Az új Büntető Törvénykönyv alapján a bíróság blokkolással ütheti ki azokat az akár külföldi weboldakat, amiket máshogy nem tud. A módszer technikailag hasonlít a Kína köré felhúzott Nagy Tűzfalra, viszont nem Magyarország lenne az első európai ország, ahol hasonló megoldást alkalmaznak. Ez a gyakorlat ártatlan áldozatokat is szedhet, ezért megmutatjuk, hogyan lehet kijátszani.
Kissé ironikus, hogy a kormány a kínai netcenzúrához hasonlítható törvénymódosítással készül azután, hogy az idén Budapesten megtartott, kiberbiztonságról szóló nemzetközi konferencián maga Orbán Viktor deklarálta, hogy mennyire fontosak nekünk a szabadságjogok, és az internet szabadsága is.
A blogok regisztrációjának lebegtetése után a kormány újabb tervet talált ki az internet megregulázására, ezúttal a készülő új Büntető Törvénykönyvbe pakoltak bele olyan módosításokat, amelyek kifejezetten az elektronikus adatok megszűrését célozzák. A törvénytervezet az „elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele” nevű jogi blikkfanggal dobálózik. Az, hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tisztázott.
Ormós Zoltán internetjogász szerint a blokkolást két esetben kötelezően elrendelheti a bíróság: akkor, ha egy, már elrendelt ideiglenes tárhelyszolgáltatói tartalomeltávolítás nem történik meg, azaz bírósági végzéssel kötelezték az adott szerver üzemeltetőjét, hogy távolítsa el a jogsértő tartalmat, de ő ezt nem tette meg. Az érintett lehet akár jogsegéllyel megkeresett külföldi szerver, illetve egy magyar szolgáltató is. Ilyen esetben a jogszabályok alapján kötelező lesz elrendelni a blokkolást.
A másik esetben nem is kell megvárni a tárhelyszolgáltató lépését. A jogszabályok megneveznek három kiemelt bűncselekményi kört: a gyermekpornográf felvételeket, államellenes bűncselekményeket, illetve terrorcselekményeket. A bíróságnak ilyenkor nem kell megvárnia, hogy a tárhelyszolgáltató leszedje a jogsértő tartalmakat, hanem ezek rögtön blokkolandóak.
Konkrét jogértelmezés még nincs. „Ezeknél a blokkolásoknál az a tapasztalat, hogy a tárhelyszolgáltató tartalmánál nem mindig lehet pontosan megmondani, miről van szó, hiszen változnak az IP-címek, ahonnan elérhetővé teszi őket. Minél jogsértőbb egy anyag, annál valószínűbb, hogy azt mozgatják" – mondja Ormós.
Ilyenkor mit tud tenni a nyomozóhatóság? A blokkolást bíróság rendeli el a nyomozóhatóság indítványára. A szakértő szerint az a tapasztalat, hogy ennek gyakran áldozatul esnek olyan tartalmak is, amik semmilyen módon nem jogsértőek, sőt a szolgáltató egy másik ügyfelének anyagai. Ez kicsit olyan, mint amikor elvisznek egy szervert a lefoglalásnál: a jogsértő tartalom mellett elviszik azokat az anyagokat is, amelyek nem jogsértők – éppen erről számolt be a DTSH tulajdonosa is a legutóbbi warezrazzia kapcsán.
A blokkolás akkor szűnik meg, ha a tárhelyszolgáltató önként leveszi ezt a tartalmat. Ilyenkor már nem a tárhelyszolgáltatóknál lévő blokkolást kell elérni. A jogász szerint nem feltétlenül a teljes IP-tartományt blokkolják, de ez is egyfajta fegyver, zsarolási potenciál a tárhelyszolgáltatókkal szemben. Egy elég veszélyes fegyver, aminek alkalmazása sok kérdést vet fel. A TASZ szerint a jogszabály aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás és az információhoz jutás szabadságát.
