Index Vakbarát Hírportál

Ennyi még közel sem elég, tovább írná csodálatos történetét a magyar tenisz új sztárja

2023. október 15., vasárnap 19:17

Marozsán Fábián negyeddöntőig jutott a vasárnap – Hubert Hurkacz győzelmével – véget érő sanghaji tenisztornán. A magyar Davis-kupa válogatott játékosa ezzel pályafutása magasan legjobb eredményét érte el, melynek köszönhetően hétfőtől már a világranglista 65. helyén jegyzik. A fiatal teniszező februárban még arról beszélt, reményei szerint hamarosan megpróbálkozhat a legalacsonyabb, 250-es kategóriájú ATP-versenyek kvalifikációjával, most pedig már ott tartunk, hogy karnyújtásnyira – konkrétan egy szettre – volt attól, hogy hazánk első számú teniszezőjévé váljon.

Finoman szólva is felgyorsultak az események az utóbbi hónapokban a magyar tenisz legújabb csillaga, Marozsán Fábián körül. A még mindig csak 24 éves élsportoló először májusban került a tenisztársadalom reflektorfényébe, mikor szenzációval határos – vagy talán azon is túli – bravúrral győzte le a korábbi világelső és többszörös Grand Slam-bajnok Carlos Alcarazt, méghozzá salakon a római tenisztornán. Az olasz fővárosban elért siker természetesen nem a semmiből jött, a háttérben rendkívül kemény munka és alázat áll, amely éppen egy ilyen mérkőzésen csúcsosodott ki.

Akkor még a világranglista legjobb 100 mezőnyén kívül álló Marozsán nehezen kezelte a hirtelen jött ismertséget, de hamar kiderült, nem egyszeri csoda volt a spanyol szupersztár legyőzése, azóta is több bravúros eredményt ért el, miközben lejátszotta élete első Grand Slam-főtáblás mérkőzéseit Wimbledonban, majd a US Openen. Legutóbb a sanghaji mestertornán olyan eredményt ért el, mint még soha egyetlen magyar teniszező sem, négy mérkőzést nyerve a negyeddöntőig menetelt az ATP ezres kategóriájú versenyén, amely torna a négy Grand Slam után a legfontosabb versenyek egyike a naptárban. 

Sőt, menetelése alatt újabb hatalmas skalpokat gyűjtött be, legyőzve a világranglista 11. Alex De Minaurt, majd heroikus, közel háromórás mérkőzésen felülmúlva a világranglista-kilencedik, többszörös GS-finalista Casper Ruudöt. Végül a torna későbbi győztese, Hubert Hurkacz állította meg a legjobb nyolc között, szetthátrányból fordítva ellene. Marozsán a szereplésének köszönhetően hétfőtől a világranglista 65. helyét foglalja el, mely természetesen pályafutásának legmagasabban jegyzett pozíciója. Lapunk vasárnap délelőtt érte utol a teniszezőt, éppen az előtt, hogy utolsó, Budapesten végzett edzését teljesítené, majd Antwerpen felé vegye az irányt. 

Életemben először jártam Sanghajban, ennek értelmében pedig fura volt elsőre az óriási kínai metropolisz, így az elején még a környezetet is szoknom kellett. Szerencsére végül nem kellett kvalifikációt játszanom a főtábláért, így volt még két-három plusznapom regenerálódni és felkészülni az elsőfordulós mérkőzésemre 

– mesélt első élményeiről Marozsán, aki hozzátette, a felkészülésén nem változtatott semmit annak tudatában, hogy a legmagasabb kategóriájú ATP-tornán lép pályára, mindent ugyanúgy csinált, mint korábban. 

„Az ATP Tour versenyei kicsit másabbak, mint a challengertornák, de le kell szögeznem, challengerszinten is nagyon jó játékosok vannak, minden mérkőzésen a legjobb teniszemet kell nyújtsam a sikerért. Nyilván másik kategória egy mestertorna, itt már minden körben akár top 10-es játékos lehet az ellenfeled, de függetlenül attól, ki állt éppen a háló túloldalán, ugyanúgy készültem napról napra” – folytatta a 24 éves magyar teniszező, aki ezenfelül elmondta: szerencsére jó fizikai állapotban érkezett Ázsiába, ennek köszönhetően pedig jól bírta a magasabb intenzitású mérkőzéseket is, de a Casper Ruud elleni, háromórás csata – érthető módon – nagyon sokat kivett belőle. 

Nagyon örülök, hogy több bravúros eredményt tudtam aratni a tornán, de ennek ellenére még úgy érzem, fizikálisan és mentálisan természetesen bőven van hova fejlődnöm. A Hurkacz elleni második szettben szemmel láthatóan kijött rajtam a fáradtság, ezért is mentem el mosdószünetre a döntőjátszma előtt, hogy összekapjam magam, ami valamennyire sikerült is. Veszélyes dolog ez egyébként, mikor mérkőzés közben kérsz szünetet, mert vagy jól is elsülhet, és újabb erőt merítesz, vagy teljesen kizökkenhetsz a játékból, szerencsére számomra előbbi forgatókönyv valósult meg 

– mesélte a lengyel teniszező elleni mérkőzés eseményeit Marozsán, aki már azzal történelmet írt, hogy negyeddöntőbe jutott a tornán. Adódik a kérdés, eszébe jutott-e a mérkőzés előtt – vagy akár alatt –, hogy esetleges győzelmével Magyarország első számú teniszezőjévé válhat, megelőzve a verseny korábbi szakaszában búcsúzó Fucsovics Mártont. 

„Olvastam, hallottam róla, hogy ha elődöntőbe jutok, akkor hétfőtől én vagyok a legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar teniszező, de őszintén szólva annyira nem foglalkoztam ezen tényezővel, kizárólag arra koncentráltam, hogy legyőzzem Hurkaczot. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, semmin sem változtatna, vagy ne lenne nagy dolog, ha előrelépnék Magyarország első számú játékosává, de egyelőre nem ez a cél lebegett a szemem előtt, csak a győzelem” – fejtette ki Marozsán. 

Mint ismert, Fucsovics Márton hosszú évek óta birtokolja ezen elismerést, hétfőtől az 53. helyen fogják rangsorolni, míg Marozsán a 65. helyre lép előre, megdöntve ezzel pályafutása legmagasabb helyezését. 

Rengeteg minden történt velem az elmúlt hónapokban, májusban legyőztem Alcarazt, de utána több vereség is becsúszott, edző- és helyszínváltozás is volt karrieremben, de ezek mind jó hatással voltak rám, rendkívül hálás vagyok a csapatomnak, hogy mindenben segítenek napról napra. Továbbra is egyértelmű célom, hogy a sanghaji tornához hasonló eredményeket érjek el. Ennek ellenére még tervezek challengertornákon is játszani, de maradandót még nem alkottam ATP 250-es, 500-as vagy a többi ezres versenyen, így ezen a szinten is szeretnék egyre több kimagasló eredményt elérni. Szerencsére elmondhatom, május óta egyre jobban tudom kezelni az ismertséget, a média figyelmét, amit élvezek, de továbbra is az az egyetlen célom, hogy azt csináljam, amit szeretek, tehát teniszezni

– zárta gondolait Marozsán, aki rögtön edzésre sietett beszélgetésünk után, majd a következő héten a belgiumi Antwerpenben lép pályára, elsőfordulós ellenfele pedig a perui – a hétfőtől világranglista 69. – Juan Pablo Varillas lesz. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok