Index Vakbarát Hírportál

Az a cél, hogy ne kerüljünk le a nemzetközi tenisztérképről

2023. július 25., kedd 08:29

Vasárnap véget ért a budapesti rendezésű női nemzetközi tenisztorna, ami nem csupán egy 19 éves elsőbálozó sikere miatt marad emlékezetes – és amelyet követően egy darabig nem számolhatunk újabb rangos hazai rendezésű viadallal.

A selejtező elbukásától a tornagyőzelemig, magyarverésekkel a fináléig – orosz–ukrán döntő ütközet

Kezdjük rögvest a selejtezőkkel, ahol Nagy Adrienn, Stolmár Rebeka, Bíró Melinda, Kántor Anna, Bartha Panna és Varga Viktória révén hat magyar lány is érdekelt volt, és esett ki egyből az első fordulóban.

Egy 19 éves orosz lány óriási csatában, döntő szett rövidítésben bukta el a főtáblára jutásról határozó összecsapását – hogy aztán végül mégis ő nyerje meg a viadalt!

Marija Tyimofejeva ugyanis a norvég Ulrikke Eikeri 6:3, 6:2-es legyőzése után a cseh Anna Siskovától 6:1, 3:6, 7:6-ra kikapott, de szerencsés vesztesként mégis elindulhatott. Ha pedig már egyszer így alakult, akkor szetthátrányból fordítva megverte az ausztrál Daria Saville-t, két 6:1-gyel búcsúztatta az első kiemeltet megverő orosz Diana Snajdert, majd ugyancsak bukott első játszmáról fordított a szlovák Kaja Juvan ellen (3:6, 6:3, 6:2), mielőtt a kilencedik kiemelt argentin Nadia Podoroskát (7:6, 3:6, 6:3) is három felvonásban búcsúztatta a négy között.

A finálét is jól kezdte a torna idején még a világranglistán 246., végső sikerével viszont már a 127. pozícióba előrelépő orosz lány, de esélyesebb riválisa könnyedén mentett döntő szettre.

A 29 éves Katarina Baindl igazi magyarverőnek bizonyult a tornán, hiszen az első körben Szabanin Natáliát (6:4, 7:5), a másodikban Tóth Amarissát (6:3, 6:1), a harmadikban pedig Stollár Fannyt (7:6, 6:3) búcsúztatta, mielőtt az amerikai Claire Liu ellen az elődöntőt (7:6, 7:6) is megnyerte.

Az ukrán játékos pályafutása második döntőjére készülhetett, az elsőt 2018-ban, a Taiwan Openen Babos Tímeával szemben bukta el…

A ranglistán épp a 100. helyen állt (innen a 95. helyig jött előre), a rutin és a tapasztalat, valamint a lendület is mellette szólt az orosz–ukrán döntőben, hogy aztán játékos se nyerjen: a 19 éves Tyimofejeva 6:0-val zárta első döntőjét, megszerezve első WTA-trófeáját.

Magyar siker Budapesten

Ha már Stollár Fanny szóba jött, a 24 éves magyar játékos a lengyel Katarzyna Piter oldalán ismét megnyerte a budapesti WTA-tornát, a 2018-as Hungarian Ladies Opennel együtt pedig már harmadik magyarországi párosgyőzelmét aratta.

Sokat köszönhetek ezen a héten a partneremnek, mert annyira pozitív kisugárzása van, és annyira húzzuk egymást a pályán, hogy ha neki nem megy, ha nekem nem megy, akkor is mindig fel tudunk állni, akármi az eredmény mondta a szervezők közösségi oldalán megosztott videóban Stollár.– Nagyon jó volt, hogy ennyien kijöttek szurkolni, mert nem mindennap játszik otthon az ember, és nagyon jó érzés ilyen közönség előtt játszani.

Az egyesben negyeddöntőig jutó Stollár több mint száz helyet javítva a 340. helyre jött előre a hétfői rangsorban. 

Magyar–kínai botrány

Nem mehetünk el szó nélkül a verseny legnagyobb port kavaró meccse mellett sem, ami pedig a 2. kiemelt kínai Csang Suaj kiesése körül kavarodott.

Kedden még a szimpla sporteredmény futotta meg a sportos vonatkozású hírvilágot, miszerint a 20 éves Tóth Amarissa búcsúztatta a párosban kétszeres Grand Slam-torna-győztes, egyesben a ranglista 28. helyén álló kínait, másnap viszont már égbekiáltó sportszerűtlenségek ellen keltek ki az ázsiaiak.