A francia igazságszolgáltatás már 2000 óta birkózik ezzel a kérdéssel. Egy emlékezetes ügy volt, amiben a Yahoo franciaországi részén, de amerikai szerverekről neonáci tárgyakat árultak. A francia bíróság kötelezte a Yahoo-t, hogy távolítsa el az oldalt, de a szolgáltató azt mondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok törvényei alapján ő erre nem kötelezhető. „A franciák találták ki ezt a blokkolási módszert, európai jogkörnyezetben. Kicsit hasonló a helyzet, mint a kuruc.infónál” – mondja Ormós.
A tömegek számára sikeres volt a blokkolás, mivel a Yahoo nem kezdte el tükrözni az anyagot. Egy kisebbség viszont különböző anonimizáló megoldásokkal kijátszotta ezt a tiltást, és vagy külföldi internetszolgáltatókon keresztül ment fel, vagy máshogy megoldotta, hogy el volt fedve, melyik országból jön.
Az internetjogász szerint legnagyobb probléma a kuruc.info esetében az, hogy egy blokkolás után nagy valószínűséggel elindulna a tükrözés. Már évek óta vajúdnak vele, az, hogy technikailag erre felkészüljenek, nem nagy ügy a mai világban. Pillanatokon belül más szerverekről jelentkeznének.
Belföldön lévő honlapokat eddig is könnyedén lekapcsoltathattak a hatóságok, elég mondjuk egy bejelentés az NMHH Internet Hotline-jára, hogy – néha – elinduljon a gépezet. A Hotline munkatársai kérhetik bizonyos vélhetően jogsértő tartalmak eltávolítását, illetve bűncselekmény esetén feljelentést tehetnek. Innentől a rendőrség veszi át az ügyet. Először felszólítják a szolgáltatót, ami lekapcsolja az adott tartalmat – ha a rendőrség a nyomozásban megállapít bűncselekményt, akkor bírósági eljárást kezdeményez, és ennek végén akár egymillió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják a notórius szolgáltatókat. Aztán persze még ott van a lefoglalás, szerzői jog által védett anyagot nem nehéz találni.
Ezek a dolgok már nem minden esetben működnek, például a magyar kormány a kuruc.infóval szemben hiába kért már számtalanszor jogsegélyt az USA-tól. Ilyenkor nem marad más választás, mint hogy ott tesznek alájuk, ahol tudnak: Magyarországról blokkolják a külföldi oldalak elérését. Ettől még az oldalak nem szűnnek meg, csak adott helyről nem elérhető. Például, mint a legtöbb nyugati oldal Kínából.
Tételezzük fel a legrosszabbat: egy olyan forgatókönyet, ahol az ország elé egy nagy tűzfalat húznak, akárcsak Kínában – így aztán bármikor, bármelyik külföldi weboldal könnyedén elérhetetlenné tehető.
Az elképzelés eléggé szánalmas, és nem működik a diktatúrákban sem. Nagyon sok módszer létezik a kínai Nagy Tűzfal megkerülésére, még akkor is, ha ezek általában némi felkészültséget igényelnek. Nem kell azonban alábecsülni a felhasználókat, csuda dolgokra képes az ember, ha nincs meg a napi Facebook-adagja. Ha nem is ért nagyon a számítógéphez, mindenkinek akad olyan ismerőse, aki segít, beállítja a dolgokat, aztán már csak egy kattintás. Már torrentezni is szinte mindenki megtanult, pedig.
Proxynak nevezzük az olyan szervert, ami a kliensek kéréseit köztes elemként más szerverekhez továbbítja. A kliens csatlakozik a proxyhoz, valamilyen szolgáltatást (fájlt, csatlakozást, weboldalt vagy más erőforrást) igényel, ami egy másik szerveren található. (Wikipedia)
Az oldalak szűrése sosem lehet tökéletes, rengeteg módon kikerülhetők az állam által húzott tűzfalak. A legegyszerűbb módszer a webes proxy: a Google-be beütve ezt a kulcsszót rengeteg, egyszerűen használható oldalt kapunk. A legismertebb talán a HideMyAss, bár a felület angol, elég intuitív: az üres mezőbe be kell írni a blokkolt honlap címét, és látszólag máris egy másik országból érhetjük el. A módszer hátránya, hogy viszonylag könnyű szűrni, tehát a weboldalakkal együtt blokkolhatják ezeknek a proxyknak a használatát, és általában a sebesség sem túl nagy, a megszokottnál jóval többet kell várni kedvenc oldalunk betöltésére.
