Mint beszámoltunk róla, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool hétvégén 2–0-ra verte a címvédő Manchester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Az együttes ezzel 11 pontos előnyre tett szerint a kék-fehérekkel szemben, míg legközelebb álló riválisai – az Arsenal és a Chelsea – kilenc pontra követik. Az Opta adatelemző cég számításai szerint a 13. fordulót követően 85 százalék fölé nőtt annak az esélye, hogy Arne Slot csapata legyen a 2024–2025-ös szezon bajnoka a Premier League-ben.
Az A liga zárásán a csoportgyőztes ellen hét kulcspasszt kiosztó, a 99. percben pimasz büntetőgólt szerző csapatkapitány 7,82-es értékelést kapott a whoscored.com-tól, amivel bekerült az elit álomcsapatába.
UEFA Nations League A Team of the Week#NationsLeague pic.twitter.com/7ONwCIb2iV
— WhoScored.com (@WhoScored) November 20, 2024
A rangsort a CIES Football Observatory svájci elemzőcsoport készítette el, eszerint az angol élvonalban szereplő Bournemouth védője - aki a múlt hétvégén két gólpasszal segítette csapatát az addig veretlen címvédő Manchester City legyőzéséhez – 39,3 millió euróval került fel a 100-as listára. Kerkez csütörtökön (holnap) lesz 21 éves.
Ha egy skót csapat eszméletlen formában van, akkor elsősorban a Celtic, pár évente pedig a Rangers juthat az eszünkbe. Azonban ebben az esetben nem a két glasgow-i óriás szolgáltatja a téma apropóját, hanem minden idők harmadik legsikeresebb skót csapata, az Aberdeen.
A lista minden bizonnyal csak az Európában szereplő futballistákkal foglalkozik, hiszen például nem található meg rajta a szaúdi al-Naszrban és a portugál válogatottban is remeklő Cristiano Ronaldo sem.
A top 10-ben vannak várt arcok, mint például a jelzett időszakban 52 fellépésen 46-szor eredményes Erling Haaland – aki ezzel a terméssel még csak a dobogóra sem fért fel! –, vagy éppen a Real Madridhoz szerződő Kylian Mbappé (64/50), esetleg a Bayern München angol mesterlövésze, Harry Kane (59/51).
Azonban az első helyhez még ezek a termések is kevésnek bizonyultak.
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool rendkívül magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott ősi riválisa, a Manchester United otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2024–2025-ös szezonjának harmadik fordulójában. Az összecsapás egyúttal a nyáron kinevezett vezetőedző, Arne Slot első tétmérkőzése volt a „vörös ördögök” ellen, s a sikerrel igazi elitklubba lépett. Az összecsapáson Luis Díaz duplázott, míg a második félidőben Szoboszlai előkészítéséből Mohamed Szalah talált a kapuba, az 56. percben kialakítva a későbbi végeredményt.
A The Analyst szerkesztői hívták fel a figyelmet arra, hogy a holland szakvezető 1975 óta az első tréner, aki megnyerte az első bajnokiját Liverpool edzőként az MU ellen. Legutóbb a legendás Bob Paisley volt erre még képes (3–1).
Olyanra, hogy ez a siker ráadásul idegenben jött volna össze, még régebben, 88 évvel ezelőtt volt példa. Az első és tegnapig egyetlen tréner, aki idegenbeli MU-veréssel kezdte a párharcot George Kay volt még 1936 novemberében.
Ki ne emlékezne az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a 2000-es évek eleje óta figyelők közül arra, hogy a mérkőzések végjátékában a Manchester United valahogyan mindig meg tudott újulni, és akkor lecsapni a riválisokra, amikor már nem volt esély a válaszra.
A rengeteg ráadásban szerzett találat miatt Sir Alex Ferguson együttesével kapcsolatban sorra születtek az olyan mémek, melyek arra utaltak, hogy „addig hosszabbítunk, amíg a Manchester United be nem talál”, vagy épp a ráadás (injury time) nevét költötték át Fergie Time-ra.
0,01 százalék.
Az Opta szuperszámítógépe szerint ennyi esélye maradt három fordulóval a 2023–2024-es Premier League-szezon zárulta előtt a Liverpoolnak arra, hogy megszerezze a bajnoki címet. Nem sok. Főleg úgy nem, hogy április elején közel 48 százalékkal még a legesélyesebbnek tűnt az aranyra. Azóta viszont négy bajnokin csupán egy győzelmet ért el Jürgen Klopp csapata – ezzel kiírva magát a Manchester Cityvel és az Arsenallal való versenyfutásból.
Hogy mikor csúszott szét a Pool bravúrosan indult szezonja, egyértelmű: ebben a négy hétben. Hogy mitől? No ez már picit fogósabb kérdés. Miként az sem egyértelmű, kudarcként kell-e elkönyvelni, ha Klopp búcsúszezonja végül egy PL-bronzzal zárul, főleg annak tükrében, hogy az előző idényben még a Bajnokok Ligája-indulásról is lemaradtak a „vörösök”.
Az idény előtt az emlegetett szuperkomputer 3,5 százalékot adott a Liverpool aranyérmére. Valamivel kevesebb mint hatvanat arra, hogy ott lesz a dobogón. És mintegy 87 százalékos valószínűséggel tippelte Bajnokok Ligája-indulónak a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is szerződtető együttest. Az Index idénybeharangozójában mi magunk sem voltunk sokkal optimistábbak, sportrovatunk tagjai az Index Sportcast állandó szakértőivel kiegészülve a 4. legjobb átlagot hozták ki a Pool várható végső helyezésére a Manchester City, az Arsenal és a Manchester United(!) mögött. Bajnoknak senki, ezüstérmesnek kettő, bronzosnak ugyancsak kettő ember tippelte. Összesen tizenegyen jelölték a legjobb négybe, és egy szavazónál még BL-induló sem lett volna Mohamed Szalahékból. Utóbbit zrikáltuk is eleget, micsoda Szoboszlai-ellendrukker...
Az MTK honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a CIES 58 bajnokság nagyjából ezer csapatát vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a fővárosi kék-fehérek keretében a játékosok 81 százaléka magyar, valamint a fele saját nevelésű.
Zsinórban 44 meccs veretlenül – közte 30 bajnoki...
Xabi Alonso fiai már most történelmet írtak. Elhódították az 1904 óta létező Bayer Leverkusen történetének első Bundesliga-aranyát. Mindezt öt fordulóval a szezon vége előtt, a Werder Bremen elleni hazai diadallal (5–0) már bebiztosítva. Ám a siker lehet még ennél is fényesebb. Olyan ugyanis a liga 1963-as létrejötte óta még sosem történt, hogy egy csapatot veretlenül koronázzanak bajnokká. A „gyógyszergyáriak” azonban erre is jó eséllyel pályáznak, már csak négy bajnokit, sorrendben a Stuttgart elleni hazai, a Frankfurt és a Bochum elleni idegenbeli, és az Augsburg elleni, ismét csak saját közönség előtt lejátszandó szezonzárót kell ehhez „átvészelni”.
A magyar játékosok közül elsőként Lisztes Krisztián volt eredményes, amikor a Ferencváros első honi csapatként 1995-ben feljutott a főtáblára. A csoportkörben akkor Vincze Ottó, Nyilas Elek és az ifjabbik Albert Flórián mellett ő szerzett két gólt – a Real Madrid otthonában pedig a szerb Goran Kopunovics volt eredményes, így összesen kilenc találatig jutott akkor a magyar bajnok.
A sorozat rekordbajnoka ellen magyar játékosként legutóbb épp az aranylabdás Császár fia volt eredményes – eddig.
A 14 évvel későbbi kiírásban a Debrecennek sikerült másodikként sikerrel kvalifikálnia, a Fiorentina, Lyon, Liverpool négyessel szembeni meccseken csak az olaszok ellen született DVSC-gól, a két meccsen viszont öt is (3–4 és 2–5). Ebből kettőt jegyzett Rudolf Gergely, egyet Czvitkovics Péter, kettőt pedig az elefántcsontparti gyökerekkel bíró francia Adamo Coulibaly.
Addig azért láthattunk még magyar gólt, Szabics Imre a 2003–2004-es kiírásban a Stuttgart színeiben a Manchester United (2–1) és a Panathinaikosz (2–0) hálóját is bevette, három évvel később pedig Juhász Roland az Anderlechtben a Milan ellen (1–4) volt eredményes.
Már az is komoly meglepetésnek számított, amikor a Luton Town az előző idény végén a Championship rájátszásában kivívta a Premier League-indulást. A nagy-londoni kis csapat 30 év után jutott vissza az angol labdarúgás élvonalába úgy, hogy az elmúlt évtizedben az ötödosztályt is megjárta, a 2013–2014-es szezonban még félprofi státuszú volt. A klub bizonyos kimutatások szerint ebben a 30 évben kevesebb mint 30 millió fontot költött új játékosok szerződtetésére – miközben napjainkban a Transfermarkt adatai alapján az átlagos PL-játékos értéke (570 profi szerződéssel bíró futballista értékéből számolva) alulról karcolja a 20 milliót.
A Luton esetében ez az átlag mindössze 3,09 millió. A keret összértéke 87 millió, költségvetésük 25, ebből a játékosok fizetésére fordított pénz 17,5 millió font. Egytől-egyig mindegyik a legkevesebb a PL-ben.
Csak viszonyításképpen, a bajnoki címvédő Manchester Citynél 49 millió fontot kóstál egy labdarúgó átlagértéke, 1,07 milliárd fontra becsülik a teljes keretet, és mintegy 170 milliót fordítanak fizetésekre. Igaz, utóbbival még csak nem is ők állnak az élen, a Manchester Unitednél még ennél is nagyobb a játékosok bértömege, majdnem 180 millió.
„A tavalyi bajnoki pontvadászat olyan sokáig nem tartogatott különösebb izgalmakat, már ami a bajnoki cím sorsát illeti. Viszonylag korán eldőlt ugyanis, hogy a Barcelona visszaveszi a spanyol labdarúgás trónját a Real Madridtól. A Xavi Hernández vezette katalánok azok után, hogy évekig labdába sem rúghattak ősi riválisuk mellett, az előző bajnoki kiírást hatalmas fölénnyel nyerték. A szezon végére összesen 19 pontot vertek a madridiakra, így kétség sem fért elsőségükhöz, amelyet a pénteken rajtoló szezonban is megőriznének. Kérdés: mennyire lesz nehéz dolguk a Real Madriddal vagy a többi élcsapattal szemben, illetve képesek-e nagyobb hullámvölgy nélkül letudni az idényt, negatív meglepetéseik számát minimalizálni?”
Ezzel a bekezdéssel indult a 2023–2024-es spanyol bajnoki idényt felvezető anyagunk. Noha a többség egyetértett abban, az előző szezonban látott katalán diadalmenet legalább annyira volt köszönhető annak, hogy az ellenfelek sorra lábon lőtték önmagukat, mint a Barcelona erőfeszítéseinek (no meg főleg Marc-André ter Stegen abnormális kapusteljesítményének), arra kevesen számítottak, hogy alig öt hónappal később nemcsak a fenti kérdés, hanem Xavi Hernández edzői karrierjének végére is lényegében pont kerül a csapat élén. Pedig így lett.
Más kérdés, ahogyan a tavalyi siker, úgy a mostani kudarc sem tulajdonítható egy az egyben a klubikon játékosból lett vezetőedzőének.
A gránátvörös-kékek harmadik éve mozognak meglehetősen szűkös kényszerpályán az azt megelőző időszak felelőtlen gazdasági lépései miatt. Mindez pedig leginkább a keret mélységén látszik meg. Hosszú ideje nem tudtak versenyképes ajánlatokkal játékost elcsábítani a riválisoktól, ha pedig egy-egy futballistáért mégis mélyebben a zsebükbe nyúltak, az bizonyosan vezéráldozattal járt a korábbi évek alapemberei közül. Lásd Ousmane Dembélé nyári távozását – annak ellenére is, hogy Xavi kézzel-lábbal kapálódzott, neki bizony szüksége van a franciára.
A középpálya közepén talán még nagyobb szüksége lett volna egy jó szűrő szerződtetésére, miután az elmúlt évtizedet lényegi kihagyás nélkül végigrobotoló Sergio Busquets is úgy döntött, pályafutása érdemi részét lezárja, és az Inter Miamiban, az Egyesült Államokban vezet le megannyi korábbi katalán csapattársával (Lionel Messi, Jordi Alba, azóta pedig már Luis Suárez is) karöltve. A megfelelő pótlás pedig még véletlenül sem a 32 éves Oriol Romeut takarta volna, aki bár posztra valóban azonos Busquetsszel, messze nem azonos polcon helyezkedik el képességeik terén. Ha nincs a viszonylag nyomott ára (3,4 millióért el lehetett hozni Gironából) és La Masiá-s múltja (2011-ig a katalánok B csapatát erősítette) aligha jön szóba a korábbi csapatkapitány pótlására…
Summa summarum, a Barca január végére – címvédőként – közel tízpontos hátrányba került a Real Madriddal és az idény meglepetéscsapatának számító Gironával szemben, a hazai pályán elszenvedett, Villarreal elleni zakót követően (3–5) pedig bejelentették: Xavi számára lefőtt a kávé. No nem azonnal, az idényt még befejezheti, hogy „minél elegánsabb” legyen az elválás mindkét fél részéről.
