Gergő és én is sokszor elmondtuk, hogy mennyire szerettünk együtt dolgozni. 2017-ben újra megtehetjük, és Juhász Szabolccsal kiegészülve igazi kis magyar különítményt alkotunk majd a Honda gyári csapatán belül.

Január elején, még az első teszt előtt csörgött a telefonom. Alessandro Mariani, a JAS Motorsport csapatfőnöke hívott. Kíváncsi volt a véleményemre a pilóta–versenymérnök felállásról, kérdezte, hogy mennyire voltam elégedett az Andrea Cisottival való közös munkával tavaly. Őszintén válaszoltam: elégedett voltam. Ahhoz képest, hogy nem ismertük egymást, egész gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és a szezon második felében már semmilyen hátrányát nem éreztem annak, hogy új versenymérnökkel kellett összeszoknom. De hozzátettem, hogy továbbra is úgy gondolom, Gergővel lennék képes a legjobb teljesítményre, és ez nem Cisotti ellen szólt, csupán annak a ténynek az érdekében, hogy sokkal régebbről ismerjük egymást. Közöttünk működik a „fél szavakból is” mechanizmus, ami extra pontokat hozhat egy szezon során.

Ezt valószínűleg a Hondánál is láthatták, mert annak ellenére, hogy hivatalosan nem Gergő volt a versenymérnököm 2016-ban, rengeteget beszéltünk egymással a versenyhétvégék alatt is. Ha bármilyen szakmai kérdésem volt, fordulhattam hozzá is, és ő ugyanúgy érdeklődött nálam egy-egy beállításról, mint a saját pilótájánál. Szóval nem engedtük el egymás kezét.

Mariani korrekt volt, közölte, hogy épp egy felmérést végez a csapaton belül. Nemcsak velem beszél, hanem minden érintett pilótával és versenymérnökkel, hogy ki kivel szeretne dolgozni. Telt, múlt az idő, aztán egyszer csak újra csörgött a telefonom, és újra Alessandro hangja köszöntött. Elmondta, hogy azt látja a legjobb megoldásnak, ha Gergő és én újra egy csapatot alkotunk 2017-ben. Ráadásul Juhász Szabolcs is mellettem marad adatmérnökként. Mariani rögtön szabott egy feltételt is: nem szeretné, ha magyarul kommunikálnánk, és ezzel kirekesztenénk a csapat többi tagját.

Teljes mértékben érthető ez a félelme, és ez is közrejátszott abban, hogy tavaly Gergőt Monteiro mellé tették, hozzám pedig Cisottit rendelték. A Hondánál mindig is az egységben az erő volt a legfőbb szempont, itt nincs helye az egyénieskedésnek, a csapat érdeke a legfontosabb. Ha viszont három ugyanolyan anyanyelvű embert összeraknak, akik tudnak úgy kommunikálni, hogy abból más egy szót se értsen, az könnyen megtörheti ezt az egységet. Ha az ő szemszögéből nézem a helyzetet, megértem az aggályait. Éppen ezért meg is ígértem neki, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ilyesmi ne forduljon elő. Tehát ha Gergővel rádiózunk verseny közben, ugyanúgy angolul szól majd hozzám, mint tavaly Tiagóhoz. :)

Nagy dolognak tartom, hogy egy év után eljutottunk arra a pontra, hogy ennyire megbíznak bennünk. Mert azért lássuk be, a csapat szempontjából a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha minden marad a régiben, miután 2016 jelentős részében Monteiro és én is versenyképesek voltunk. Valamekkora kockázat van abban, hogy Tiagóval mérnököt cserélünk, és ezt valószínűleg elsősorban Gergő és az én kérésem miatt vállalta be a vezetés. Így ezt csak megköszönhetjük.

Mondanom sem kell, hogy mennyire boldog vagyok a döntésnek köszönhetően, hiszen 2017-ben a világbajnoki címért indulunk harcba, és Gergő nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szakértelme sokat jelent majd nekem. Főleg, hogy komoly előnyt kovácsolhatunk a földrajzi közelségből, hiszen az év közben is sokkal gyakrabban tudunk személyesen találkozni, elemezni, megoldásokat keresni, mint ahogyan azt Cisottival a távolság miatt megtehettük.

És azért nem rossz érzés, hogy a Honda gyári WTCC-alakulatában összeállt egy kis magyar csapat! :)