Egy fokkal bonyolultabb beállítást igényel a hasonló elven működő, úgynevezett socks proxy. Az interneten rengeteg listát találunk, ezeket kell megadni a böngészők proxybeállításainál, és máris minden külső oldal igénybevétele nélkül szörfözhetünk mondjuk Hollandiából. Ahogy a webes megoldásnál, itt is probléma a sebesség, ráadásul a listák gyakran elavultak, elég sokat kell próbálkozni, mire működő szerverre bukkanunk.
Profibb megoldás lehet a VPN (virtual private network, virtuális magánhálózat). Ennek lényege, hogy egy másik hálózathoz kapcsolódunk otthonról, és kifelé úgy látszik, mintha onnan neteznénk. A legtöbb egyetem tart fenn ilyen szolgáltatást, mivel a különböző publikációs archívumokhoz van előfizetésük, azokhoz viszont csak egyetemi hálózatról lehet hozzáférni. A VPN beállításával a hallgatók otthonról is elérhetik ezeket az anyagokat.
Vannak ingyenes VPN szolgáltatások, de évi pár ezer forintért is lehet már bérelni stabil, gyors kapcsolatot nyújtó megoldásokat. Ráadásul ezek többsége semmilyen hozzáértést nem igényel, adnak egy programot, azt el kell indítani a böngészés előtt, elvégzi az amúgy nem túl egyszerű beállításokat.
Azoknak, akik nem akarnak fizetni, köztes megoldást jelenthet a TOR nevű proxyhálózat. Elég letölteni egy csomagot, ez tartalmaz egy klienst és egy előre beállított böngészőt, így a szokásos feladataink maradhatnak a jól megszokott browserben. Ezzel a megoldással egyébként elérhető a net sötét oldala is: az .onion doménnévtér csak erről a hálózatról érhető el, ezeken a weblapokon a legkülönbözőbb illegális tartalmakat tárolják.
Azokban az országokban, ahol ilyen típusú szűrést alkalmaznak, gyakran figyelik a konkrét forgalmat is. Nincs nehéz dolguk: a legtöbb kapcsolat valójában nem titkosított, internetes kommunikációnk nyitott könyv a kíváncsi szemeknek. Könnyedén megfigyelhető az egyszerű szövegként utazó emailforgalom, a titkosítás bekapcsolása nélkül a Google levelezőjében lévő cset, a Gtalk is, de nem kivétel az MSN, vagy a Skype sem.
Tökéletes megoldás sajnos soha sincs, de azért érdemes minél több dolgot titkosított csatornákon művelni. Ennek nem technikai oka van: minél több adatot kell megfejteni, annál nagyobbak a költségek. A kérdés pedig sosem az, hogy fel lehet-e valamit törni, hanem, hogy a befektetett időt, energiát, pénzt megéri-e az adott információ.
A hozzám hasonló, egészséges paranoiával megáldott júzereknek tehát érdemes lehet a TrueCrypt nevű programmal titkosítaniuk a merevlemezüket, MSN helyett a biztonságos kommunikációt biztosító Cryptocaton csevegni (ezt a programot egyébként egy tini fejlesztette), Facebook helyett (amely rengeteget tud rólunk) pedig a Diasporára költözni. Aki pedig tökéletes biztonságra vágyik, azonnal kapcsolja ki a gépet, és vegyen egy randomgenerátort, anélkül ugyanis még azt is könnyű megmondani, hol van éppen.