Az éllovas Liverpool szerdán erődemonstrációt tartott a Chelsea ellen, 4–1-re nyert otthon úgy, hogy 27 kapura lövéssel próbálkozott a rivális négy kísérletével szemben – emlékeztetett a Magyar Távirati Iroda. A hazai gólszerzők között volt Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, aki január 1-én elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként, és a 65. percben, együttese 2–0-s vezetésénél fejelt a hálóba Conor Bradley jobb oldali beadását követően.
A légpárbajok indexe számításba veszi a 90 percenként megnyert ütközetek számát, a párharcok győzelmi hatékonyságát, a csapattársakhoz viszonyított mennyiséget, valamint azt is, hogy milyen szintű mérkőzéseken mutatta ezt be.
Mindent egybevetve a legjobban a Liverpool holland válogatott klasszisa, Virgil van Dijk zárt a belső védők között.
A 32 éves kőszikla meccsenként mintegy öt fejpárbajt nyer (4,97), párharcai 79 százalékából ő jön ki győztesen, a csapatátlagot több mint ötven százalékkal veri (1,52x), az átlagosnál pedig 45 százalékkal nehezebb meccseken szerepel. Mindez a CIES-nél 93-as indexet ad ki, aminek nincs párja a világon.
29,4 százalék.
A Bayer Leverkusen szenzációs őszi szezont hozott össze, 16 mérkőzést követően veretlenül, 13 győzelemmel és három döntetlennel vezeti a Bundesliga tabelláját. A csapat négypontos előnye ugyanakkor csalóka, a második helyezett Bayern München ugyanis egy találkozóval kevesebbet játszott – a tervek szerint január 24-én pótolják majd az Union Berlin elleni meccset, így két hét múlva egyenesedhet ki a tabella. Mindenesetre tény, legutóbb tizennégy éve, a 2009–2010-es szezonban fordult elő a „gyógyszergyáriakkal”, hogy 16 forduló után a tabella élén álljanak. Akkor nyolc győzelemmel és nyolc döntetlennel, ugyancsak vereség nélkül várták a folytatást. Végül azonban a negyedik hellyel kellett beérjék a német edzőlegenda, Jupp Heynckes kezei alatt.
A szakértők és az oddsmesterek az ősszel látottak ellenére ezúttal sem a Leverkusent tartják a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. Ám mindez aligha csoda: a Thomas Tuchel vezette Bayern München a becsült piaci értékben messze kiemelkedik a teljes mezőnyből, ráadásul 2013 óta letaszíthatatlan a Bundesliga trónjáról. A The Analyst szuperszámítógépének becslése szerint féltávhoz közeledve 69,1 százalék az esély a bajorok újabb címvédésére.
A rangsor a CIES saját értékkalkuláció algoritmusa alapján áll össze, amely figyelembe veszi a játékosok teljesítménye mellett azok korát és a szerződésükből hátralévő időt is. A legutóbbi időszakhoz képest a 100 millió eurós játékosok száma nagyjából megduplázódott, 20-ról 39-re ment fel, köszönhetően a 2023-as játékospiacon kifizetett összegek hatásának.
Mindent egybevetve a Real Madrid 20 éves angol válogatott középpályása, Jude Bellingham viszi a prímet 267,5 millió eurós kalkulált értékével, és a királyi gárda üzletpolitikáját jól mutatja, hogy az első négy helyen még az egyaránt 23 éves Vinícius Júnior (250,3)és Rodrygo (247,9) személyében összesen háromszor képviselteti magát, a top 100-ba pedig még Federico Valverde (140,7), Eduardo Camavinga (132,7) és Aurélien Tchouaméni (99,5) is befért. És akkor ehhez nem vettük hozzá, hogy a nyáron 37,5 millió euróért csatlakozik a kerethez Endrick (82,7) is.
