Index Vakbarát Hírportál

Tetemes összeget emészthet fel, hogy bizonyítsa ártatlanságát Kenderesi Tamás

2023. november 6., hétfő 08:28

Közel negyvenmillió forintba is kerül a doppingbotrányba keveredett Kenderesi Tamásnak, hogy bizonyítsa igazát a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt. Az összeg felét a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) fedezi.

Tizenhárom hónap telt el azóta, hogy a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingvétség gyanúja miatt magyarázatadásra szólította fel Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszót, mert a tőle levett minták eredményét rögzítő biológiai útlevelében megalapozott gyanúra okot adó eltéréseket fedeztek fel – írja az Infostart az SzPress Hírszolgálatra hivatkozva.

Kenderesi Tamás folyamatosan tagadta, hogy valaha is tiltott eszközökkel próbálta volna feljebb srófolni a teljesítményét. Ám eddig hiába tiltakozott és érvelt, majd nyújtott be egyes vélemények szerint egyetemi disszertációval felérő elsődleges orvosi magyarázatot, azt a WADA szakértői idén január 11-én nem fogadták el.

Kenderesi ügyében elsőfokon már döntés született, ami ellen az úszó a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróságon fellebbezett. A Magyar Úszó Szövetség keretorvosa, Kováts Tímea beszélt róla, erősen kételkedik a biológiai útlevele alapján Kenderesi Tamást elmarasztaló döntés tudományos megalapozottságában, és úgy véli, a WADA biológiai útlevelekre kifejlesztett rendszere ártatlanokat is elmarasztalhat.

A fellebbezésnek súlyos anyagi következményei vannak, a lap szerint ugyanis a százezer svájci frankot is meghaladhatja, ami mai árfolyamon közel negyvenmillió forintnak felel meg. A felmerült költségek felét a HUNADO állta. A milliók előteremtése nemcsak a fellebbező Kenderesi Tamásnak okozhatott komoly gondot, hanem a perbe fogott szervezetnek is.

A napokban felállt a háromtagú bírói testület, amelyben a nemzeti doppingbizottság nevében eljáró HUNADO delegáltja a német Ulrich Haas, a zürichi egyetem professzora, a CAS-t a döntőbíróság elnökének megbízásából az az angol James Drake KC képviseli, míg a felperest Dávid Gyula, akinek évtizedes ügyvédi tapasztalata van, hosszú ideig vízilabdázott, magyar bajnok és a válogatott tagja is volt.

Rovatok