Index Vakbarát Hírportál

Rolling Stonesszal rohanna a totális őrületbe a vizes vb

2017. március 23., csütörtök 07:06 | aznap frissítve

A vizes világbajnokságnak nevezett pénzügyi vérfürdő nehezen értelmezhető a budapesti olimpiai pályázat nélkül. Úgy húzta a pályázat a vizes vb költségvetését, mint Hold a tengert.

Nem elég, hogy bevállaltuk a világbajnokság négy évvel korábbi megrendezését beugróként – van, aki szerint már ebben is szerepet játszott az olimpiai álom –, de az ötkarikás bűvölet jegyében a szervezőkön eluralkodott a mánia, hogy itt valami gigantikusat kell gurítani. És hogy a vizes vb lesz az, amivel bebizonyítjuk a világnak, hogy meg tudnánk csinálni.

A jelenség egyik nem várt, de annál látványosabb példája a sportesemény nyitóünnepségének monumentálisra dagadása. A nyitó- és zárórendezvényre kereken 4 milliárd forintot költünk – ebből

nagyjából 3,5 milliárd tisztán a megnyitóra megy el: egy 90 perces show-ra a Dunán lévő színpadon.

A vizes vb-hez kapcsolódó nyilvános rendezvényekre egyébként irdatlan pénzeket fordítunk.

Két tételben összesen 6 milliárd forintot visznek el a vb rendezvényei (nettó), van még ugyanis egy szerény 2 milliárdból megrendezett FINA Market Street nevű vizes fesztivál és piac is, részben a szponzorok számára, részben a nagyközönség szórakoztatására, két helyszínen, a Dagály strandon és a Margitszigeten.

Hogy valamiféle kontextusba helyezzük ezt a 6 milliárd forintos értéket, megkérdeztük a Sziget Fesztivál szervezőitől, mennyi volt a 2016-os Sziget teljes költségvetése. Azt válaszolták, hogy nettó 5,4 milliárd forint, tokkal-vonóval, beleértve a sztárfellépőket (utazással és szállással), egyéb programokat, technikát, hazai és külföldi reklámot, biztonságot, beléptetést és minden egyebet. Vagyis egy csomó olyan dolgot, amire a vb-n külön költenek, a biztonsági szolgáltatások például egyedül 1 milliárd forintot visznek el (naná, hogy a Fidesz-kedvenc Valton).

Bár vizes világbajnokság időtartama lényegesen hosszabb (17 nap), mint a Szigeté, a nyitó- és záróünnepség árát ez egyáltalán nem befolyásolja, míg a Market Street és kapcsolódó rendezvények esetén ezt ellensúlyozza, hogy a Szigetnek a rövidebb időszak alatt is sokkal több látogatója volt, mint amennyi a világbajnokságnak lesz.

A 2016-os Sziget Fesztivál 496 ezer vendéget vonzott, míg a 2017-es vizes vb-n 350 ezerben reménykednek.

Rajtunk lesz a világ szeme

A FINA Market Street 2 milliárdja sem kevés – nem is adták akárkinek –, de kapásból adja magát a kérdés: mégis miért kell lényegében csak a nyitóünnepségre elkölteni közel 4 milliárd forintot?

Amire két válasz is van. Egyrészt azért, mert a vb kapcsán mintha sosem lenne olyan, hogy túl sok pénz. Másrészt meg azért, mert a szervezők a fejükbe vették: ha törik, ha szakad, a nyitóünnepségnek be kell kerülnie a világ vezető tévéinek élő adásába.

Forrásunk szerint a szervezők meg is kérdezték a nagy tévétársaságokat, közvetítik-e majd a megnyitót, ami ekkor még a szokásos varieté-jellegű show-műsor lett volna. A válasz az volt, hogy nem. Esetleg, ha a döntők előtt, az első napon tíz percben lezavarjuk. Erre a válaszra viszont nem számítottak, az elképzelések szerint ugyanis világszerte százmilliók, sőt milliárdok tapadtak volna a képernyőre a megnyitó miatt.

Aztán valaki azt mondta, hogy oldjuk meg a dolgot izomból, és bedobta, hogy

a megnyitóra hívják meg a Rolling Stonest. Arra már biztosan nem mondanak nemet a tévék.

Ez annyira nem vicc, hogy információink szerint jelenleg is zajlanak a tárgyalások a menedzsmenttel, és állítólag nem is állnak rosszul. Mindezt két, egymástól független forrásunk is megerősítette.

Hogy valami orbitálisra készül a szervezőbizottság, mindenesetre alátámasztja: a nyitó- és zárórendezvényre szánt 4 milliárd forintból a „technikai lebonyolításra” szánt 1,8 milliárd forint kifejezetten csak a megnyitóra vonatkozik, és a művészeti lebonyolítás 2 milliárdját is döntően erre fogják elkölteni. Utóbbi tételből csak néhány százalék jut a balatonfüredi eseményekre, és a Papp László Budapest Sportarénába tervezett záróünnepség sem vihet el többet pár százmilliónál.

Harmadikként pedig van még egy 200 milliós tétel, ami tisztán a nyitó- és záróünnepség területbiztosítására van felcímkézve (a közbeszerzést még nem írták ki). Mivel a zárásnak helyt adó Papp László Sportaréna bérlete tízmilliós tétel (2012-ben 4,7 millió volt egy nap ára), ez is leginkább a nyitányra menne. Vagyis alsó hangon 3,5 milliárd forintért fogjuk megnyitni a világbajnokságot, remélve, hogy így majd a CNN is odakapcsol egy perc élőre az uszályon rázó Mick Jaggerrel, vagy akit végül sikerül leigazolni a haknira.

A Rolling Stones amúgy a világ legdrágább zenekara, amely a fellelhető források szerint 1,5 millió dollártól (430 millió forint) vállal fellépéseket, de az ár nagyban függ a rendezvény típusától. Például ha valaki az esküvőjén akar velük janizni, akkor ennek a többszörösét is elkérhetik. A vizes vb nyitóshow-ján való megjelenés valahol a két véglet között lehet, azaz a kétmilliárdos művészeti lebonyolításba simán belefér.

Közbeszerezve

Ahogy azt már megszokhattuk, a rendkívüli sürgősség miatt meghívásos alapon folyt a közbeszerzés. A három meghívott céget sikerült olyan ügyesen kiválasztani, hogy művészeti lebonyolításra vonatkozó 1. részre csak az egyikük – a Művészetek Palotája (Müpa) – adott be ajánlatot, az is magasabb volt a vártnál. A technikai lebonyolításra vonatkozó 2. részre pedig mindhárman magasabb árat adtak meg, mint a rendelkezésre álló keret.

Az 1. rész kapcsán szerencsére sikerült meggyőzni a Müpát, hogy oldja meg a dolgot 1 999 736 000 forintból.

A 2. rész kapcsán szintén alkudni kellett, mivel a Müpa 1,93 milliárdból, a német Production Resource Group AG 2,6 milliárdból, a francia ECA2 pedig 2,3 milliárdból oldotta volna meg a feladatot, amire a kiíró szerint 1,8 milliárd forint jut.

A jelek szerint igen különös ártárgyalás folyhatott le a felek között. A Müpának 130 milliót kellett volna engednie az ajánlatából, míg az ECA2-nek 500 milliót, a végén mégis az utóbbi adott meg kedvezőbb árat. Mindezt úgy, hogy a tárgyalás alatt a megbízó elvileg semmi alapvető dolgot nem változtathatott meg a szerződés feltételein.

Ki kinek a kije?

Ha összefonódásokat szeretnénk keresni, nincs túl nehéz dolgunk. A Müpa vezérigazgatója Káel Csaba, aki már akkor feltalálta a Fidesz-közeli országimázst, amikor Habony Árpád még vitrineket őrzött.

Ráadásul Káel és az úszószövetség nemrég kinevezett elnöke, Bienerth Gusztáv az olimpiai pályázat kapcsán – aminek Bienerth az alelnöke volt – annyira egymásra találtak 2016 telén, hogy a szintén jól bekötött Zsidai Royjal és a BDO Magyarország üzletágvezetőjével, Hegedűs Attilával együtt megalapították a Budapest Barátai nevű civil szervezetet. A társaság akkor vált híressé, amikor tavaly februárban az általa szervezett zárt körű rendezvényen Rogán Antal ismertette a kormány titkos tervét az idegenforgalom teljes centralizálásáról. Az eseményre a szakmai szervezeteket nem hívták meg, Andy Vajnát és Orbán Ráhelt viszont igen. 

Az ECA2 nevű cégről annyit sikerült kideríteni, hogy a francia Pubilicis-csoport tagja, és komoly referenciái vannak az 1998-as futball-világbajnokság megnyitójától, paralimpiai záróünnepségeken át kevéssé demokratikus országok nagyszabású népünnepélyeinek megszervezéséig. Az utóbbi időben főleg Ázsiában mentek nagyot, tavalyi csúcsprodukciójuk véletlenül épp vizes témájú volt, az Álmok szökőkútja, amit a kínai Vujishanban állítottak színre.

A cégcsoporthoz tartozó Vivaki médiaügynökséget amúgy is imádja a második Fidesz-kormány: még az olimpiai pályázat népszerűsítéséből is kaptak egy szeletet Rogán Antal szomszédjától.

Bár a világbajnokság egyéb rendezvényeire vonatkozó 2 milliárdos szerződéssel ebben cikkben csak futólag foglalkozunk, jegyezzük meg: ennek elnyerője a Young and Partners, Kuna Tibor cége. Kuna a Fidesz ifjúsági szervezetének volt vezetője, Szijjártó Péter jó barátja, és valami eszetlenül nagyot megy, amióta a jelenlegi garnitúra van hatalmon.

Hivatalos álláspont 

A megnyitó miatt természetesen megkerestük Müpát. A program jellegére és a fellépőkre vonatkozó kérdéseinkre azt válaszolták, hogy „a művészeti koncepció alapján a forgatókönyv kidolgozása elkezdődött és jelenleg is zajlik – a programról, a fellépők személyéről, a helyszínekről a folyamat előrehaladtával kap tájékoztatást a sajtó”.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért maradtak le a szerződés 2. részéről. Azt felelték: „A nyitóesemény technikai lebonyolítására – ahogy az a közbeszerzési eljárásról szóló tájékoztatóban is olvasható – a legkedvezőbb pénzügyi ajánlatot benyújtó céget választották ki". Aminek némiképp ellentmond, hogy a bontási jegyzőkönyv alapján a Müpa nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot. 

Természetesen a Bp2017 Kft.-nél is próbáltunk érdeklődni, hogy milyen megnyitóra számítsunk. A válasz annyi volt, hogy ne olyan nagyszabásúra, mint egy olimpiai ceremónia, inkább valami hasonló nagyságrendű eseményt képzeljünk el, mint egy atlétikai világbajnokságé.

Írtunk hát a 2017-es londoni atlétikai világbajnokság szervezőinek, hogy náluk mégis mennyiből nyitják meg az eseményt, és milyen jellegű programmal. De a válaszukból azt tudhattuk meg, hogy az atlétikai vb-nek nem lesz ünnepélyes megnyitója, csak egy nyitó- és egy záróestéje, ahol elmondják a szokásos beszédeket, meg lezajlik a kötelező protokoll. Éppen ezért nem tudják megmondani a költségvetését sem, mivel nincs olyan.

A Rolling Stones kapcsán azt is rebesgették, hogy esetleg a dunai helyszínen is változtatni kell, mert egy nagyszabású rockkoncert a vízen felvet néhány problémát. Ezért megkérdeztük: biztos-e a helyszín? Amire azt a választ kaptuk, hogy „ez még nincs kőbe vésve”.

A Bp2017 azon válaszával sem voltunk sokkal beljebb, hogy tudomásuk szerint közvetítik-e majd élőben a megnyitót a nagy nemzetközi tévétársaságok, mert öt másodperc csend után közölték: „ez jó kérdés”.

Információink szerint egyébként ebben a kérdésben annyi elmozdulás történt, hogy a CNN mégiscsak érdeklődést mutatott. Azt mondták a szervezőknek, hogy

szívesen bejelentkeznek a megnyitóról. Csak fizessünk érte 200 millió forintot.

Rovatok