Egészen elképesztő meccs kerekedett a Liverpool és a Newcastle United (4–2) újévi mérkőzéséből, a hat (megadott) gól mellett akadt két utólag érvénytelenített gól és egy kihagyott büntető is. Ám bárhány fordulatot is hozott a találkozó, egyvalamihez nem fér kétség, ez pedig az, hogy a házigazda rászolgált a három pontra. Annál is inkább, mert a Jürgen Klopp menedzser által kigondolt támadógépezet új Premier League-rekordot állított fel a kialakított helyzeteivel.
A negyedik számú játékvezető magasba tartja a táblát, kezdődik a hosszabbítás, indul a Fergie-time…
Az Atlético Madrid, a Barcelona, a Dortmund és a Lazio négyesével tíz csapatra nőtt a már biztosan továbbjutó gárdák száma.
A legjobban a spanyolok állnak, hiszen a Real Sociedad és a Real Madrid párosával már négy csapatuk érdekelt a legjobb 16 között, a németeknél a Bayern Münchennel és az RB Leipziggel együtt már három, az olaszoknál az Interrel kettő, továbbá a legutóbbi kiírást megnyerő Manchester City révén egy angol is készülhet a tavaszra.
Matematikailag még az Európa-liga megnyerésével a BL-be jutó Sevilla is továbbjuthat, bár az Arsenal (9), PSV (5), Lens (5) -féle csoportban szerzett két pont alapján erre vajmi kevés a reális esély.
Az amúgy sem fényes csatárhelyzetben lévő Milan Olivier Giroud eltiltása miatt vitte fel a felnőttcsapat keretébe a fiatal támadót, aki a Fiorentina elleni 1–0-ra megnyert mérkőzésen a 83. percben be is mutatkozhatott a felnőtteknél.
A szombaton 15 éves és 260 napos futballista ezzel a Serie A történetének legfiatalabb debütánsává vált, két héttel megelőzve a korábbi csúcstartó Wisdom Amey-t, aki 2021 májusában döntötte meg az 1937 óta fennálló olasz csúcsot.
15&260 – At 15 years and 260 days, Francesco Camarda is the youngest player to make his debut in #SerieA history, surpassing Wisdom Amey who debuted at 15 years, 274 days. History.#MilanFiorentina pic.twitter.com/kzyaUFWFm0
— OptaPaolo (@OptaPaolo) November 25, 2023
A 15 éves játékosról már korábban is beszámoltunk, mivel döbbenetes tempóban termeli a gólokat az utánpótláscsapatoknál, olyannyira, hogy már a Dortmund és a Manchester City is szeretné megkaparintani a játékjogát.
A bemutatkozással párhuzamosan a piros-feketék az új szerződésen is dolgoznak a fiatallal – jegyezte meg a hét közepén az olasz transzferguru, Fabrizio Romano.
A Serie A legfiatalabb újoncai | ||||
játékos | klub | dátum | eredmény | kor |
1. Francesco Camarda | Milan | 2023. nov. 25. | Milan–Fiorentina | 15 év 8 hónap 15 nap |
2. Wisdom Amey | Bologna | 2021. máj. 12. | Bologna–Genoa 0–2 | 15 év 9 hónap 1 nap |
3. Amedeo Amadei | Roma | 1937. máj. 1. | AS Roma–Fiorentina 2:2 | 15 év 9 hónap 5 nap |
4. Pietro Pellegri | Genoa | 2016. dec. 22. | Torino–Genoa 1–0 | 15 év 9 hónap 5 nap |
5. Gianni Rivera | Alessandria | 1958. jún. 2. | Alessandria–Inter 1:1 | 15 év 9 hónap 15 nap |
6. Aristide Rossi | Cremonese | 1930. jún. 28. | Brescia–Cremonese 4:3 | 15 év 9 hónap 21 nap |
7. Giuseppe Campione | Bologna | 1989. jún. 25. | Bologna–AC Milan 1–4 | 15 év 9 hónap 25 nap |
8. Eddie Salcedo | Genoa | 2017. aug. 20. | Sassuolo–Genoa 0–0 | 15 év 10 hónap 20 nap |
9. Valeri Bozsinov | Lecce | 2002. jan. 27. | Lecce–Brescia 1–3 | 15 év 11 hónap 12 nap |
10. Andrea Pirlo | Brescia | 1995. máj. 21. | Reggiana–Brescia 2–0 | 16 év 2 nap |
A transfermarkt.de adatai |
A magyar válogatott csapatkapitánya egy szépségdíjas szóló révén egyenlített a második félidő derekán, majd másfél perccel később a fordítást érő találatot is megszerezte, a ráadásban pedig az ő szabadrúgása után állította be Nagy Ádám a 3–1-es sikert.
