Index Vakbarát Hírportál

Elutasították az oroszok fellebbezését, nem kapják vissza a doppingvétség miatt elvett aranyérmet

2024.07.25. 16:47
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az Orosz Olimpiai Bizottság fellebbezését a Kamila Valijeva műkorcsolyázó eltiltása után elvett 2022-es pekingi ötkarikás csapataranyérem ügyében.

A CAS csütörtöki közleményében jelezte, hogy a fellebbezők azt szerették volna elérni, hogy az aranyérem Oroszországnak járjon, azonban a június 12-i meghallgatást követően az illetékes testület arra a következtetésre jutott, hogy Valijevát doppingvétség miatt megfelelő indokkal zárták ki a csapatversenyből, ezért az ottani eredményeit nem lehet figyelembe venni, így az oroszok nem kaphatnak aranyérmet.

Az akkor 17 éves Valijeva – aki egyéniben eredetileg a negyedik helyen végzett – kezdettől ártatlannak vallotta magát. A felmentését elérni akaró védői a többi között arra hivatkoztak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult.

A pozitív minta, amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is érv volt Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amit kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításában. Az orosz doppingellenes ügynökség korábban felmentette Valijevát.

A pekingi aranyérmet az Egyesült Államok műkorcsolyacsapata kapta meg, miután Valijevát négyéves eltiltással sújtották. A versenyzői jog felfüggesztése 2021. december 25-től érvényes. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) később azt tudatta, hogy a harmadikról a második helyre fellépő japánok mögött Oroszországot illeti meg a bronzérem, mert noha Valijeva kizárásával az összpontszáma 74-ről 54-re csökkent, így is megelőzi az 53-mal végzett Kanadát.

(MTI)



Rovatok