegyesgóljával nyerték meg. A Liverpool klasszis védőjére mindenki odafigyel az öltözőben, ha ott van a pályán, mindenképp számolni kell az „oranjével”. Nélküle viszont egyrészről sebezhetőbb a hollandok védelme, másrészről hiányozna a legfontosabb vezérük, aki össze tudná kapni a társaságot a nehéz pillanatokban.

Szövetségi kapitány: Ronald Koeman

A kispadon ülő Ronald Koeman második időszakát tölti a holland válogatott élén: 2018-ban Dick Advocaattól vette át az irányítást, miután Hollandia nem jutott ki a 2018-as vb-re. Egy évvel később a hollandok döntőt játszottak a Nemzetek Ligájában, amit 1–0-ra elveszítettek a portugálok ellen. 2020 nyarán Koeman távozott, amikor szeretett klubja, a Barcelona hívta őt. 2022 áprilisában jelentették be, hogy Koeman 2023. január 1-jétől ismét szövetségi kapitány lesz a szülőhazájában. A rutinos szakember a 3–4–3-as felállást szokta preferálni, de a hollandok minden gond nélkül át tudnak állni a 4–3–3-as felállásra, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

Kulcsjátékosok: Aké, De Ligt, Van Dijk, Frimpong, F. de Jong, Gakpo

A védelem adott, a háromvédős rendszerben Nathan Aké és Matthijs de Ligt szerepelhet Van Dijk mellett. Jeremie Frimpong is kihagyahatatlannak tűnik a csapatból, a 23 éves jobbhátvéd elképesztő szezont futott a Bayer Leverkusenben, lehet, hogy őt egy sorral feljebb viszi Koeman, és amikor védekezni kell, akkor a hollandok gyorsan átállhatnak a négyvédős szisztémára.

A középpályán sok a kérdőjel, a La Ligában szereplő FC Barcelonát erősítő Frenkie de Jong április 21-én, a Real Madrid otthonában szenvedett súlyosnak látszó bokasérülést, az idény hátralévő részében már nem is lépett pályára. A 26 éves sztár nagyon peches hónapokon van túl, különböző sérülések miatt rengeteg mecset kellett kihagynia.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Verbruggen – Aké, Van Dijk, De Ligt – Frimpong, Joey Veerman, De Jong, Reijnders – Xavi Simons, Depay, Gakpo.

Ausztria: Sallai Roland csapattársa repítheti előre a „sógorokat”

Ausztria mindössze negyedszer jutott ki az Európa-bajnokságra, a debütálásra egészen 2008-ig kellett várniuk az osztrákoknak, amikor társrendezőként megúszták a selejtezőket. 2016-ban az osztrákok egy csoportban szerepeltek a magyarokkal, akiktől 2–0-ra kikaptak, majd lemaradtak a kiesés szakaszról. Három évvel ezelőtt viszont megszorongatták a későbbi aranyérmest, Alabáék Olaszországtól kaptak ki a nyolcaddöntőben. A selejtezőkben is jól mentek az osztrákok, csak egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint az erősebb kerettel rendelkező Belgium. 

Szövetségi kapitány: Ralf Rangnick

A 65 éves Ralf Rangnick szövetségi kapitány 2022 májusi kinevezésekor azt mondta: egyik célja az, hogy az osztrák csapat szórakoztató futballt mutasson be minden meccsén. A szakértők szerint nem lenne meglepő, ha a német edző a 4–2–3–1-es felállást venné elő a legtöbbször a tornán. A tréner kimondottan veretes edzői múlttal rendelkezik: nem tegnap, 1985 nyarán kezdte el gyakorolni a szakmát. Megfordult megannyi német klub alkalmazásában, ahol jól sáfárkodott a rá bízott csapattal, abból lehetőség szerint kihozta a maximumot. A sorból erősen kilóg viszont manchesteri szerepvállalása, a Man. Unitednél eleve úgy ült le végül a kispadra megbízott edzőként 2021 decemberében, hogy szakmai vezetőnek érkezett, az elmúlt években mutatott hullámzó formára azonban ő sem talált gyógyírt az angol futball egyik kirakatcsapatánál. 2022 májusában egyik napról a másikra igazolt az MU-tól az osztrák válogatotthoz, amellyel nagyszerűen teljesít: 22 meccs után 14 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel állt.

Kulcsjátékosok: Sabitzer, Baumgartner, Laimer, Gregoritsch

Az biztos, hogy David Alaba nevével nem találkozhatunk az Eb-n: az egyik legjobb osztrák védő tavaly év végén szenvedett súlyos sérülést a Real Madrid egyik bajnokiján. Az osztrák válogatott ikonikus alakja a szezon végén visszatért a kispadra, de egy percet nem játszott. Senkit nem ért meglepetésként, hogy még a bő keretbe sem került be a torna előtt. A freiburgi Michael Gregoritsch nagyon jól mozgott a selejtezőkön, összesen három gólt szerzett, nála csak az RB Leipzig kitűnő szezont futó középpályása, Xaver Schlager lőtt több gólt (négyet).

Az osztrák együttes döntően a német Bundesligából behívott légiósaira épít: Marcel Sabitzer a BL-döntős Borussia Dortmund, Christoph Baumgartner az RB Leipzig, Konrad Laimer a Bayern München jó korban lévő profija. Sorrendben 30, 24, 27 évesek, de már 78, 37 és 35 alkalommal játszottak a válogatottban.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Lindner – Posch, Danso, WÖber, Mwene – Sabitzer, Seiwald – Laimer, Baumgartner, Schmid – Gregoritsch.

Lengyelország: az esélytelenek nyugalmával

Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy ennek a csoportnak Lengyelország a favoritja, de Ausztriával nagy harcban lehet a harmadik helyért, ami akár még továbbjutást is érhet, hiszen a legjobb csoportharmadikok is bejutnak a nyolcaddöntőbe.

A lengyelek nagyon nehezen jutottak ki az Eb-re, a selejtezőben a nyolc meccsükből csupán hármat nyertek meg, és csak a harmadik helyen végeztek az E csoportban – mindössze egyetlen ponttal előzték meg a két győzelemmel és mínusz hármas gólkülönbséggel záró Moldovát, amelytől idegenben 3–2-es vereséget szenvedett tavaly júniusban.

Utána a pótselejeztőben sem hengereltek. Ugyan az észtek ellen kijött a lépés nekik ( 5–1), de a Finnországot 4–1-gyel hazaküldő Wales ellen szenvedtek, a cardiffi ki-ki meccsen egyetlen egyszer sem találták el a kaput 120 perc alatt, a tizenegyespárbaj közben viszont ők maradtak higgadtabbak, így ők jutottak ki a németországi Eb-re.

Szövetségi kapitány: Michal Probierz

A Fernando Santost váltó Michal Probierz irányítása mellett a lengyel csapat játszott már háromvédős rendszerben, megerősített középpályával, de arra is akadt példa többször, hogy a lengyelek öt védővel álltak ki. Várhatóan az Eb-n is sokszor beállnak védekezni, nehéz lesz feltörni a védelmüket. A szakértők szerint az 51 éves szakember – aki 2023 szeptemberében ült le a válogatott kispadjára, miután előtte tíz klubot is megjárt, 2022 nyarától pedig az U21-es korosztályt gardírozta – a 3–5–2-es taktikai felállást veszi majd elő a legtöbbször a németországi Eb-meccseken.

Kulcsjátékosok: Lewandowski, Szczesny,Kiwior, Zielinski, Zalewski

A 35 éves csapatkapitány, Robert Lewandowski nélkül továbbra is elképzelhetetlen a lengyel válogatott. Az FC Barcelona klasszisa a válogatottban közelít a 100 gólos álomhatár felé, a nyolcvangólos mérföldkövet már elhagyta. A rutinos csatár már túl van pályafutása csúcsán, de még mindig nagy veszélyt jelent az ellenfél kapujára, a büntetőket is magabiztosan szokta értékesíteni. Ha egészséges marad, akkor száz százalék, hogy a lengyelek összes meccsén pályán lesz a kezdőrúgástól a végső sípszóig. A lengyeleknél a csatáron kívül is komoly nemzetközi rutin van. A kapuban ezúttal is minden bizonnyal Wojciech Szczesny (Juventus) áll majd, a védelem oszlopa Jakub Kiwior (Arsenal), a középpálya motorja pedig Piotr Zielinski (Napoli) és Nicola Zalewski (Roma) lehet.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Szczesny – Bednarek, Dawidowicz, Kiwior – Frankowski, Slisz, Szymanski, Zielenski, Zalewksi – Swiderksi, Lewandowski.

Európa-bajnokság, a D csoport menetrendje

1. forduló (június 16. és 17.)

2. forduló (június 21.)

3. forduló (június 25.)

Melyik csapat nyeri meg a 2024-es Európa-bajnokságot?

  • 5145
    Magyarország
  • 3838
    Franciaország
  • 3238
    Németország
  • 2558
    Spanyolország
  • 2303
    Anglia
  • 1429
    Olaszország
  • 1071
    Portugália
  • 623
    más
  • 446
    Hollandia
  • 219
    Belgium

Böngéssze az Index Európa-bajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Tartsanak velünk egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítóink rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkeznek Németországból!

Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!

(Borítókép: Kylian Mbappe [jobbra] és Eldin Dzogovic [balra] a Franciaország–Luxemburg nemzetközi barátságos mérkőzésen a Stade Saint-Symphorien stadionban 2024. június 5-én Metzben, Franciaországban. Fotó: Catherine Steenkeste / Getty Images)

Rovatok