Index Vakbarát Hírportál

Kiss László folytatja kapitányi munkáját

2016. január 10., vasárnap 12:53

 Kiss László, a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte vasárnap Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-vel.

A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön lemondott posztjáról. Gyárfás Tamás az MTI-nek már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra. 

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: "az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként."

A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, "szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében".

Kiss László csütörtökön mondott le, miután békíteni indult Hosszú Katinka sajtótájékoztatójára, de miután megalázó helyzetbe hozta őt az úszónő, lemondott. Gyárfás Tamás úszóelnök már akkor közölte, nem fogadja el, harcolni fog a maradásáért. Kiss Egerszegi edzője volt, szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen.

Hosszú szerdai, viharos felszólalása és látványos szerződéstépése alaposan felkavarta az indulatokat. Ráadásul javában készült a csapattal a nyári olimpiára, semmi nem utalt csütörtök délutáni bejelentésére, de Hosszú Katinka botrányos sajtótájékoztatóján méltatlanul bántak vele. Békíteni ment oda, ám az úszónő nem volt hajlandó szóba állni vele. Hosszú sajtósa elküldte, amikor odament hozzá, és beszélni szeretett volna vele.

Jóindulattal voltam irántuk, semmit sem követtem el sem Hosszúékkal szemben, sem a magyar úszás ellen, hogy ilyen elbánást érdemeljek. Méltatlan ez az egész.

Mondta akkor Kiss.

„Egyértelműen a keserűségéből, bánatából fakad ez a döntés. Gondolom, feltette magának a kérdést, kell ez nekem? Megalázó volt nemcsak a sajtótájékoztató utáni fogadtatása, hanem már előtte is, ahogy bánt vele Katinka. Amikor az uszodában nem állt vele szóba. Pedig ő mindent megtett a megbékélésért. Nem fogadom el a lemondását és visszavárom" - mondta a Gyárfás Tamás az Indexnek.

Megosztotta az úszótársadalmat Hosszú Katinka harca, de az már a hétvége előtt világos volt, szinte mindenki kiállt Kiss László mellett. Kilencven úszóedző írt alá petíciót, Egerszegi Krisztina, korábbi tanítványa és Risztov Éva is az edző visszatérését óhajtotta.

Kiss visszatérését kommentálva Gyárfás Tamás, a magyar szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy "most már ideje a sportág előtt álló feladatokra összpontosítani."

A világ- és Európa-bajnok Cseh László így reagált: "örülök, hogy a kapitány ismét ott áll a fedélzeten, a kormányrúdnál."

Risztov Éva, a londoni olimpia 10 kilométeres nyíltvízi úszásának aranyérmese azt mondta: "még jócskán nincs itt az ideje, de ha egyszer Laci bácsi elköszön tőlünk, annak meg kell hogy legyen a maga méltósága. Remélem, ez a búcsú még soká lesz".

Hargitay András, az úszók jelenlegi utánpótlás-kapitánya szerint nagyban segítette a kapitány mostani döntését, hogy sokan kiálltak mellette: "nemcsak az edzők, a versenyzők, az edzőbizottság, hanem gyakorlatilag a magyar társadalom egy jelentős része összefogott azért, hogy ő visszajöjjön. Szerintem ez neki erőt adott".

Petrov Iván, aki a Kiss László mellett nyílt levélben is kiálló úszóedzők egyike, elégedetten kommentálta a vasárnapi hírt: "nagyon helyes döntést hozott a szövetségi kapitány, amikor a maradás mellett döntött. Ennek minden edző örül, aki olimpiára készít fel versenyzőket. Nem is kérdés, hogy alig nyolc hónappal a riói olimpia előtt változatlanul neki kell a kapitányi teendőket ellátnia, más erre a feladatra nem lenne alkalmas".

Rovatok