A 31 esztendős középpályás hamarosan elkezdheti az edzéseket.
A bokája bánta a lelkes szurkoló akcióját, és még meccsekre se járhat egy évig.
Már tájékoztatták a büntetésről és annak hétfői hatálybalépéséről.
Sokan meglepődtek, amikor a sportág tisztaságát felügyelő ITTA augusztus végén felmentette.
A vereséggel záruló derbi végjátékában állították ki.
Leszögezte, hogy senkitől sem hajlandó bocsánatot kérni a döntés nyomán.
Hat hónap után vizsgálják meg, hogy felfüggesztik-e büntetése hátralévő részét.
A Bochum elleni bajnokin kapott azonnali piros lapot.
Kínában fogja otthonát, Csöcsiang tartományt képviselni.
18 hónapig nem szerepelhet semmilyen versenyen.
A közvetítéseket is bojkottálják.
Arra jutottak, a fiatal műkorcsolyázót megfelelő indokkal zárták ki.
A versenyző eredményeit tavaly április 23-ig visszamenőleg törölték.
A szakember állítja, félreértelmezték sorait.
Merih Demiral a szombati negyeddöntőről hiányozhat, továbbjutás esetén az elődöntőről is.
Kivételt tehetnek vele a döntéshozók, akkora népszerűségnek örvend hazájában.
Fellebbeztek az ítélet ellen, mindhiába.
A szándékos mozdulat az ellenfél fejének irányába történt.
2018-ban négyéves eltiltást kapott.
A „Gabigol” néven ismert támadó minden vádat tagad, és fellebbez a döntés ellen.
Márciusban már nem léphet pályára a klubjában, Marco Rossi viszont tervezhet vele.
A középpályás véleménye szerint példát akarnak statuálni vele.
Eddig tartott a kényszerpihenő.
Rendkívül boldog, hogy újra versenyezhet.
A madridiak fellebbeznek a döntés ellen.
Az Újpest azonnal jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a vezetőedzőt sújtó döntést.
A szerb edzőnél kicsit elgurult a gyógyszer Debrecenben.
A Paks vezetőedzője túlzónak tartja a kollégáját érintő büntetés mértékét.
Véleménye szerint helytelen döntés született, amely ellen benyújtja fellebbezését.
Döntött a szövetség Fegyelmi Bizottsága.
Könnyen lehet, hogy ez pályafutása végét jelenti.
Lionel Messi nevét skandálták az ellenfél szurkolói.
Kiderült, hogy a vezetéstől is el volt tiltva.
Nem hagyják annyiban a dolgot.
Klubja csalódottan vette tudomásul a büntetés mértékét.
Továbbra is bízik ártatlanságában a problémás rögbis.
A fogadási szabályok megsértése miatt bűnhődött a gólvágó.
Úgy érzi, rengeteget ártott csapatának viselkedése miatt.
Az elmeszelésekkel együtt pénzbírság is jár a klubnak.
2023. december 27., 10:13
Bizarr csalási vádak is felmerültek.
2023. december 20., 12:33
Meghűlt a vér a nézők ereiben.
2023. december 17., 09:04
Örökre eltiltották a bíróverő futballvezért.
Egyre nagyobb bajban a 30 éves középpályás.
2023. november 16., 13:17
Továbbá 267 milliós pénzbírságot is kapott.
2023. november 12., 09:50
A focista, ha jó állapotban lesz, 71 évesen még visszatérne.
Klubcsapata még semmilyen tájékoztatást nem kapott az ügyről.
Október 28-án rendezik meg az el Clásicót.
Súlyos eltiltás várhat rá, csapata felbonthatja szerződését.
Diszkriminatív jellegű becsmérlő megjegyzések miatt.
2023. szeptember 27., 11:45
Fogadási botrányba keveredett, most élcsapathoz igazolhat.
2023. szeptember 27., 11:16
Jelentős büntetés jár a szabályszegőknek, és akár a cégvezető is eltiltható.
2023. szeptember 13., 12:53
Örökre eltilthatják a vezetéstől.
2023. augusztus 1., 17:22
Csoboth Kevinre nem számíthatnak a következő mérkőzésen.
A Chelsea megúszta pénzbírsággal.
Minden eddiginél súlyosabb a büntetés.
A Valencia elleni botrányos meccs végjátékában állították ki.
Továbbra is megmagyarázhatatlan: miért viselkedik így a liga egyik legtehetségesebb játékosa.
A mostani PL-idényben csak Erling Haaland és Harry Kane szerzett nála több gólt.
Nehezen helyezkedhetnek el jogászként.
Ferenczi János három meccsről marad le – ha nem lesz sikeres a fellebbezés.