Index Vakbarát Hírportál

Ötvenéves korában meghalt a korábbi magyar olimpikon

2024.07.25. 10:55
Ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki a sportágban éveken keresztül a szegediek és a juniorválogatott, illetve gyorskorcsolya sportágban a női válogatott vezetőedzőjeként dolgozott.

A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint Szabó rövid betegség után hunyt el.

Szabó Krisztián szülővárosában, Debrecenben kezdett el korcsolyázni, rövidpályás gyorskorcsolyázóként képviselte a magyar színeket olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, valamint téli Universiádén.

Tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző férfiváltónak, majd a következő évben indulhatott a Salt Lake City-i téli olimpián.

Sportolói pályafutása után dolgozott a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzőjeként, tanítványai közé tartozott – többek között – Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Oláh Bence.

Hosszú éveken keresztül irányította a short track juniorválogatottat, munkája során számos junior világbajnoki éremmel és Európa-kupa-dobogóval járult hozzá a magyar korcsolyasport sikereihez.

A 2023–2024-es szezontól a női gyorskorcsolya válogatott vezetőedzőjeként erősítette a szövetséget. Szabót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a saját halottjának tekinti.

Rovatok