Szoboszlainak emellett volt három kulcspassza, négy sikeres csele, és hat szabálytalanságot harcolt ki, miközben volt két labdaszerzése és három tisztázása is.
Teljesítményét a WhoScored.com 10,0-s, vagyis a lehető legmagasabb érdemjeggyel díjazta, amivel természetesen be is került a zárókör álomcsapatába.
A kedden továbbjutó Manchester City, RB Leipzig duó után szerdán négy együttes kvalifikálta magát a legjobb 16 közé, a Real Sociedad és az Inter ugyancsak egy csoportból került be a nyolcaddöntőbe, amelyre készülhet már a Bayern München és a Real Madrid is. Mindez azt jelenti, hogy két-két német és spanyol, valamint egy-egy angol és olasz gárda már biztosan lesz a folytatásban is.
Már ami a győzelmek számlálását illeti. A brazil kapus az 50. BL-meccsén diadalmaskodott (4-et még a Benficával, immár 46-ot a Manchester Cityvel), amivel a nyolcadik hálóőr lett, aki eddig a mennyiségig eljutott. Ilyen gyorsan viszont még senkinek sem sikerült, mivel ez neki még csak a 75. BL-meccse volt.
50 - Ederson won his 50th game in the UEFA Champions League this evening (46 wins with City & 4 with Benfica), becoming just the eighth goalkeeper to reach this milestone in the competition and the fastest to do so (75 appearances). Imposing. pic.twitter.com/zAprZ8SnZJ
— OptaJoe (@OptaJoe) November 7, 2023
Az előző kiírás gólkirálya a Bayern München elleni áprilisi negyeddöntő mindkét összecsapásán betalált, azóta viszont a Real Madrid elleni elődöntő két felvonásán, az Inter elleni döntőn, valamint a csoport első két meccsén is gólképtelen maradt (ahogyan amúgy az európai Szuperkupa-találkozón is).
A negatív széria szerda este a Young Boys otthonában megszakadt (öt meccs és 543 játékperc után), Haaland büntetőből szerezte meg a címvédő Manchester City második találatát, majd ő állította be a 3–1-es végeredményt is.
A norvég gólvágó mostani duplájával a legutóbbi 100 tétmérkőzésén 115 kanadai pontnál (96 gól + 19 gólpassz) jár.
115 - Erling Haaland has been directly involved in 115 goals across his last 100 appearances in all competitions at club level (96 goals, 19 assists). Force. pic.twitter.com/0ZHZcykeHl
— OptaJoe (@OptaJoe) October 25, 2023
Haaland 23 évesen már 37 BL-gólnál jár, ezzel Kylian Mbappéhoz és Lionel Messihez hasonlóan csúcstartó korban, ráadásul ehhez neki csak 33 találkozóra volt szüksége, ami a legjobb rajt a BL történetében.
A legkevesebb mérkőzés során szerzett 37 BL-gól
Mint ismert, a 22 éves középpályás a nyáron 70 millió euróért váltott az RB Leipzig mezéről a Liverpooléra.
A remek rúgótechnikájú futballista azóta nem csupán remek mezőnymunkájával, hanem az Aston Villa és a Leicester City elleni óriási bombájával is rendre bekerült a híradásokba, a „vörösök” szurkolói nem győzik ajnározni.
Lehet, hogy éppen ez váltott ki sokakból ellenszenvet?
A minden játékos egyéni statisztikáit külön értékelő Who Scored ugyanis érdekes adatot tett közzé. Ezek szerint Szoboszlait többen cselezték ki (16), mint ahány szerelése (10) van az idény során.
A Manchester City világbajnok argentin támadója a 79. percben, 1–1-es állásnál állt be az RB Leipzig elleni ütközeten, és egy-egy góljával és gólpasszával döntő érdemeket szerzett a címvédő 3–1-es sikeréből. Julián Álvarez az elmúlt tíz évben az egyetlen futballista, aki a 75. perc után pályára lépve gólt és gólpasszt is jegyzett.