A fejlemények alakulása során aztán kiderült, mégsem egészen úgy történtek a dolgok, ahogyan a távol-keletiek beállították. Bár az is tény, illetve biztos: nem volt szerencsés, hogy Tóth egy elegánsnak semmiképpen sem nevezhető „minek ment oda” reakcióval jelentkezett.

Úgy gondolom, hogy ő magát készítette ki. Nem értettem, hogy miért csinált ebből ekkora balhét, hogy a bíró döntését felül akarta bírálni. Nem értem, hogy miért nem fogadta el, de hát magának kereste a bajt

nyilatkozott a meccs után a Kossuth rádiónak Tóth Amarissa.

Nem sokkal később ennél egy lényegesen finomabb megfogalmazás érkezett a fiatal magyar játékostól, aki elnézést kért ellenfelétől.

„Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet. Tisztában vagyok vele, hogy nem kellett volna úgy ünnepelnem, ahogy a meccs után tettem, ezt sajnálom. A meccs hevében elragadtak az érzelmeim és a pillanat. A teniszre koncentráltam, nem így akartam nyerni”mondta a teniszezőnk. 

Ne kerüljünk le a térképről!

A torna után Márky Jenő versenyigazgatóval a nemrég véget ért viadalról és annak jövőjéről is beszéltünk. Reményei szerint érkezik a garancia, hogy továbbra is Budapesten csaphassanak össze a kiváló női játékosok. 

„Egy ilyen fordulatos, eseményben gazdag viadalon óhatatlanul előfordulhatnak vitatott helyzetek, Tóth Amarissa meccsén egy vonalbírói és egy bírói döntés után a játékos és csapatának nemtetszését, elégedetlenségét a bírónak határozott intézkedéssel le kellett volna állítania a folyamatos játék érdekében. Ugyanakkor ez egy pont, egy labdamenet, láthattunk olyat, hogy meccslabdánál léptettek le valakit, a cél a játék folyamatossága” – mondta a fentebb taglalt esetről Márky Jenő versenyigazgató az Indexnek.

A torna rendezésével kapcsolatban elmondta, rendkívül sok dolognak kell megfelelni, és kihívásokkal teli, hogy „tíz napon keresztül életben tartsanak” egy viadalt. Hozzátette, ahogyan közeledik a végjáték, egyre nagyobb a teher a szervezőkön, anyagilag is.

Az orosz–ukrán fináléval kapcsolatban kiemelte, hogy rendkívül sportszerű mederben zajlott az összecsapás a pályán és a lelátón is – a nemzetközi tornákon azért láthattunk erre mostanában ellenpéldákat bőven…

A Római Teniszakadémiát illetően hozzátette, hogy nemzetközi szintű létesítmény, amely 39 ország televíziós igényeit tökéletesen ki tudta elégíteni.

»Szemiramisz függőkertjét« hoztuk létre a legmagasabb szintű kiszolgálás érdekében, a szakmai stáb mindennap reggel hattól éjfélig azon fáradozott, hogy a sportolók minden igényét kielégítse.

A torna jövőjével kapcsolatban hozzátette, az elmúlt években több honi viadal megrendezését is le kellett végül mondani, amit nem engedhet meg magának.

A rendezéshez ugyanakkor garanciát kell vállalni, el kell dönteni, hogy Magyarország számára fontos-e a viadal, vagy sem.

A jövőben ráadásul a WTA-tornákon is a férfiversenyek (ATP-szabályok) sokkal szigorúbb feltételeinek kell megfelelni, ezért a legmagasabb szinten kell meghozni a döntéseket.

Abban bízom, hogy a legmagasabb szinten határozat születik a tornával kapcsolatban, mint 2019-ben, amikor a kormány garanciát vállalt az anyagi feltételek biztosítását illetően, ez hozta meg a torna visszahozatalának lehetőségét és sikerét. Közeledünk a határidőhöz, remélem, pozitív döntés születik, mert számos helyszín pályázik a torna időpontjára. Budapest világváros, mindenki szívesen jön ide, nagyon fontos, hogy ne kerüljünk le a nemzetközi tenisz térképéről!

– tette hozzá a versenyigazgató.

WTA BUDAPEST
páros, döntő:
Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar) – Jessie Aney, Anna Siskova (amerikai, cseh) 6:2, 4:6, 10–4

egyes, döntő:
Tyimofejeva (orosz) – Baindl (ukrán) 3:6, 6:3, 6:0

A korábbi döntők egyesben:

(Borítókép: A Hungarian GP salakpályás női tenisztorna Budapesten a Római Teniszakadémián 2023. július 23-án. Fotó: Bodnár Boglárka MTI)

Rovatok