Jegyezzük meg, csapattársának, Jérémy Dokunak sem sok kellett volna ehhez, hiszen ő a 72. percben érkezett, és ugyancsak két kanadai pontot jegyzett a siker során.
Nyolc együttes is úgy győzött ezen a héten, hogy az ellenfél szerezte meg a meccs első gólját. Ilyen sok fordítás korábban még egy BL-fordulóban sem történt!
A rangsort négy kategória alapján állították össze: a kapura lövéseket, a büntető területen belüli próbálkozásokat, a passzok és az ellenfél 16-osán belüli passzok mennyiségét vették figyelembe az ellenfél azonos mutatóival arányosítva.
Az így kialakuló rangsorban a vizsgált 69 bajnokságból a bolgár Levszki Szófia vitte a prímet, miután kategóriánként átlagosan 3,31-szeresét tudta felmutatni a fenti mutatóknak a riválisoknál.
A második az ugyancsak bolgár Ludogorec (3,26) lett, rajtuk kívül senki nem végzett hármas arány felett, igaz a szerb Crvena zvezda (2,99) és a görög Olympiakosz (2,90) azért nem volt messze ettől.
A rangsor negyedik helyére a holland Feyenoord (2,78) fért fel, majd jön az első topligás gárda, a német Bayern München (2,63).
Olaszországban a Napoli (2,56), Franciaországban a PSG (2,53), Angliában a Manchester City (2,33), Spanyolországban pedig a Barcelona (2,16) volt a legjobb a vizsgált időszakban.
A Manchester City a nemzetközi topligák utolsó hibátlan csapataként lépett pályára szombaton Wolverhamptonban.
Az „égszínkékek” hiába uralták a meccset, volt náluk lényegesen többet a labda (32:68%), lőttek sokkal többet (3–23), a házigazda egy kaput eltaláló lövésből is két gólt szerzett Rúben Dias öngólja miatt, míg a vendégek kaput eltaláló lehetőségei rendre kimaradtak (1–8), így 2–1 lett a vége.
Nemcsak a címvédő, de a trónkövetelő is bukott, nem kevésbé drámai módon. Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool kettős emberhátrányban, egy 96. perces öngóllal kapott ki a Tottenham vendégeként 2–1-re.
Ezzel már csak két együttes veretlen Angliában, a Tottenham és az Arsenal áll öt siker mellett két döntetlennel hét fordulót követően.
A Premier League állása | ||||||||
1. | Manchester City | 7 | 6 | – | 1 | 17–5 | 12 | 18 |
2. | Tottenham | 7 | 5 | 2 | – | 17–8 | 9 | 17 |
3. | Arsenal | 7 | 5 | 2 | – | 15–6 | 9 | 17 |
4. | Liverpool | 7 | 5 | 1 | 1 | 16–7 | 9 | 16 |
5. | Aston Villa | 7 | 5 | – | 2 | 18–11 | 7 | 15 |
6. | Brighton | 7 | 5 | – | 2 | 19–14 | 5 | 15 |
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a királyi gárda a városi rivális Atléticótól kapott ki 3–1-re, ezzel utolsóként veszítette el hibátlan mérlegét a La Ligában.
Sőt, a vereséggel az első helyét is bukta a rekordgyőztes, mivel a Barcelona és a Girona is öt győzelemmel, valamint egy döntetlennel áll – a katalánok közül a nevesebb gárda áll az élen, eggyel jobb gólkülönbségének köszönhetően.
A Real Madrid az első öt körben az Athletic Bilbaót, az Almeríát, a Celta Vigót, a Getafét és a Real Sociedadot fektette két vállra.
A La Liga állása | ||||||||
1. | Barcelona | 6 | 5 | 1 | – | 16–6 | 10 | 16 |
2. | Girona | 6 | 5 | 1 | – | 16–7 | 9 | 16 |
3. | Real Madrid | 6 | 5 | – | 1 | 11–6 | 5 | 15 |
4. | Athletic Bilbao | 6 | 4 | 1 | 1 | 11–4 | 7 | 13 |
5. | Atletico Madrid | 5 | 3 | 1 | 1 | 13–5 | 8 | 10 |
6. | Valencia | 6 | 3 | 1 | 2 | 9–6 | 3 | 10 |